km/óra
  2025.07.18., péntek  •  Frigyes napja
Végleg visszavonul a turnézástól az Aerosmith

Végleg visszavonul a turnézástól az Aerosmith

Az Aerosmith éppen a Peace Out Farewell Tour című búcsúturnéján vesz részt az Egyesült Államokban, pénteken pedig bejelentették, hogy Steven Tyler betegsége miatt lemondják az összes hátralévő koncertjüket, és hivatalosan is visszavonulnak a turnézástól.

Az együttes énekese, Steven Tyler ugyanis hangszálsérüléssel küszködik, a teljes felépülése pedig úgy tűnik, nem lehetséges, írja a Variety nyomán a Telex.

A zenekar a közösségimédia-bejegyzésében azt írta, bár nagyon reménykedtek benne, hogy folytathatják a turnét, de mivel Steven Tyler hosszú hónapok alatt sem gyógyult meg, „szívszorító és nehéz” döntést kellett meghozniuk.

„Életünk megtiszteltetése volt, hogy a zenénk a ti életetek részévé válhatott” – búcsúztak a rajongóktól.

Az Aerosmith amerikai rockegyüttes 2023 szeptemberében indult negyven állomásosra tervezett búcsúturnéjára. A zenekar 1970-ben alakult meg, minden tagjuk elmúlt 70 éves, a legidősebb a 76 éves Steven Tyler frontember.

 

Fotó: Facebook/Aerosmith

címkék
Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
tematikus oldalak
legfrissebbek
A szombathelyi Schaeffler komoly lépéseket tesz a biodiverzitás megőrzéséért (X)
A Schaeffler Savaria Kft. számos intézkedéssel támogatja a fenntarthatóságot, környezetvédelmet és biodiverzitást. 1500 m2-en Miyawaki erdőt és komplex biodiverzitás parkot hoztak létre diákjaik, munkavállalóik bevonásával, valamint folyamatban van 2100 m2-en méhlegelők létesítése.
Robogós szenvedett balesetet Szombathelyen
Megszépül és új funkciót kap az egykori Takáts-ház
Az egykori Takáts-házba költözik a Mathias Corvinus Collegium Szombathelyi Képzési Központja. Az épületet felújítják, a munkálatok már zajlanak. Modern, kifinomult belsőt kap az új központ úgy, hogy megtartják a ház műemléki értékeit. A tervek szerint a kész épületet jövő májusban adják majd át.
Jól nézzen be a fagyasztóba, mirelit steaket hívtak vissza a forgalomból
Az Európai Unió élelmiszer- és takarmánybiztonsági gyors riasztási rendszerén (Rapid Alert System for Food and Feed, RASFF) érkezett bejelentés alapján a szlovák hatóság határérték feletti mennyiségű higanyt mutatott ki egy Spanyolországból származó fagyasztott, szeletelt kékcápa termékben, amelyből Magyarországra is érkezett több vállalkozás részére – közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) csütörtökön az MTI-vel.
Csomagolásmentes vásárlás: a szombathelyi piacon egész évben figyelnek a környezettudatosságra
Bár a csomagolásmentes vásárlásra ebben a hónapban hívják fel kiemelten a figyelmet országszerte a műanyagmentes július mozgalom keretében, a Vásárcsarnokban egész évben népszerűsítik ezt a környezettudatos megoldást. Zöldségeket, gyümölcsöket, húsokat és tejtermékeket is érdemes saját táskába, dobozba kérni.