km/óra
  2023.12.08., péntek  •  Mária napja
Suzuki Swift Suzuki Castrum
Suzuki Vitara Suzuki Castrum
Suzuki S Cross Suzuki Castrum
Változott az éves elszámolás a Távhőnél: érkezik az összesített számla

Változott az éves elszámolás a Távhőnél: érkezik az összesített számla

A Szomtáv eddig évente több elszámolást küldött a fogyasztóknak, most azonban ezeket egyszerre, összesített számlában kapják meg a szombathelyiek. Mindegyiket augusztus végéig kell befizetni. A változás minden fogyasztót érint, célja pedig, hogy még érthetőbb és átláthatóbb legyen az éves távhős rezsiköltség, olvasható a társaság közleményében.

 

Az alábbiakban a Távhő tájékoztatóját közöljük, mely itt is elérhető: 


Az előre tervezhető rezsiköltség, annak éves szinten történő egyenletes elosztása sok család pénzügyi stabilitásában nagy segítség lehet. A Szombathelyi Távhőszolgáltató KFT. a korábbi évek gyakorlata szerint idén is lehetőséget biztosított az „egyenletes hődíjfizetésre”, ami a gyakorlatban az jelenti, hogy 12 hónapra elosztva télen és nyáron is ugyanannyi távhő-rezsit fizethetünk. Éves szinten azonban a szolgáltató újraszámolja, hogy a tervezett fogyasztásunk az adott évben megegyezett, vagy épp eltért a tényleges fogyasztástól.


A 2021/2022-es fűtési időszak lezárultával a szolgáltató idén is elkészítette a befizetett átlagok és az ingatlanonkénti légköbméter alapján elosztott hőmennyiség elszámolását, ezt nevezzük „egyenletes elszámolásnak”. Másrészt azoknál a fogyasztóknál, akiknek az ingatlanában saját költségelosztó működik, a lakásszövetkezet vagy társasház által megbízott költségosztó cégtől beékezett adatok alapján a Szomtáv minden évben elkészíti az előző fűtési időszak költségosztós elszámolását tartalmazó számlákat is. 


Idén egyszerűsítette a Szomtáv az elszámolást


A korábbi évek gyakorlata a Szomtávnál az volt, hogy az egyenletes számlát minden évben júliusban, a költségosztós elszámolást pedig - a közös képviseletek megrendelésétől függően - júniustól novemberig kapták kézhez a fogyasztók. Az idei évben azonban - a könnyebb átláthatóság érdekében – az összes elszámolást egyszerre, egy időpontban, egy borítékban kapják meg a szombathelyiek. A most esedékes augusztusi összesített számlán tehát nemcsak a tárgyhavi számla, hanem mellette az évi egyszeri egyenletes számla és/vagy a költségosztós számla is szerepel. A fogyasztók így egyben láthatják a most esedékes augusztusi kifizetni való mellett az elmúlt év fogyasztását, és azt is, hogy éves szinten többet vagy kevesebbet fogyasztottak.


Mit jelent ez a gyakorlatban? Ki kap csekket, és hányat?


Ha a konkrét adatokat nézzük, akkor a Távhő Szombathelyen közel 12 ezer tárgyhavi számlát, emellett 5200 úgynevezett „egyenletes elszámoló” számlát és 4800 „költségosztós számlát” állított ki. Akad azonban olyan fogyasztó is, akinek csak tárgyhavi számla érkezik, mások (szerződéstől függően) több számlát is kapnak egyszerre kézhez: a tárgyhavit + az egyenletest vagy tárgyhavit + a költségosztóst. Mintegy 1160 díjfizető pedig mindhárom elszámolást megkapja.


Mikor érkeznek ezek a számlák?


Az e-számlát igénylők már meg is kapták az összesített számlát, a papír alapú számlát igénylő fogyasztók pedig a napokban találják meg a postaládájukban.


Mi a teendője az ügyfeleknek a számlák kézhezvételét követően?


Akinek csoportos beszedési megbízása van, annak nincs teendője. Akinek visszatérítése van, azt 3000,- Ft felett a Távhő visszautalja, 3000 Ft alatt pedig a következő számlában számolja el.


