km/óra
  2025.02.18., kedd  •  Bernadett napja
Keleti pályaudvar: Befejeződött az oltás, jó néhány járat kimarad a MÁV-nál (videóval frissítve)

Keleti pályaudvar: Befejeződött az oltás, jó néhány járat kimarad a MÁV-nál (videóval frissítve)

Eloltották a tüzet, a MÁV korlátozta a Keleti pályaudvaron forgalmát.

A telex.hu írja, egy olvasójuk küldte a képet. "A füst messziről látszik. Úgy tudjuk, hogy a tűz már átterjedhetett egy másik kocsira is, és több másik is veszélyben lehet.

Az ügyben kerestük a hatóságokat."

A Mozdonyfüst Facebook-csoportban videó is látható az esetről.

(Fotó: telex.hu/olvasó)

A hvg.hu írja: a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékozattása szerint: "Egy fűtőmozdony gyulladt ki az egyik rendezővágányon. A mellette álló négy mozdony közül egyre átterjedt a tűz. A katasztrófavédelmet este hat órakor riasztották, de még hét előtt néhány perccel is zajlott az oltás. A HVG úgy értesült, hogy személyi sérülés nem történt.

A MÁV közleményt adott ki a történtekről, ebben azt írják, hogy a katasztrófavédelem korlátozta a pályaudvar forgalmát emiatt néhány járat nem, vagy csak késve tud elindulni. A MÁV megerősítette korábbi értesülésünket, miszerint a balesetben személyi sérülés nem történt.

Az érintett utasok továbbutazását, alternatív eljutási lehetőségeit a mindössze két napja működő Országos Haváriaközpont irányítása mellett szervezik. A MÁV azt is közölte, hogy a tűz okát vizsgálják, egyelőre még a szándékos gyjtogatást sem tudják kizárni."

 

Savaria Fórum 34. évfolyam 4. szám - 2025.02.14.
Savaria Fórum 34. évfolyam 4. szám - 2025.02.14.
tematikus oldalak