km/óra
  2025.04.26., szombat  •  Ervin napja
Viharokkal érkezik meg az enyhülés

Viharokkal érkezik meg az enyhülés

Pénteken megérkezik a hidegfront, ami kisöpri a kánikulát az országból. Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) szerint a napos időt a déli órákig kevesebb, délutántól egyre több felhő zavarja.

 

A nap első felében elvétve, késő délutántól több helyen alakulhat ki zápor, zivatar, helyenként felhőszakadás és jégeső kíséretében. Az északnyugati, nyugati szél élénk lesz, de zivatarok környezetében erős, viharos széllökések is várhatók.


Az előrejelzés szerint a legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 28 és 38 fok között várható. A Dunántúl északnyugati részére már megérkezik a hűvösebb levegő, de keleten továbbra is kitart majd a kánikula. Késő estére 20, 27 fokra hűl le a levegő.


Az OMSZ több figyelmeztetést is kiadott. Zivatar miatt Somogy, Fejér, Nógrád és Pest megye kivételével az egész országra narancssárga veszélyjelzés van érvényben. Felhőszakadás miatt mindenhova kiadták citromsárga figyelmeztetést. Vas megyében másodfokú riasztás van érvényben, mivel hevesebb zivatarok kialakulására lehet számítani. A villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél, jégeső is. Elsőfokú a riasztás a felhőszakadás miatt, mivel az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.


Azt írják, hogy a délután második felétől előbb a Nyugat-Dunántúlra érkezhetnek intenzív zivatarok, estefelé pedig a déli megyékben és az Alföldön várható kiterjedt zivatartevékenység. Erősen viharos szélrohamok (akár 100 km/h-t meghaladó lökések), nagy méretű jégeső, felhőszakadás-szerű csapadékhullás (több 10 mm) kísérheti az intenzív gócokat.


Az éjszaka második felében az Északi-középhegység, Észak-Alföld térségében zivatarok, heves zivatarok kialakulása sem kizárt, amelyek hajnalra északkelet felé mozognak, majd távoznak. Az intenzív gócokhoz elsősorban viharos (akár 70, 80 km/h-t meghaladó) szél, emellett nagy méretű jégeső (akár >2 cm átmérő) és felhőszakadás (rövid idő alatt 20-30 mm lehulló csapadék, lokálisan ennél több sem kizárt) társulhat – írja az OMSZ az előrejelzésében.

Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Meghalt hétfő reggel Ferenc pápa (frissítve)
A római katolikus egyház első latin-amerikai vezetője 88 éves korában hunyt el. A pápa halálhírét Kevin Farrell bíboros jelentette be a Vatikán televíziós csatornáján. A közlés szerint Ferenc pápát hétfő reggel 7 óra 35 perckor érte a halál.
Erdő Péter: Jézus az utolsó vacsorán a végsőkig elmenő szeretet példáját hagyta ránk
Jézus az utolsó vacsorán a végsőkig elmenő szeretet példáját hagyta ránk - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az esztergomi bazilikában nagycsütörtök este.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
11 órától Ferenc pápáért szólnak a harangok
Bölcsődék napja: kitüntetések, csapatépítő és karaoke party Vasszécsenyben
Április 21. 2010 óta államilag elismert ünnepnap, 1852-ben ugyanis ezen a napon nyílt meg Magyarország első bölcsődéje. Ez a nap minden évben nevelés-gondozás nélküli munkanap, amikor megemlékeznek azokról, akik letették az első alapköveket és szakmai konferenciát vagy csapatépítő napot tartanak. A Szombathelyi Egyesített Bölcsődei Intézmény idén az Ó-Ebergényi kastélyban tartott csapatépítő napot.
legfrissebbek
Picikét magához tért péntek estére a forint
Erősödött pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon, és a hetet is erősebben fejezte be a hétfői kezdéshez képest.
Futsal: érvényesült a papírforma Veszprémben
A címvédő, ám a télen alaposan meggyengült Haladás VSE futsalcsapata a felsőházi rájátszás hatodik fordulójának péntek esti mérkőzésésn 6-0-ás vereséget szenvedett az éllovas Vehir.hu Futsal Veszprém együttesétől.
Az első félidőben még tudta tartani a lépést az Alba, de nagyobb lendületben volt a Falco
Jobban kezdte az Alba a mérkőzést, de már az 5. percben megfordította az állást a Falco, majd Keller hozott lendületet a játékukba, és a második félidőre már egy másik Falco jött ki, pillanatok alatt állva hagyták az Albát és a játék végéig megmaradt a Falco lendülete.
Picasso-tálat találtak egy belgiumi használtcikk boltban
Pablo Picasso által készített, bikaviadalt ábrázoló kerámiatálat találtak egy antwerpeni használtcikk boltban – írta pénteken a belga hírügynökség.
Felavatták Horváth György emléktábláját
Ünnepélyesen avatták fel pénteken, Szombathelyen, az egykori Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ – MMIK – legendás igazgatójának, Horváth Györgynek (1943-2020) az emléktábláját a néhai intézmény aulájában. Dr. Nemény András, Szombathely polgármestere és Majthényi László, a Vas Vármegyei Közgyűlés elnöke leplezte le az emléktáblát, Veres Gábor szobrászművész alkotását. Igazi közösségteremtő volt a szombathelyi, egykori MMIK igazgatója.