km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
Vasivíz: Molnár Miklós helyett Krenner Róbertet javasolja vezérigazgatónak a szombathelyi közgyűlés

Vasivíz: Molnár Miklós helyett Krenner Róbertet javasolja vezérigazgatónak a szombathelyi közgyűlés

A VASIVÍZ vezérigazgatójának, Molnár Miklósnak a visszahívását javasolja a cégben többségi tulajdonos szombathelyi könkormányzat - erről döntött hétfői, rendkívüli ülésén a közgyűlés. 


A szombathelyi közgyűlés még tavaly október 31-én javasolta a VASIVÍZ ZRt. közgyűlésének, hogy Molnár Miklós korábbi alpolgármestert nevezze ki a cég vezérigazgatójának, aki január elsejével foglalta el pozícióját. A Magyar Energetikai és Közmű-Szabályozási Hivatal azonban a kinevezés kapcsán vizsgálatot indított, és azt állapította meg, hogy az új vezető nem rendelkezik a jogszabályban előírt szakmai tapasztalatokkal. A VASIVÍZ ZRt. augusztus 23-ig kapott határidőt a törvényes működés helyreállítására.


Erre tekintettel hétfőn délelőtt rendkívüli ülést tartott a részvénytársaság legnagyobb tulajdonosának, Szombathely önkormányzatának közgyűlése. Az eredetileg zártnak meghirdetett, de aztán mégis nyilvános ülésén Nemény András polgármester elmondta, hogy váratlanul érte őket a hatóság fellépése, hiszen az országban számos vízszolgáltató cégnél vannak olyan vezetők, akik nem rendelkeznek a hivatal által most megkövetelt szakmai képzettséggel. A város vezetése fenntartja a véleményét, hogy helyes volt az októberi döntés, az elmúlt időszakban Molnár Miklós bebizonyította, hogy alkalmas a cég vezetésére. Ennek ellenére kénytelenek eleget tenni a hivatal kötelezésének, nem kockáztathatják a cég szolgáltatói engedélyét. A hozzászólok többsége is arra az álláspontra helyezkedett, hogy törvényes és szakmailag is helyes volt az októberi döntés. Csak a Fidesz-KDNP frakció fogalmazott meg más véleményt.


A közgyűlést követő sajtótájékoztatón Nemény András polgármester arról beszélt, hogy az energetikai hivatal egy egyedi jogértelmezés alapján hozta meg a döntését.

- A VASIVÍZ vezérigazgatójának kinevezése jogosságáról van egy per, amely több év múlva fog zárulni. Viszont van egy közbeeső hatósági döntés, ami jogerőssé vált, aminek alapján meg kellett hoznunk a közgyűlésen azt a döntést, hogy visszahívtuk a vezérigazgatót, és Krenner Róbertet javasoljuk kinevezni a VASIVÍZ ZRt. közgyűlésének- fogalmazta meg a polgármester.


A Fidesz-KDNP frakció képviseletében Lendvai Ferenc a városháza előtt tartott sajtótájékoztatót.


- Egy hatósági ügynek tekintjük Molnár Miklós leváltását. Nem politikai ügy véletlenül se. A frakciónk nem vett részt a szavazásban, mivel, amikor decemberben kinevezésre került, elmondtuk minden aggályunkat a kinevezéssel kapcsolatban. A jogi aggályokat is, és azokat is, ami miatt úgy láttuk, hogy Molnár Miklós nem alkalmas a feladatra – fejtette ki az önkormányzati képviselő.


A VASIVÍZ ZRt. közgyűlése várhatóan kedd délutáni ülésén dönt majd az eddigi vezérigazgató visszahívásáról, illetve az új vezető határozatlan időre szóló kinevezéséről.
 

 

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Molnár kinevezése előtt és után is többen felhívták az illetékes hatóság figyelmét, hogy a szükséges előírások - köztük a vezető szakmai gyakorlat - nem teljesülnek - akadt olyan is, aki általánosságban kért állásfoglalást, hogy akkor most kell, vagy nem kell 5 év szakirányú előélet.  Ezekben a kérdésekben pedig a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) az illetékes, a szervezet ellenőrzi az előírt  feltételek meglétét a cégeknél.


A MEKH a vizsgálódása során jogsértéseket gyanított, majd ezek nyomán, mentén eljárást indított a a Vasivíz ellen. Május végén pedig határozatot is hozott: a szombathelyi a cégnek egymillió-ötszázezer forint büntetést kell fizetnie, mivel a VASIVÍZ ZRt. vezetőjének szakmai tapasztalata nem felel meg a vonatkozó jogszabályi követelményeknek. Az összeget 30 napon belül át kell utalni a hivatalnak. A MEKH ezenfelül kötelezi arra is a szolgáltatót, hogy 90 napon belül gondoskodjon a jogszerű állapot helyreállításáról.


