km/óra
  2024.03.29., péntek  •  Aguszta napja
ESZ-kutatás
Szemléletformálás: idén is közösen vigyázhatunk Szombathelyre

Szemléletformálás: idén is közösen vigyázhatunk Szombathelyre

Közösségi szemétszedés, városi nagytakarítás, fogadj örökbe egy parkot akció - ezekkel a programokkal indul újra a Vigyázzunk Együtt Szombathelyre! szemléletformáló program, melynek célja, hogy környezetünk tisztább, rendezettebb legyen. A részleteket sajtótájékoztatón ismertették ma a Városházán. Itt elhangzott az is, hogy a költségvetés módosítása révén 30 millió forint plusz forrás jut városüzemeltetésre.

 

A Szombathelyi Szépítő Egyesület a Szent István-parkot fogadta örökbe, a Herényi Kulturális és Sport Egyesület pedig a Béke teret tartja rendben. Összesen 6 civil szervezet csatlakozott a tavaly meghirdetett Fogadj örökbe egy parkot! mozgalomhoz, amely most folytatódik. További 20 egyesület érdeklődik a program iránt, ők hamarosan kiválasztják területüket. Az önkormányzat nagyvállalatok jelentkezését is várja, a felhívást már eljuttatták a cégekhez.  Táblát helyeznek ki a parkokhoz, ami jelzi, mely szervezet fogadta azt örökbe - ezt is bemutatták a mai sajtótájékoztatón. Folytatódnak a szemétszedési akciók a választókörzetekben.


"Úgy gondoljuk, hogy szemléletformálás nélkül nem megy. Fontos, hogy minden szombathelyi magáénak érezze a zöldterületeket, a köztereket, mert ez egy érték a városban. Ismét felkértük az egyéni választókerületi képviselőket, hogy szervezzenek körzetükben szemétszedéseket, erre november közepéig van lehetőség" – fogalmazott Horváth Soma alpolgármester.


Soha nem volt még ilyen nehéz a költségvetési helyzet, mint most, mondta el dr. Nemény András polgármester. Több forrásra lenne szükség a városüzemeltetésben is, de komplex gondolkodással így is jó eredményeket sikerült elérni. Folyamatosan zajlik például az utca- és tértakarítás. A Fő térre plusz szemétgyűjtő edényeket helyeztek ki, szombatonként 14 óra helyett 18 óráig takarítanak, és kettővel több ember felügyeli a tisztaságot. Ennek költségeiből az itt működő gyorsétterem is részt vállalt. A fűnyírási munkákba alvállalkozóként bevonták a SZOVÁ-t és a FÉHÉ-t. Mindezek hozzájárulnak, hogy rendezettebb legyen a város.  


"2019-ben 90 millió forintot tudtunk beletenni ebbe az ágazatba, ami egyrészt gépvásárlást volt, másrészt több embernek a felvétele. A Covid után, hogy ennyire kivéreztettek minket, ezt a pénzt már nem tudtuk beletenni, és most azzal, hogy a költségvetési módosításban erre a területre extra módon további 30 millió forintot teszünk, most vagyunk a 2018-19-es állapotnál" – tette hozzá a polgármester. 


Bármely szervezet rendezhet szemétgyűjtést, ezt egy héttel korábban kell jelezni a városüzemeltetési osztálynak, amely biztosít hozzá kesztyűket, zsákokat. Most szombaton 10 órától például a Rotary Klub tagjai tisztítják meg a Szőlős utca és a Rumi út környékét, a találkozó a Jézus Szíve templomnál lesz. Június 10-én városi nagytakarítást szerveznek délután 1-től 4 óráig. A Polgármesteri Hivatal és az önkormányzati cégek dolgozói szedik majd a szemetet a város 13 pontján. A kezdeményezéshez bárki csatlakozhat, a helyszínek listáját megtalálják a szombathely.hu-n és a Savaria Fórumban is.

 

 

Fotó: Nagy Jácint
 

kapcsolódó galéria
ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.
Vármegyei I. osztály: kilencgólos mérkőzést nyert meg Rábapatyon a Csákánydoroszló, de a másik három mérkőzésen is potyogtak a találatok
A Haladás a Vasvár, a Szarvaskend a Körmend ellen nyert hazai környezetben, a Táplán és a Szentgotthárd pedig megosztozott a pontokon.
legfrissebbek
Lírai korzó Nagy Ervinnel Szombathely belvárosában
Lírai korzóra várják az érdeklődőket április 11-én, csütörtökön a magyar költészet napján. A résztvevők a belvárosban Nagy Ervin Jászai Mari-díjas színművésszel sétálhatnak, olvasható a szervező, AGORA honlapján.
Április 1-től lehet napi e-matricát vásárolni
Április 1-től lehet napi e-matricát vásárolni, motorra kedvezményes áron lehet majd megvenni az új típusú jogosultságot - tájékoztatta az MTI-t a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ).
Melegebb időt hoz a nagypéntek, délután erős széllökések várhatók
Napos idővel indul a péntek, majd délután már gyakrabban zavarhatják felhők a napsütést.
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Programajánló - Szombathely: Bing nyuszi show, húsvéti tojáskeresés, nyuszisimogatás, locsolóversek
A húsvéti hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők: pénteken fellép Bing nyuszi a sportházban és kinyit a játszóház is. Hétvégén minden a húsvétról szól majd, lesz nyuszisimogatás, tojáskeresés, kutyasétáltatás, kézműves foglalkozás, locsolóversmondó verseny. Lesznek még színházi előadások, a zenerajongóknak koncertekkel kedveskednek, s sporttal is készültünk. A jövő hét is tartogat érdekességeket, sokféle program várja az érdeklődőket.