km/óra
  2023.12.06., szerda  •  Miklós napja
Újévi Operettgála
Vackor karácsonya
Vádat emeltek a Borkai-videós zsarolási ügyben részt vevő emberek ellen

Vádat emeltek a Borkai-videós zsarolási ügyben részt vevő emberek ellen

A Fővárosi Főügyészség az "ördög ügyvédje"-ként ismert ügyhöz kapcsolódó zsarolási ügyben összesen 6 személlyel szemben nyújtott be vádiratot a bíróságra.

 

Az ügy 6 vádlottja - 3 férfi és 3 nő - egymással rokoni, illetve baráti kapcsolatban áll.


A vádirat szerint az egyik nő 2018 májusában, egy horvátországi hajóúton több személyről szexuális tartalmú fénykép- és videófelvételeket készített. A kompromittáló felvételek készítésére a nőt a barátnője és annak férje kérte fel, amiért cserébe 100.000 forintot ígértek. A felvételek készítését kérők célja az volt, hogy az egyik sértettet a felvételek nyilvánosságra hozatalával zsarolják. A nő a felvételeket továbbította.


Ezt követően a felvételek a házaspártól a rokonaikhoz - akik szintén házastársak - kerültek. Mindkét házaspár haragos viszonyban állt az ügy egyik sértettjével, ezért a kompromittáló felvételeket jogellenesen fel akarták használni. A vádlottak közül ekkor hárman vettek részt - felbujtóként, illetve bűnsegédként - a zsarolásban. Ehhez ügyvédi segítséget is próbáltak igénybe venni, majd végül az egyikük egy barátját kérte meg, hogy zsarolja meg a sértettet.


A zsarolásra felkért férfi 2019 márciusában felkereste a sértettet annak vidéki irodájában, és közölte, hogy megbízója csak abban az esetben nem hozza nyilvánosságra a felvételeket, ha fizet 12 millió forintot. A sértett a fenyegetés hatására 10 millió forintot ajánlott, amit a hajóúton részt vett több barátjával egyenlő arányban adtak össze. A sértett pár nappal később átadta a pénzt a közvetítőnek, aki nagy részét továbbította a megbízónak.


A sértett zsarolásával vádolt terheltek közül a negyedik később külön próbálkozott a sértett zsarolásával, 10 millió forintot követelt tőle azért, hogy a hajóúton készült felvételek ne kerüljenek nyilvánosságra, a sértett azonban már nem fizetett.


Az ügynek 9 sértettje van, egyikük a különleges személyes adattal visszaélés mellett a zsarolásnak is sértettje.


A Fővárosi Főügyészség személyes adattal visszaélés, illetve különleges személyes adattal visszaélés vétsége, valamint zsarolás bűntette miatt a Győri Járásbíróságon emelt vádat.


A főügyészség a szexuális tartalmú felvételeket készítő nővel szemben pénzbüntetés kiszabást indítványozza a vádiratban, a zsarolással is vádolt öt társával szemben börtönbüntetés, valamint pénzbüntetés az indítvány. 

Savaria Fórum 32. évfolyam 43. szám - 2023.12.01.
Savaria Fórum 32. évfolyam 43. szám - 2023.12.01.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
December 10-től a teljes szakaszon a MÁV közlekedteti a Szombathely-Budapest InterCityket
Több jelentős változás is ételbe lép a 2023/24. évi közforgalmú vasúti menetrend bevezetésével. Idén december 10-től a két személyszállítást végző vasúttársaság, a MÁV-START Zrt. és a GYSEV Zrt. is áttér a járat alapú közlekedésre, olvasható a GYSEV közleményében.
Itt vannak a 2023-as szombathelyi adventi vásár programjai
November 24-én nyílik meg a szombathelyi Fő téri 2023-as adventi vásár. Itt vannak a részletes programok.
Bojár Gábor: Varga Mihály és Nagy Márton is tudják, hogy ez baromság
Ezt mondta az akkumulátorgyárakra építő magyar gazdaságpolitikáról Bojár Gábor, Széchényi- és Gábor Dénes-díjas Graphisoft-alapító, aki vállalkozói tapasztalatait megosztani érkezett a szombathelyi egyetemre, de a beszélgetés közben szóba került az is, hogy mit vett át tőle Steve Jobs, melyik jelenet példaértékű számára az Eldorádóból, és hogy miben különbözött az állam szerepvállalásáról alkotott elképzelésük már 1995-ben is a miniszterelnökkel.
Megnyílt 2023. adventi vására, amit minden szombathelyinek látnia kell
A Fő téren felgyúltak a fények, elindult az adventi kisvonat, és forralt bor illata száll: megnyílt Szombathely minden eddiginél látványosabb adventi vására.
Adventi vásár Szombathely 2023: óriáskerék, Mikulás-kunyhó és ragyogó Mikulásbusz
Minden idők leglátványosabb szombathelyi adventi vására lesz az idei – derült ki a péntek délelőtti sajtótájékoztatón. A már hagyományosnak számító Óriáskerék mellett lesz Mikulás-kunyhó, csillogó-villogó Mikulásbusz, meséket sugárzó LED-fal, és ezer méternyi fényfüzér ragyogja majd be a Fő teret.