A szakmai gyakorlat hiánya azonban nemcsak Szombathelyen probléma, több mint tíz társaság vezetőjénél gond lehet a hiányzó praxis - erről korábbi írásunkban számoltunk be
 

A Vasivíz ezután azonnali jogvédelem iránti kérelemmel fordult Fővárosi Törvényszékhez, amely elutasította ezt. A Törvényszék az alábbiakra hivatkozott a vaol.hu-nak megküldött közleményében:
 

"... nem állapítható meg, hogy az alperesi (MEKH – a szerk.) határozat végrehajtása esetén a határozat 1. pontja szerinti kötelezettség (jogszerű állapot helyreállításáról történő gondoskodás) teljesítésével az ellátás veszélybe kerülne, illetve annak összeomlása fenyegetne, mivel az alperesi határozat nem tartalmaz kifejezett végrehajtható rendelkezést az engedély visszavonásáról. A felperesi igazgató (Molnár Miklós – a szerk.) helyettesítése megfelelő szakmai tapasztalattal rendelkező személyek által biztosított, így a szolgáltatás biztonsága nem kerülhet veszélybe azáltal, hogy az igazgatói feladatok ellátását ideiglenesen helyettesítés útján biztosítja a felperes. A Törvényszék megállapította, hogy a felperes nem alapozta meg kellően az azonnali jogvédelem szükségességét.”

 

A Vasivíz a fenti döntés ellen fellebbezett, a Kúria november végén tárgyalja a keresetet, írja a nyugat. hu.

 

A szombathelyi közgyűlés úgy döntött hétfőn délelőtt, hogy kezdeményezi Molnár Miklós leváltását - erről a Vasivíz közgyűlése dönt kedden. A képviselők megszavazták az új vezérigazgató-jelöltet:  Krenner Róbertet jelölték a posztra.. Krenner személye több szempontból érdekes, 2012-ben ő lett volna Wágner József utódja, azonban másképp alakultak a dolgok. Hogy pontosan hogyan is, arról Marton Zsolt számolt be, aki 2010 és 2014 között a területért felelős fideszes alpolgármester volt Szombathelyen.
 

A szakma Krenner Róbert műszaki igazgatót szerette volna, a tulajdonos önkormányzatok egyetértettek ezzel. „Aztán egy városházi vezetői megbeszélésen megjelent Hende Csaba, aki váratlanul tájékoztatta (igen, pontosan ez a megfelelő kifejezés) a polgármestert, hogy az új vezérigazgató Kohuth Viktor lesz, aki az NGM egyik főosztályvezetője volt akkoriban”, írja Marton Zsolt, vízközmű-gyakorlat nélkül.
 

Kohuthot váltotta Molnár Miklós, az ő helyére jelölte a szombathelyi közgyűlés Krenner Róbertet - a végső döntés a Vasivíz holnapi közgyűlésén születik meg majd.

 

 

 

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Kosárlabda: a harmadik Honvéd elleni mérkőzést is nagyon simán húzta be, így söpréssel jutott elődöntőbe a Falco! (képgalériával)
A szombathelyi sárga-feketék 94-60-ra diadalmaskodtak és lezárták a budapestiek elleni negyeddöntős párharcukat.
Minden eddiginél több alkotást neveztek a Savaria Filmszemlére
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg április 24. és 26. között a Savaria Filmszemlét, amelyre minden eddiginél több, csaknem kétszáz művet neveztek a Kárpát-medencében és távolabbi országok magyar közösségeiben élő filmes alkotók - közölte az MTI-vel a Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke.
Fidesz kampánynyitó: Brüsszel az új Moszkva
A Fidesz Választási Manifesztummal rúgta be a választási kampányát. A Millenárison tartott pénteki kampánynyitón csak hárman szólaltak fel: Szijjártó Péter külügyminiszter, Deutsch Tamás EP-listavezető és Orbán Viktor miniszterelnök.
Huszonöt éves a közgazdász képzés Szombathelyen
Huszonöt éve indult el az akkori Berzsenyi Dániel Főiskolán a közgazdász képzés, ma pedig már az ELTE Savaria Egyetemi Központ Társadalomtudományi Karához tartozó Közgazdaságtudományi Intézetben négy alap- és egy mesterszakon 230 diák tanul, amit egy igazi sikertörténetnek tartanak az intézményben. A jubileumra emlékeztek ma, volt és jelenlegi hallgatókkal, oktatókkal, vezetőkkel.
Programajánló – Szombathely: táncbajnokság, művészet és kiállítás, virágköltemények
Az április 20-21-ei hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők. A jövő hét is tartogat érdekességeket.