km/óra
  2020.10.24., szombat  •  Salamon napja
Vannak, akik visszatérően megszegik a kijárási korlátozás szabályait

Vannak, akik visszatérően megszegik a kijárási korlátozás szabályait

Vannak olyanok, akik visszatérően megszegik a kijárási korlátozás szabályait, velük szemben helyszíni bírságot és feljelentést kellett alkalmaznia a rendőrségnek - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője a csütörtöki online sajtótájékoztatón.

 

Lakatos Tibor ezredes hozzátette: a kijárási korlátozások ellenőrzése során a rendőrség 187 esetben figyelmeztetést alkalmazott, több mint 70 esetben helyszíni bírságot szabtak ki, 162 esetben pedig feljelentést tettek a rendőrök.


Mint mondta, a rendőrség a polgárok együttműködésére számít, ezért volt sok a figyelmeztetés, azonban a kijárási korlátozást visszatérően megszegőkkel szemben helyszíni bírságot szabnak ki vagy feljelentést tesznek. Kiemelte: sokszor előfordul, hogy fiatalok gyülekeznek közterületeken. Ezeket a közterületi tartózkodásokat azonban minimálisra kellene csökkenteni - mondta Lakatos Tibor. 

Az ezredes kérdésre válaszolva elmondta azt is, hogy a Magyarországon bevezetett járványügyi intézkedések nem túl szigorúak, és igazodnak a járvány jelenlegi helyzetéhez. Mint mondta, nehezen képzelhető el az intézkedések enyhítése. Hozzátette: ahol gócpontok alakulnak ki, ott elképzelhető kisebb területekre kiterjedően az intézkedések szigorítása is.


A kórházparancsnokokra vonatkozó kérdésre elmondta: komoly hiányosságokat, amelyek veszélyeztetnék az egészségügyi ellátást, nem jelentett egy kórházparancsnok sem az operatív törzsnek.


A védőeszközök hazai gyártásával kapcsolatos kérdésre elmondta, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága jelenleg is gyárt szájmaszkokat. Hamarosan új gépsorokat állítanak be, ezzel pedig a jelenlegi kapacitás többszörösét tudják majd gyártani.


Lakatos Tibor közölte, a büntetés-végrehajtási intézetekben eddig nem történt fertőzés és minden óvintézkedést megtesznek, hogy ne is forduljon elő.
Az ezredes elmondta azt is, hogy eddig összesen 10 668 hatósági házi karantént rendeltek el, ezeket több mint 78 ezer esetben ellenőrizték, 418 esetben szabálytalanságot állapítottak meg, 36 esetben figyelmeztetést alkalmaztak, 211 esetben helyszíni bírságot szabtak ki, 341 esetben pedig feljelentést tettek.


Az üzletek nyitvatartásával kapcsolatos szabályok betartását továbbra is ellenőrzik, eddig 39 figyelmeztetést alkalmaztak, 25 helyszíni bírságot szabtak ki és 61 feljelentést tettek.


Kérdésre hangsúlyozta, sokszor világpiaci drágulás áll a védőeszközök gyógyszertári áremelkedése mögött, piacfelügyeleti eszközökkel ugyanakkor folyamatosan fellépnek az indokolatlan drágításokkal szemben.


Elmondta azt is, eddig 32 büntetőeljárás indult rémhírterjesztés miatt, 22 eljárás közveszéllyel fenyegetés miatt és 29 csalás miatt. Sokan megpróbálnak visszaélni a helyzettel - jegyezte meg.


A határhelyzetről szólva elmondta, Röszkénél a belépő teherforgalomban, Csanádpalotánál pedig a be- és kilépő személy- és teherforgalomban van várakozás, de ez nem haladja meg a szokásos időt. Szólt arról is, hogy Szlovénia felé is megnyílt az ingázók közlekedésének lehetősége. (MTI)

 