A csekkes fizetési módot választó fogyasztó abban az esetben, ha éves szinten túlfogyasztás történt, az összesített elszámolással érkező borítékban több csekket is kaphat. Fontos, hogy ebben az esetben valamennyi csekk befizetendő, és valamennyit fel kell adnia. Akinek elszámolásai között azonban fizetendő és visszatérítendő összeg is szerepel vegyesen, és azok összege alapján a távhő befizetést vár, annak a szolgáltató kiszámolta a befizetendő pontos összeget, ez szerepel a kiállított csekken, a fogyasztónak pedig ezt kell feladnia.


Hogy néz ki ez a gyakorlatban? Mi van, ha én csak egy csekket kapok?


Az érthetőség kedvéért hozunk is erre egy gyors példát! Vegyünk egy olyan fogyasztót, akinek most az összesített elszámolásban 3 számla érkezik: a tárgyhavija 3000 Ft befizetendő, egyenletes elszámolása 4000 Ft befizetendő, költségosztós elszámolása viszont 6000 Ft visszatérítést tartalmaz, és csekkes díjfizetésű. Neki a Szomtáv egy csekket küld, 1000,- Ft összeg befizetéséről. Ennek a fogyasztónak nincs más teendője, minthogy az 1000 forintról kiállított csekket befizesse. Értelemszerűen az összesített számlán többféle elszámolás szerepelhet (szerződéstől függően), de ha valaki egy csekket kap, akkor a távhő előre kiszámolta a befizetni valót, így a fogyasztónak csak ezt kell feladnia.


Mit tegyen az, aki online fizeti a számlát?


Az online ügyfélszolgálatnál szintén nincs az ügyfeleknek teendője, hiszen több számla esetén azok összesítését jeleníti meg a felület befizetendő vagy visszatérítendő összegként.


Kihez fordulhat az, akinek panasza van az éves elszámolással?


Annak, akinek a költségosztós elszámolás kapcsán kérdése, panasza lenne, a számla mellé küldött tájékoztatóban megtalálja a társasház, vagy lakásszövetkezet által megbízott cég elérhetőségeit, ahol a problémáját megoldják. A költségosztást nem érintő panaszával kapcsolatban ügyfélszolgálatunk áll díjfizetőink rendelkezésére.


Milyen lehetőségek állnak rendelkezésre annak, akinek nehézséget okoz a befizetés? 


A fizetési határidő 2022. augusztus 31-e lesz, de a Szombathelyi Távhő lehetőséget biztosít részletfizetési szerződés megkötésére is. Amennyiben tartozását csak a költségosztós elszámolás adja és hátraléka rendezése céljából maximum 3 hónap futamidőre részletfizetési lehetőséget kap, akkor a futamidő végén – amennyiben a részletfizetési szerződésben rögzített feltételeket teljesíti – a késedelmi kamatot a szolgáltató elengedi. A részletfizetés egyéb lehetőségéről bárki telefonon, postai úton, vagy (időpontfoglalással) személyesen, a Szomtáv ügyfélszolgálatán is érdeklődhet.

Savaria Fórum 32. évfolyam 43. szám - 2023.12.01.
Savaria Fórum 32. évfolyam 43. szám - 2023.12.01.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
December 10-től a teljes szakaszon a MÁV közlekedteti a Szombathely-Budapest InterCityket
Több jelentős változás is ételbe lép a 2023/24. évi közforgalmú vasúti menetrend bevezetésével. Idén december 10-től a két személyszállítást végző vasúttársaság, a MÁV-START Zrt. és a GYSEV Zrt. is áttér a járat alapú közlekedésre, olvasható a GYSEV közleményében.
Itt vannak a 2023-as szombathelyi adventi vásár programjai
November 24-én nyílik meg a szombathelyi Fő téri 2023-as adventi vásár. Itt vannak a részletes programok.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Megnyílt 2023. adventi vására, amit minden szombathelyinek látnia kell
A Fő téren felgyúltak a fények, elindult az adventi kisvonat, és forralt bor illata száll: megnyílt Szombathely minden eddiginél látványosabb adventi vására.
Bojár Gábor: Varga Mihály és Nagy Márton is tudják, hogy ez baromság
Ezt mondta az akkumulátorgyárakra építő magyar gazdaságpolitikáról Bojár Gábor, Széchényi- és Gábor Dénes-díjas Graphisoft-alapító, aki vállalkozói tapasztalatait megosztani érkezett a szombathelyi egyetemre, de a beszélgetés közben szóba került az is, hogy mit vett át tőle Steve Jobs, melyik jelenet példaértékű számára az Eldorádóból, és hogy miben különbözött az állam szerepvállalásáról alkotott elképzelésük már 1995-ben is a miniszterelnökkel.