km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
Vereséget szenvedett a Haladás az esztendő utolsó mérkőzésén

Vereséget szenvedett a Haladás az esztendő utolsó mérkőzésén

A Pécs Bíró Bence korai góljával vitte el a három pontot a vasi megyeszékhelyről.

 

MERKANTIL BANK LIGA 20. FORDULÓ

SZOMBATHELYI HALADÁS - PÉCSI MFC 0-1 (0-1)

Haladás: Rózsa – Kállai K., Mocsi, Németh M., Bosnjak (Devecseri, 57.) – Csilus, Holdampf, Kiss B. (Kállai Z., 78.), Szekér (Monori, 62.) – Horváth R. (Doktorics, 78.), Tóth Milán (Guzmics, 78.)

Vezetőedző: Németh Szabolcs

Pécs: Helesfay – Dávid, Preklet, Rácz, Katona – Geiger (Okorie, 87.), Marques-Airosa, Kövesdi (Tölgyesi, 69.), Károly – Tihanyi (Svedyuk, 65.), Bíró

Vezetőedző: Vas László

Gólszerző: Bíró (5.)

 

Hazai környezetben zárta az évet a Haladás labdarúgócsapata, vasárnap délután a Pécs együttese látogatott Szombathelyre. A hazaiak legutóbbi két bajnoki mérkőzésüket követően egyaránt győztesen hagyták el a pályát, míg a baranyaiak öt nyeretlenül megvívott találkozó után szerették volna begyűjteni bajnoki pontokat.

 

Ennek szellemében kezdett a PMFC, rögtön az elején ráerőltette akaratát a zöld-fehérekre, ami gólban is megmutatkozott: az 5. percben egy szép egyéni akció végén Bíró Bence szerezte meg a vezetést a vendégeknek (0-1). A hidegzuhanyként jött gól hatására összekapta magát Németh Szabolcs legénysége, a játék áttevődött a pécsi térfélre, és bizony a lehetőségek is megvoltak a hazaiak előtt az egyenlítésre: előbb Csilus Tamás közeli lövését védte Helesfay, majd nem sokkal később egy kezezést követően tizenegyest reklamáltak a szombathelyiek, ám a játékvezető úgy ítélte meg, hogy a büntetőterületen kívül történt az eset, így szabadrúgással jöhetett a Haladás. A szándék egyértelmű volt, még a szünet előtt szeretett volna egyenlíteni a vasi alakulat, de Németh Milán sem lábbal, sem pedig fejjel nem tudta bevenni a kaput, Horváth Rajmund 45. percben leadott lövésénél pedig ismét közbe tudott avatkozni Helesfay, így egygólos PMFC-vezetéssel fordultak a felek.

 

A szünet után inkább a szabálytalanságok, feszült jelenetek kerültek előtérbe, nagy küzdelem volt a pályán, nem a szép játék dominált. A vendégek legfőbb célja ekkor már az eredmény őrzése volt, illetve a játék tördelése, a házigazda pedig hiába próbálkozott és tett nagy erőfeszítéseket azért, hogy legalább az egyik pontot sikerüljön megszereznie, nem tudott mit kezdeni a vendégek taktikus játékával. Egy-egy helyzetet lehetett csak feljegyezni, mindkét oldalon jöttek a cserék, a Lurkó UFC-ben nevelkedett Tihanyi Olivér is pályára lépett a baranyaiaknál. Németh Szabolcs fiai rendületlenül mentek előre, Guzmics Richárd pedig Tóth Milán helyére érkezve, csatárként próbált zavart okozni. Beszorult a Pécs, mindent egy lapra feltéve rohamozott a szombathelyi gárda, a felívelések, középreadott labdák azonban nem vezettek sikerre, érintetlen maradt Helesfay kapuja, így Vas László együttese egygólos győzelemmel térhet haza.

 

A Haladás az ősszel lejátszott 20 mérkőzésből 11 alkalommal tudott nyerni, négy döntetlen mellett öt vereséget jegyzett, így a Kecskemét mögött egy egységgel lemaradva, 37 ponttal a negyedik helyről várhatja majd a január végi folytatást.

 

Fotó: Nagy Jácint

 

Malomsoki Cintia

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Második lett a szombathelyi Kelemen Alex a 7-8. évfolyamosok országos történelemversenyén
Hétvégén tartották a verseny döntőjét az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központban.
legfrissebbek
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő. A képeket Wágner Levente tartalékos mérnök hadnagy 1942. szeptember 10. és 1943. február 19. között készítette a doni front hátországában a 2. magyar hadsereg katonájaként. A tiszt naplóját a szerző unokája, Rózsahegyi Barnabás 280 oldalon most közösségi finanszírozásból adja ki, benne az egyedülálló fotókkal.
Fesztivál a színházban: Határvonalak (Képgalériával)
A sokszínűség jegyében rendezi meg immár második alkalommal a Weöres Sándor Színház a Határvonalak Színházi Fesztivált május 30-tól június 2-ig (csütörtöktől vasárnapig).
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Egerbe látogat az SZKKA
Az NB/I B-s női kézibajnokság 25. fordulójában a listavezető Egerbe látogat szombaton. A meccs 18.00 órakor kezdődik.
Szarka Zoltánra emlékeztek, aki 244 bajnoki meccsen védte a zöld-fehér csapat kapuját
Megemlékezést tartottak Szarka Zoltán halálának 8. évfordulóján. A Haladás VSE olimpiai bajnok labdarúgója 2016-ban hunyt el, 73 éves korában. 244 bajnoki meccsen védte a zöld-fehér csapat kapuját, tagja volt a mexikóvárosi ötkarikás játékokon aranyérmet nyert válogatottnak.