km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
Várhatóan jövő év első felére készül el a vásárcsarnok

Várhatóan jövő év első felére készül el a vásárcsarnok

A „Szombathelyi Vásárcsarnok felújítása” című projekt segítségével megújul a megyeszékhely népszerű kereskedelmi egysége. A beruházás eredményeként a jövőben korszerű körülmények között működhet a piac, ennek a részleteit ismertették ma délelőtt a Városházán.

 

Az 1,6 milliárd forint európai uniós vissza nem térítendő támogatás segítségével megvalósuló beruházás megvalósításához Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata mintegy 355 millió forinttal járul hozzá, olvasható a város honlapján. A felújítás várhatóan 2021. első felében készül el. Az erről szóló keddi projektnyitó rendezvényen elsőként dr. Horváth Attila, Szombathely MJV alpolgármestere köszöntötte a résztvevőket, majd Nagy Imre Győző, a SAVARIA Városfejlesztési Nonprofit Kft. projektvezetője számolt be a piac felújításának részleteiről.


A projekt lehetőséget ad helyi piacok felújítására, átalakítására.  A felújítás az önkormányzat tulajdonát képező első és hátsó csarnok épületét érinti. A fejlesztés részeként megtörténik az első csarnok tetőszigetelése, felülvilágítók felújítása szellőztethetőség és árnyékolás megoldásával. Megújul a hulladékgazdálkodás, komposztálás, zárt és szelektív hulladékgyűjtőket alakítanak ki. Az elavult vizesblokkok megújítása is megvalósul. A hátsó csarnokban nyílászárók cseréje, a felülvilágítók felújítása történik az árnyékolás és szellőztethetőség megoldásával egybekötve. Új belső üzleteket alakítanak ki, valamint megtörténik a gépészet korszerűsítése és a komplexum teljes belső festése.


A két csarnok közötti terület beépítése, valamint az északi oldalon megvalósuló előtető új kereskedelmi tereket hoz létre. A csarnokok új külső megjelenése modernné és kellemes hangulatúvá teszi az épület jellegét. A felújítás a meglévő bérlők megtartásával, a piac csökkentett, de folyamatos üzemelése mellett történik.

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Második lett a szombathelyi Kelemen Alex a 7-8. évfolyamosok országos történelemversenyén
Hétvégén tartották a verseny döntőjét az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központban.
legfrissebbek
Kosárlabda: a harmadik Honvéd elleni mérkőzést is nagyon simán húzta be, így söpréssel jutott elődöntőbe a Falco! (képgalériával)
A szombathelyi sárga-feketék 94-60-ra diadalmaskodtak és lezárták a budapestiek elleni negyeddöntős párharcukat.
Minden eddiginél több alkotást neveztek a Savaria Filmszemlére
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg április 24. és 26. között a Savaria Filmszemlét, amelyre minden eddiginél több, csaknem kétszáz művet neveztek a Kárpát-medencében és távolabbi országok magyar közösségeiben élő filmes alkotók - közölte az MTI-vel a Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke.
Fidesz kampánynyitó: Brüsszel az új Moszkva
A Fidesz Választási Manifesztummal rúgta be a választási kampányát. A Millenárison tartott pénteki kampánynyitón csak hárman szólaltak fel: Szijjártó Péter külügyminiszter, Deutsch Tamás EP-listavezető és Orbán Viktor miniszterelnök.
Huszonöt éves a közgazdász képzés Szombathelyen
Huszonöt éve indult el az akkori Berzsenyi Dániel Főiskolán a közgazdász képzés, ma pedig már az ELTE Savaria Egyetemi Központ Társadalomtudományi Karához tartozó Közgazdaságtudományi Intézetben négy alap- és egy mesterszakon 230 diák tanul, amit egy igazi sikertörténetnek tartanak az intézményben. A jubileumra emlékeztek ma, volt és jelenlegi hallgatókkal, oktatókkal, vezetőkkel.
Programajánló – Szombathely: táncbajnokság, művészet és kiállítás, virágköltemények
Az április 20-21-ei hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők. A jövő hét is tartogat érdekességeket.