km/óra
  2021.10.20., szerda  •  Vendel napja
A városi tanévnyitót a Művészeti Szakgimnáziumban tartották

A városi tanévnyitót a Művészeti Szakgimnáziumban tartották

A Művészeti Szakgimnáziumban tartották meg a városi tanévnyitót kedden. Az időjárás miatt a körterem volt a helyszíne az eseménynek, akik nem fértek be, az osztályokban digitális táblán követhették az ünnepséget.

 

Öt óra előtt pár perccel megtelt a Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium és Technikum körterme. Az iskola kórusával közösen énekelték el a vendégek a Himnuszt a városi tanévnyitón. Az eseményt Kányádi Sándor: Öreg Iskola ünnepére című versével nyitotta meg Lukács Anna végzős tanuló. 


A diákokat és pedagógusokat dr. Nemény András, Szombathely MJV polgármestere köszöntötte, aki beszéde végén gyémántdiplomát adott át Barcsi Istvánnénak.


Rachmaninov fagott- és zongoraművét országos zenei versenyeken dobogós helyen végzett diákok adták elő. László András Benedek a 16. országos fagott-és oboaversenyen második helyezést ért el. Farkas Botond pedig a nemzetközi Sergei Rachmaninov Zongoraversenyen első díjat szerzett. 


Rápli László igazgató elmondta, milyen változásokra számíthatnak a diákok, kiemelve, mindenki abban bízik, hogy ezúttal nem lesz online oktatás. Hozzátette, ugyanakkor sokat profitáltak a digitális oktatásból is. Korábban például eszükbe se jutott volna, hogy az osztályok nagy része akár interaktív tábla közvetítésével az osztályterméből vegyen részt a tanévnyitón.  


Összesen 15.318 tanuló kezdi a tanévet Szombathelyen, közülük 908 elsős. A Művészeti Szakgimnáziumban két kilencedik évfolyamos osztály kezdi meg a tanévet. Az egyik osztályban a zenészek és mozgókép-animációsok tanulnak, a másik pedig a hagyományos képzőművészeti osztály lesz. 

 

A tanévnyitót a Szombathelyi Televízió élőben közvetítette: 

 


Fotó: Nagy Jácint

 

Savaria Fórum 30. évfolyam 37. szám - 2021.10.15.
Savaria Fórum 30. évfolyam 37. szám - 2021.10.15.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Megyei I. osztály: A Vép nyerte forduló rangadóját, helycsere történt az élen
Tovább menetel a Haladás VSE-Zanati SE, az újoncot csupán három pont választja el a dobogós helyektől. A Kőszeg tíz emberrel dolgozta le kétgólos hátrányát, a Jánosháza pedig az utolsó percekben csikarta ki a győzelmet Szentgotthárdon. A Sárvár és a Király is magabiztosan nyert, amivel utóbbi a tabella élére ugrott. A Bük és az Egyházasrádóc összecsapása gól nélküli döntetlent hozott.
Vonattal ütközött egy autó Csákánydoroszlónál, hárman meghaltak (frissítve)
Vonattal ütközött össze egy gépkocsi Gasztony és Csákánydoroszló között, egy vasúti átjáróban. Az autóban utazók közül mindenki életét vesztette.
Márki-Zay Péter: „Még Dobrev Klárának is rám kell szavaznia, hogyha kormányzati pozíciót szeretne jövőre”
A miniszterelnök-jelölt sajtótájékoztatót tartott Szombathelyen.
Szeptemberi közgyűlés: ingatlanügyek és orvosi ügyelet
Módosítják az idei költségvetést, döntenek az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok aktuális ügyeiről, és több rendeletet módosítanak a képviselők a ma 9 órakor kezdődő közgyűlésen. 15 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ülésen tárgyalnak.
Dübörög az előválasztás második fordulója
Hétfőn majdnem 85 ezren, kedden 97 ezren tették le a voksukat Dobrev Klárára vagy Márki-Zay Péterre.
legfrissebbek
Rajzpályázat virágos vasútállomásokról
22 új fertőzött Vasban, 1668 Magyarországon, 30 beteg meghalt
1668 az új fertőzött, elhunyt 30 beteg - közölte a koronavirus.gov.hu. A koronavírusosok száma a megyében 24.129-ről 24.151-re nőtt.
Halott menekülteket találtak egy kisbuszban Ausztriában
Egy embercsempész kedden 28 menekültet szállított furgonjával Magyarországról Ausztriába. A Cinfalvai/Siegendorf Puszta területén járőröző katonák tartóztatták fel a kisbuszt, melynek rakterében két halottat is találtak. A sofőr elmenekült a helyszínről, a keresésben a magyar rendőrség is részt vesz, olvasható az orf.at-n.
Halálos karambol a 84-es főúton Nemeskeresztúrnál: aszfaltot szállító kamion és egy személyautó ütközött (frissítve)
Összeütközött egy aszfaltot szállító kamion és egy személyautó a 84-es főúton, Nemeskeresztúr térségében. A személyautó vezetője a helyszínen meghalt.
Először látható Magyarországon Wayne McGregor Chroma című koreográfiája
Wayne McGregor Chroma című darabja az alkotó szándékai szerint az emberi test drámáját vizsgálja, valamint azt, ahogy a test a legszélsőségesebb gondolatokat és érzelmeket is képes kifejezni.