Fotó: Mentős (b) méri a kamionsofőr hőmérsékletét, mellette rendőr ellenőrzi az országba belépő kamion vezetőfülkéjét a koronavírus-járvány idején a letenyei közúti határátkelőhelyen 2020. április 1-jén. MTI/Varga György
 

kapcsolódó cikkek
A hatósági házi karantén két hétig tart, addig tilos elhagyni a lakást
A hatósági házi karantén két hétig tart, addig tilos elhagyni a lakást
52-en vannak jelenleg hatósági házi karanténban Szombathelyen. Egyikük, Krisztián kamionsofőr. A határon kapta meg a piros matricát, ami miatt otthon jócskán meggyűlt a baja a szomszédaival.
585 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma
585 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 585-re nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. 42 főre emelkedett a gyógyultak száma is, írja a koronavirus.gov.hu.
kapcsolódó cikkek
A hatósági házi karantén két hétig tart, addig tilos elhagyni a lakást
A hatósági házi karantén két hétig tart, addig tilos elhagyni a lakást
52-en vannak jelenleg hatósági házi karanténban Szombathelyen. Egyikük, Krisztián kamionsofőr. A határon kapta meg a piros matricát, ami miatt otthon jócskán meggyűlt a baja a szomszédaival.
585 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma
585 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 585-re nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. 42 főre emelkedett a gyógyultak száma is, írja a koronavirus.gov.hu.
Savaria Fórum 29. évfolyam különszám - 2020.10.23.
Savaria Fórum 29. évfolyam különszám - 2020.10.23.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Gazdátlan betegek, ellátási zavarok várhatók
Elfogadhatatlan az orvosok és egészségügyi dolgozók számára a jogviszonyról szóló törvény. A kivezénylés, a választási kötelezettség állami- és magánellátás között lehetetlen helyzetbe hozza az orvosokat, a szakdolgozók jelentős részét, és ez által a betegeket is. Megkérdeztük egy orvos véleményét a témáról, aki negyven éve praktizál egy nyugat-magyarországi kórházban.
Egy halott a gyöngyösfalui kalandparkban, kidőlt fa rántotta el a drótkötélpályát
A 112press információi szerint egy ember meghalt, egy pedig megsérült, amikor kidőlt egy fa a Vas megyei Gyöngyösfalu kalandparkjában.
Operatív törzs: korlátozás nélkül lehet menni vásárolni Ausztriába, hazatérés után azonban karantén jár
Az egy hónapja életbe lépett járványügyi készültségi időszak során 1542 rendőri intézkedésre volt szükség a védelmi intézkedések megszegése miatt - mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese szerdán online sajtótájékoztatón.
Az orvosok többlépcsős béremeléséről döntött a parlament
Az orvosok jelentős mértékű, jövőre induló, többlépcsős béremeléséről döntött kedden az Országgyűlés.
Megduplázzák az orvosok bérét, kivezetik a hálapénzt
Elfogadta a kormány a Magyar Orvosi Kamara (MOK) által előterjesztett, soha korábban nem látott méretű béremelést tartalmazó javaslatot, és a hálapénz kivezetéséről is megállapodás született.
legfrissebbek
Wagner András: járatlan úton a rendszerváltás után
Nagyon komolyan vette a közért való munkát, a város érdekeit mindenek elé helyezte. Nagy munkabírású, empatikus, nyitott ember volt, akinek mások meghallgatására is mindig jutott ideje. Polgármesterként kitaposatlan úton járt, mindent saját erőből kellett megtanulnia. Wagner András alakját egy régebbi interjú (Kozma Gábor: Tizenöt év szabadság, 2005) és Feiszt György visszaemlékezése segítségével idézzük fel.
Életbe lépett a kijárási tilalom Szlovákiában
Kijárási tilalom lépett érvénybe szombaton Szlovákiában.
96 új fertőzött Vasban, 1820 Magyarországon, 38-an meghaltak
1820 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 38 krónikus beteg - közölte a koronavirus.gov.hu. A megyében a betegek száma 1464-ről 1560-ra nőtt.
Árokba borult gépkocsit mentenek a tűzoltók a Sárvár és Ikervár közötti úton
Ittas sofőr próbált kihajtani füstölgő kerekekkel az árokból a 87-es főúton
Az autót vezető középkorú férfi jobbra szeretett volna kanyarodni a 87-es főútra, de helyette áthajtott az úton és az árokba fordult. A tervéről azonban nem tett le és kipörgő kerekekkel próbált kihajtani az árokból.