km/óra
  2024.03.29., péntek  •  Aguszta napja
ESZ-kutatás
Varga: az ország éves jövedelmének minden ötödik forintja a védekezést szolgálja

Varga: az ország éves jövedelmének minden ötödik forintja a védekezést szolgálja

Magyarország éves jövedelmének mintegy 20 százalékát fordítja a koronavírus elleni védekezésre, ezzel a kormány minden ötödik forintot a családok és a vállalkozások támogatására biztosít - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a pénzügyi akciócsoport megbeszélését követően szerdán.

 

A videóban Varga Mihály elmondta, hogy 3 alapot hoznak létre, mintegy 2000 milliárd forint összegben. A Járvány elleni védekezési alap 633 milliárd forintja egyebek mellett a pártok támogatásának 50 százalékából, a multinacionális vállalatok adójából és a bankok hozzájárulásából áll össze.


A Gazdaságvédelmi alap 1345 milliárdos forrásának jelentős része a minisztériumoktól származik, átcsoportosítások, megtakarítások révén.


A harmadik alap az EU-ból érkező forrásokat kezeli majd. "Ez azonban egyelőre üres, ugyanis az álhírek ellenére az uniótól még nem érkezett támogatás a járvány elleni védekezésre " - hangsúlyozta.


 Az eddigi kiadásokról elmondta, a járvány elleni védekezés eszközeire 380 milliárd forintot fordított a kormány, míg az eddigi gazdaságvédelmi intézkedések több mint 3000 milliárd forintot hagynak ott a gazdaságban. Hozzátette, a pénzügyi akciócsoport azon dolgozik, hogy forrásokat biztosítson a következő intézkedésekre is. Így marad forrás a 13. havi nyugdíj visszaépítésére, a munkaadók bértámogatására, a beruházások támogatására, valamint a szociális hozzájárulási adó és a kisvállalati adó csökkentésére.


"2010-ben Magyarország már eredményesen kezelt egy válságot. Közös munkával, összefogással és helyes gazdaságpolitikával most is elérhetjük ezt" - jelentette ki Varga Mihály. (MTI)
 

ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.
Vármegyei I. osztály: kilencgólos mérkőzést nyert meg Rábapatyon a Csákánydoroszló, de a másik három mérkőzésen is potyogtak a találatok
A Haladás a Vasvár, a Szarvaskend a Körmend ellen nyert hazai környezetben, a Táplán és a Szentgotthárd pedig megosztozott a pontokon.
legfrissebbek
Melegebb időt hoz a nagypéntek, délután erős széllökések várhatók
Napos idővel indul a péntek, majd délután már gyakrabban zavarhatják felhők a napsütést.
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Programajánló - Szombathely: Bing nyuszi show, húsvéti tojáskeresés, nyuszisimogatás, locsolóversek
A húsvéti hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők: pénteken fellép Bing nyuszi a sportházban és kinyit a játszóház is. Hétvégén minden a húsvétról szól majd, lesz nyuszisimogatás, tojáskeresés, kutyasétáltatás, kézműves foglalkozás, locsolóversmondó verseny. Lesznek még színházi előadások, a zenerajongóknak koncertekkel kedveskednek, s sporttal is készültünk. A jövő hét is tartogat érdekességeket, sokféle program várja az érdeklődőket.
Átveszi a zanati Füvészkert utcáit a város
Egyhangúlag elfogadta Szombathely MJV közgyűlése az előterjesztést: 22 éves történet záródott le ezzel, 123 család örömére. Megoldódik a csapadékvíztározó ügye és kijavítják a sérült járdarészeket is. Összesen 35 millió forintot fordít a város még a végleges megoldásra, osztotta meg a hírt közösségi oldalán Putz Attila képviselő.
A Mikve színésznőit hívta érzékenyítésre a helyi zsidó hitközség
Érzékenyítésre hívta a Weöres Sándor Színház színészeit a helyi zsidó hitközség. A szombathelyi zsidóság életéről szóló “Szemtől szembe” kiállítás tárlatvezetésén a teátrum Mikve című darabján dolgozó színésznők és a stáb tagjai vettek részt. A zsidók rituális fürdőjében játszódó történet emberségről, szabdságvágyról, alapértékekről szól. A művészek éppen a színházi világnap alkalmából tekintették meg a tárlatot. A világnap idei mottója: “A művészet béke”.