km/óra
  2024.03.29., péntek  •  Aguszta napja
ESZ-kutatás
Vasi Vasember 2022: több mint 400 induló

Vasi Vasember 2022: több mint 400 induló

A férfiaknál Berekméri Levente, a nőknél Csomor Erika győzött a 38. Vasi Vasember triatlonversenyen. A sportág legnagyobb múltú hazai eseményén az 1500 méter úszást a Csónakázó-tó vizében teljesítette a mezőny, majd 41 kilométer kerékpározás következett Szombathely, Nárai, Pornóapáti, Horvátlövő, Vaskeresztes, Felsőcsatár, Narda, Bucsu érintésével vissza Szombathelyre, ezt követte 10 kilométer futás a Vasi Múzeumfalu érintésével.

A szervezők igyekeztek minden évben biztonságosabbá tenni a versenyt, ezért Szombathelyen a viadal idején ezúttal is jelentős útlezárások voltak, a közlekedést idén egy, a lezárások helyszíneit figyelembe vevő internetes applikáció is segítette.
 

Dr. Nemény András, Szombathely polgármestere a verseny előtti sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: a vasi megyeszékhely különleges értéknek tekinti, hogy évről-évre otthont adhat a rendezvények, amelyhez szavai szerint sok szombathelyi kötődik érzelmileg is. A sajtótájékoztatón ott volt Garami Árpád és Kapolcsi Imre is, akik mindketten alapítói és kezdetek óta résztvevői a Vasi Vasembernek, minden eddigi kiírás alkalmával indultak, és teljesítették a távot.


A szombathelyi központú hagyományos viadalon a szervezők tájékoztatása szerint szombaton 408-an indultak.  A férfiaknál az FTC versenyzője, Berekméri nyolc perccel előzte meg a második helyet megszerző Mester Bálintot, aki szoros küzdelemben bizonyult gyorsabbnak Birtók Ádámnál.

A nőknél valamivel szorosabb volt a verseny az első helyért, Csomor Erika Tomaschof Katát megelőzve diadalmaskodott, harmadikként Tomozi Zsófia zárt.


 Eredmények:
 Férfiak:
1. Berekméri Levente (Ferencvárosi Torna Club) 1:56:24 
2. Mester Bálint (Tiszakécske VSE) 2:04:28
3. Birtók Ádám (Kis Tri Team) 2:04:44


Nők:
1. Csomor Erika (VUK SE) 2:16:20 óra
2. Tomaschof Kata (Ferencvárosi Torna Club) 2:18:18
3. Tomozi Zsófia (PSN Zrt.) 2:25:15

Dr. Varjú Gábor köszöntője


A sajtótájékoztatón és a szombati rajton részt vett dr. Varjú Gábor szombathelyi állatorvos, triatlonos is, aki tavaly felkészülés közben olyan súlyos kerékpáros balesetet szenvedett, hogy kerekesszékbe kényszerült. Varjú Gábor elmondta, sérülése ellenére  nem adta fel sportolói pályafutását, noha még tart a rehabilitációja, parasportolóként folytatni kívánja a versenyzést – a vele készült interjút lapunk online verzióján olvashatják. 
A szombati ünnepélyes megnyitón az alábbi beszéfet mondta:

„Kedves Sporttársak! Kedves Barátaim! 2014 óta, minden évben ilyenkor én is a vízben rugdalóztam. Izgatottan vártam a startjelet. De idén innen a partról kell néznem a versenyt, ugyanis tavaly szeptemberben, edzés közben kerékpárbalesetet szenvedtem. Eltörött a gerincem, két hét után, lélegeztető gépen, intenzív osztályon ébredtem. Szó szerint újra kellett tanulnom lélegezni, beszélni, nyelni. Meg kellett tapasztalnom, hogy ezek egyáltalán nem magától értetődő dolgok.
 Kedves sporttársak és barátok! Most egy pillanatra nézzétek a világot az én szememmel. Egyáltalán nem magától értetődő, hogy lélegezni tudunk, sokaknak komoly küzdelembe kerül. Óriási dolog, ha beszélni tudunk, vagy segítség nélkül fel tudjuk húzni a cipőnket. A gerincbeteg osztályon nincs olyan, aki segédeszköz nélkül állni tud. Igen irigylésre méltó, aki járni képes. Számomra jelenleg nem elképzelhető, de sokan, mint ti is, még futni, biciklizni és úszni is tudnak, nem is akárhogy. Nézzetek most más szemmel magatokra, használjátok ki ezeket a rendkívüli képességeket. Ússzatok, biciklizzetek, fussatok! Jó versenyzést kívánok!”

 

címkék
ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.
Vármegyei I. osztály: kilencgólos mérkőzést nyert meg Rábapatyon a Csákánydoroszló, de a másik három mérkőzésen is potyogtak a találatok
A Haladás a Vasvár, a Szarvaskend a Körmend ellen nyert hazai környezetben, a Táplán és a Szentgotthárd pedig megosztozott a pontokon.
legfrissebbek
Lírai korzó Nagy Ervinnel Szombathely belvárosában
Lírai korzóra várják az érdeklődőket április 11-én, csütörtökön a magyar költészet napján. A résztvevők a belvárosban Nagy Ervin Jászai Mari-díjas színművésszel sétálhatnak, olvasható a szervező, AGORA honlapján.
Április 1-től lehet napi e-matricát vásárolni
Április 1-től lehet napi e-matricát vásárolni, motorra kedvezményes áron lehet majd megvenni az új típusú jogosultságot - tájékoztatta az MTI-t a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ).
Melegebb időt hoz a nagypéntek, délután erős széllökések várhatók
Napos idővel indul a péntek, majd délután már gyakrabban zavarhatják felhők a napsütést.
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Programajánló - Szombathely: Bing nyuszi show, húsvéti tojáskeresés, nyuszisimogatás, locsolóversek
A húsvéti hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők: pénteken fellép Bing nyuszi a sportházban és kinyit a játszóház is. Hétvégén minden a húsvétról szól majd, lesz nyuszisimogatás, tojáskeresés, kutyasétáltatás, kézműves foglalkozás, locsolóversmondó verseny. Lesznek még színházi előadások, a zenerajongóknak koncertekkel kedveskednek, s sporttal is készültünk. A jövő hét is tartogat érdekességeket, sokféle program várja az érdeklődőket.