km/óra
  2024.03.29., péntek  •  Aguszta napja
ESZ-kutatás
Vihar az orvosi ügyelet körül: az OMSZ felmondta a várossal kötött szerződést

Vihar az orvosi ügyelet körül: az OMSZ felmondta a várossal kötött szerződést

Rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be dr. Puskás Tivadar polgármester: az Országos Mentőszolgálat levélben értesítette, hogy bontják az orvosi ügyeletre vonatkozó szerződésüket, miután a közgyűlés nem szavazta meg a működéshez szükséges további 32 millió forintot. Az ellenzéki többség szerint az OMSZ modellje helyett van más megoldás is, ami olcsóbb, ők az ügyeletet adó helyi orvosoknak juttatnának több pénzt.

Lassan 17 éve üzemel Szombathelyen az orvosi ügyeleti rendszer, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) a mentők telephelyén, a saját járműparkjukkal, szakdolgozóikkal és komplett irányító rendszerükkel látja el a betegeket munkaidőn kívül. Dr. Puskás Tivadar szerdán arról tájékoztatta a sajtó munkatársait, hogy őt az OMSZ levélben értesítette, hogy ezt a szerződést felbontják, miután a közgyűlés nem szavazta meg az eddigi 30 millió forintos alapösszegen felüli további 32 millió forintot, ami a stabil működéshez kellene. „Veszélyesnek tartom, hogy egy kialakult, jól működő szisztéma, amit megszoktak a betegek és az ellátók is, az megváltozik, mert az ellenzéki többség szerint nem érdemes erre fordítani az anyagiakat” – fejtette ki véleményét a polgármester. A hiányzó pénz egyébként benzinre, gyógyszerekre kell kisebb részben, a legnagyobb hányada pedig bérekre. Az OMSZ ennek hiányában volt kénytelen bontani a szerződést, aminek három hónapos türelmi ideje van. Ez szeptember közepén jár le” – mondta dr. Puskás Tivadar.

Mire is kell a 32 millió?

A szombathelyi orvosi ügyelet finanszírozása még a két hónappal ezelőtti közgyűlésen került elő, amikor az ellenzéki többség és az egészségügyi szakmai bizottság egy feltétellel támogatta a duplájára emelt orvosi ügyeleti támogatást. „Már akkor javasoltuk, hogy a plusz összegről döntsenek később. Ezt fogadta el az új többség, azzal, hogy ha kell, a vizsgálat végén kiegészítik a most megítélt összeget” – mondta az ellenzéki összefogás polgármester-jelöltje. Itt elhangzott, aMarkusovszky Kórházhajlandóságot mutat az orvosi ügyelet működtetésére, saját eszközparkjával. Nemény András emlékeztetett: az egészségügyi szakmai bizottság kérésére és a közgyűlési döntés értelmében a polgármester levelet írt a mentőszolgálatnak, azt kérve, indokolják meg, hogy idén miért kérnek dupla annyi pénzt az ügyelet működtetésére, mint tavaly. A választ egyelőre nem ismerjük, így pontosan nem lehet tudni, hogy mire is kell az a 32 millió forint.

 

Két megoldás lehetséges

A polgármester szerint a jelenlegi helyzetet két módon lehet orvosolni, azaz biztosítani a szombathelyiek számára a működő ügyeletet: az egyik, hogy a közgyűlési többségben lévő ellenzék megszavazza a soron következő keddi ülésen a költségvetés-módosítást, és az eddigi 30 millió forinton felül további 32 millió forintot különítenek el az orvosi ügyelet éves finanszírozására, vagy a város maga vállalja, hogy megszervezi az ellátást. „Azokat az eszközöket, amik most az OMSZ tulajdonát képezik, be kell szerezni, fel kell állítani a rendszert, meg kell szervezni az irányítást” – hangsúlyozta dr. Puskás Tivadar.

 

Olcsóbban is működhet az ügyelet

 

Nemény András a Savaria Fórumnak azt mondta: garantálni tudja, hogy a város orvosi ügyeleti rendszere stabilan fog működni. Az Éljen Szombathely frakció felelősen gazdálkodik Szombathely pénzével az egészségügyben is. „Az ellátást végző szombathelyi orvosoknak akarunk többletpénzt adni és nem a mentőszolgálat budapesti vízfejének. Az ország nagyobb részében nem az OMSZ végzi ezt a szolgáltatást, így például a szombathelyi kistérségben, hanem más egészségügyi szolgáltató – jóval kevesebbért: harmadannyi pénzből működik, mint amennyiért korábban az OMSZ ellátta a feladatot. Biztosítani fogjuk az orvosi ügyelet folyamatos működését, az ehhez szükséges forrást rendelkezésre bocsájtjuk. A szolgáltatást az fogja végezni, aki a munkát végző szombathelyi orvosok részére több pénzt juttat” – nyugtatta meg a szombathelyieket Nemény András. (Kéner Balázs)

kapcsolódó galéria
címkék
ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.
Vármegyei I. osztály: kilencgólos mérkőzést nyert meg Rábapatyon a Csákánydoroszló, de a másik három mérkőzésen is potyogtak a találatok
A Haladás a Vasvár, a Szarvaskend a Körmend ellen nyert hazai környezetben, a Táplán és a Szentgotthárd pedig megosztozott a pontokon.
legfrissebbek
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Programajánló - Szombathely: Bing nyuszi show, húsvéti tojáskeresés, nyuszisimogatás, locsolóversek
A húsvéti hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők: pénteken fellép Bing nyuszi a sportházban és kinyit a játszóház is. Hétvégén minden a húsvétról szól majd, lesz nyuszisimogatás, tojáskeresés, kutyasétáltatás, kézműves foglalkozás, locsolóversmondó verseny. Lesznek még színházi előadások, a zenerajongóknak koncertekkel kedveskednek, s sporttal is készültünk. A jövő hét is tartogat érdekességeket, sokféle program várja az érdeklődőket.
Átveszi a zanati Füvészkert utcáit a város
Egyhangúlag elfogadta Szombathely MJV közgyűlése az előterjesztést: 22 éves történet záródott le ezzel, 123 család örömére. Megoldódik a csapadékvíztározó ügye és kijavítják a sérült járdarészeket is. Összesen 35 millió forintot fordít a város még a végleges megoldásra, osztotta meg a hírt közösségi oldalán Putz Attila képviselő.
A Mikve színésznőit hívta érzékenyítésre a helyi zsidó hitközség
Érzékenyítésre hívta a Weöres Sándor Színház színészeit a helyi zsidó hitközség. A szombathelyi zsidóság életéről szóló “Szemtől szembe” kiállítás tárlatvezetésén a teátrum Mikve című darabján dolgozó színésznők és a stáb tagjai vettek részt. A zsidók rituális fürdőjében játszódó történet emberségről, szabdságvágyról, alapértékekről szól. A művészek éppen a színházi világnap alkalmából tekintették meg a tárlatot. A világnap idei mottója: “A művészet béke”.
Újabb öt évig Baráthné Molnár Mónika vezeti a Berzsenyi Könyvtárat