km/óra
  2025.03.18., kedd  •  Sándor, Ede napja
Utcatakarítás az Éhen Gyula téren

Utcatakarítás az Éhen Gyula téren

Folytatódott a szombathelyi utcatakarítási program, ezúttal a Szova és a Szompark munkatársai a vasútállomás környékét tisztították meg. Horváth Soma alpolgármester és Bokányi Adrienn, a körzet képviselője számolt be a fejleményekről ma reggel.

A múlt héten a Stromfeld lakótelepet tisztították meg a Szova munkatársai: egyebek mellett lemosták a betont, felfestették a parkolóhelyeket, majd a Szomparkos dolgozók végezték el a zöld területekre vonatkozó feladatokat.

Horváth Soma alpolgármester kiemelte: 2019 óta alapjaiban változott meg és modernizálódott a városüzemeltetés, amelynek kézzelfogható nyomai vannak. Megemlítette a gépbeszerzéseket, hozzátéve azt, hogy további fejlesztések várhatóak. Bár az esőzések miatt lassult a fűnyírás, így is rendezettebb a városkép, mint amilyen volt évekkel ezelőtt. Az alpolgármester beszámolt arról is, hogy június végéig még további 10-12 helyszínen lesz a maihoz hasonló utcatakarítás.

Bokányi Adrienn, a 2-es számú választókörzet képviselője a sajtótájékoztatón kiemelte: több okból is örül annak, hogy az idén bekerült az Éhen Gyula tér az utcatisztítási programba,

- Egyfelől sokan élnek itt, több kereskedelmi egység is található a környéken, városunk egyik legforgalmasabb teréről beszélünk. Másrészt valamennyi szombathelyi fontos és kiemelt érdeke, hogy a megyeszékhelyre érkezők, vagy hazatérők elé milyen kép tárul, ha kilépnek a vasútállomás főbejáratán – fogalmazott a tanácsnok, aki hozzáfűzte: a korábbinál több köztisztasági berendezéssel álltak neki a tér megtisztításának, a Szova és a Szompark munkatársait pedig a közterület-felügyelők segítik.  

(Fotó: Bonyhádi Zoltán)

kapcsolódó galéria
Savaria Fórum 34. évfolyam 7. szám - 2025.03.10.
Savaria Fórum 34. évfolyam 7. szám - 2025.03.10.
tematikus oldalak