km/óra
  2024.04.18., csütörtök  •  Andrea, Ilma napja
Vaskeresztes: nem volt hiány Szent Márton-eseményekből

Vaskeresztes: nem volt hiány Szent Márton-eseményekből

Az elmúlt két szombaton Szent Mártonnal kapcsolatos eseményeknek adott otthont Vaskeresztes. Október 13-án – a település írásos említésének 800. évfordulója alkalmából tartott rendezvénysorozat részeként – identitást erősítő Szent Márton-estet tartottak a településen, a múlt szombaton pedig Libabált tartottak a faluban. 

 

A identitást erősítő Szent Márton-nap rendezvényét a helyi Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, Hatosné Németh Valéria nyitotta meg ünnepi beszédével, majd felkonferálta az újonnan megalakult hagyományőrző gyermekcsoportot. Szent Márton napján a libák és a „Laterne”- lámpácskák kapnak szerepet. A gyermekek az ünnepkörhöz kapcsolódó libás körjátékokat, mondókákat adtak elő német és magyar nyelven, majd Szent Márton életének fontosabb momentumait mutatták be, tudtuk meg Zax Ramónától, Vaskeresztes közművelődési szakemberétől, aki hozzátette: különösen szívet melengető jelenet volt, amikor Szent Márton megosztotta köpenyét a koldussal, de a libák árulkodását, valamint Szent Márton püspökké avatását is színpadra vitték. A gyermekműsor zárásaként a német nyelvterületekről ismert lámpásokkal vonultak ki a teremből, mely a jó cselekedeteket szimbolizáló fényt hivatottak hirdetni.

 

A rendezvényen, amelyen részt vett dr. Hende Csaba országgyűlési képviselő, valamint Várhelyi Tamás plébános is, Krancz Tamás polgármester köszöntötte a résztvevőket. Ezt követően a Vaskeresztesi Hagyományőrző csoport asszonyai a „régiek” mindennapi életében (kötés, babválogatás, kukoricamorzsolás) végzett tevékenységek bemutatása közben Szent Márton jócselekedeteiről beszéltek. 

 

Ha már a bornak Szent Márton a bírája, akkor természetes, hogy a hagyományőrző csoport férfi tagjai a jó bort „istenítették”, és bőséget kívántak a következő évre. A jelenet végén táncra hívták a hölgyeket, itt a Vaskeresztesi Német Nemzetiségi Táncsoport táncait láthatták a résztvevők. A német önkormányzat elnökhelyettese, Wölfinger Péter a megjelentek számára bemutatta Szent Márton, egyházmegyénk védőszentjének rövid élettörténetét.

 

A hegybíró szerepében Hatos István ismertette az idei évre vonatkozó főbb tudnivalókat, melyek a Vas-hegy borosgazdáit érintették. Elmondta, hogy bár késett a tavasz, a virágzás, a természet behozta a lemaradását, és a szőlő mintegy egy hét késéssel végül, de beérett, minőségi termést hozott kitűnő cukorfokkal. Felhívta a borosgazdák figyelmét azokra a betegségekre, melyekre a jövőben is különösen ügyelni kell. 

 

Zárásként Várhelyi Tamás plébános ünnepélyes keretek között megáldotta az újbort, melyet az áldást követően minden jelenlevő megkóstolhatott. A bort Garger Imre – helyi borosgazda ajánlotta fel. 

 

Az est további részében minden megjelent vendéget az Alpesi Fogadó és Borház által készített svédasztalos vacsora várt, a süteményeket a vaskeresztesi Baumann Cukrászat biztosította. Az éjszakába nyúló rendezvényen a talpalávalót a Pilisvörösvárról érkező Bergländer Buam szolgáltatta. Élménygazdag, a közösséget összekovácsoló estét tartottak Vaskeresztesen. 

 

A múlt szombaton Libabált szerveztek a településen: a bulit az Alpesi Fogadó és Borházban tartották. A zenét a Pinka Band szolgáltatta. A mulatság hajnalig tartott – mindenki remekül érezte magát.  


Fotó: Vaskeresztes Önkormányzat

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Fesztivál a színházban: Határvonalak (Képgalériával)
A sokszínűség jegyében rendezi meg immár második alkalommal a Weöres Sándor Színház a Határvonalak Színházi Fesztivált május 30-tól június 2-ig (csütörtöktől vasárnapig).
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Egerbe látogat az SZKKA
Az NB/I B-s női kézibajnokság 25. fordulójában a listavezető Egerbe látogat szombaton. A meccs 18.00 órakor kezdődik.
Szarka Zoltánra emlékeztek, aki 244 bajnoki meccsen védte a zöld-fehér csapat kapuját
Megemlékezést tartottak Szarka Zoltán halálának 8. évfordulóján. A Haladás VSE olimpiai bajnok labdarúgója 2016-ban hunyt el, 73 éves korában. 244 bajnoki meccsen védte a zöld-fehér csapat kapuját, tagja volt a mexikóvárosi ötkarikás játékokon aranyérmet nyert válogatottnak.
Sikerülhet Neked is! - játékos vetélkedőt szerveztek sajátos nevelési igényű tanulóknak
Sikerülhet Neked Is! címmel szervezett játékos vetélkedőt a Bercsényi Miklós Általános Iskola, sajátos nevelési igényű tanulók részére. 11 vasi oktatási intézmény 19 csapata mérkőzött meg ma délelőtt. Az elgondolkodtató, de egyben szórakoztató feladványok sikerélményt adtak a nehézségekkel küzdő diákoknak.