km/óra
  2025.04.29., kedd  •  Péter napja
Uniós bíróság: Magyarország versenyjogot sértett a kötelező árstoppal

Uniós bíróság: Magyarország versenyjogot sértett a kötelező árstoppal

Ellentétes az uniós joggal az a magyar szabályozás, amely arra kötelezi a kereskedőt, hogy bizonyos mezőgazdasági termékeket meghatározott áron és előre meghatározott mennyiségben árusítson – olvasható az Európai Unió bíróságának csütörtökön közzétett ítéletében.

Emlékeztettek: 2022 februárjában a koronavírus-járvánnyal összefüggésben Magyarország kormányrendelettel szabályozta hat alaptermék – a cukor, a búzaliszt, a napraforgóolaj, a sertés- és baromfihús –, valamint a tej bizonyos típusainak forgalmazását. 2022 novemberében az ukrajnai háború miatt módosították a kormányrendeletet, és két további termék, a tojás és a burgonya is felkerült a listára. A kormányrendelet 2023. július 31-ig volt hatályban. A rendeletben az is állt, hogy azok a kereskedők, akik e termékeket forgalmazták, bírság terhe mellett kötelesek voltak azokat előre meghatározott mennyiségben hatósági áron árusítani.

A Spar Magyarország a szegedi bíróságon támadta meg annak a büntetésnek a jogosságát, melyet a hatóságok azért róttak ki rá, mert egyik vidéki üzletében nem találták megfelelőnek néhány árstopos áru raktárkészletét. A szegedi törvényszék ezután az uniós bírósághoz fordult a jogszabályok értelmezése végett.

Csütörtöki ítéletében az uniós bíróság megállapította, hogy a kormányrendelet sérti a szabad versenyt, amely a mezőgazdasági piacok közös szervezésével összefüggő uniós rendelet (KPSZ) alapvető alkotóeleme.

„Azon kötelezettség ugyanis, hogy bizonyos mezőgazdasági termékeket hatósági áron és meghatározott mennyiségben árusítsanak, megakadályozza a kereskedőket abban, hogy gazdasági megfontolások alapján, szabadon határozzák meg eladási áraikat és az általuk értékesíteni kívánt mennyiségeket” – olvasható az ítéletben.

A bíróság úgy véli, hogy a rendeletben foglalt intézkedések „nem arányosak” azon érvek ellenére sem, hogy azokat az infláció elleni küzdelem és a hátrányos helyzetben lévő fogyasztók védelme miatt vezették be.

„A kereskedők hatékony versenyfeltételek melletti szabad piacra jutásának sérelme, valamint a hatósági árak és az e kereskedőkkel szemben előírt mennyiségek által az ellátási lánc egészében okozott zavarok ugyanis meghaladják a kormányrendelet által kitűzött célok eléréséhez szükséges mértéket” – állapította meg a luxemburgi székhelyű uniós bíróság.

 

(MTI)

Fotó: Pixabay

címkék
ársapka, árstop, baromfi, baromfihús, baromfihús_ára_2020, bíróság, bírság, burgonya, búzaliszt, büntetés, covid, cukor, élelmiszer, élelmiszerárstop, élelmiszerár_emelkedés, élelmiszer_infláció, étolaj_ , EU, Európa, Európai_Unió, gazdaság, Gazdaságfejlesztési_Minisztérium, gazdasági_válsághelyzet, gazdasági_válságtámogatás, Gazdasági_Versenyhivatal, háború, háborús_veszélyhelyzet, hatósági_ár, hátrányos_helyzetű, infláció, INTERSPAR, ítélet, jogellenes, jogsértés, jogszabály, kereskedelem, Kereskedelem_, kormány , kormányinfó, kormányrendelet, koronavírus, koronavírus_büntetés, koronavírus_családok, koronavírus_drágulás, koronavírus_gazdaság, koronavírus_gazdaság_újraindítása, koronavírus_intézkedések, koronavírus_intézkedések_feloldása, koronavírus_intézkedések_Szombathely, koronavírus_járvány_2020, koronavírus_járvány_2021, koronavírus_járvány_2022, koronavírus_járvány_második_hullám, koronavírus_járvány_szombathely_2021, koronavírus_második_hullám, koronavírus_segély, koronavírus_segély_Szombathely, koronavírus_újraindítás, koronavírus_újranyitás, koronavírus_válság, koronavírus_vásárlás, koronavírus_vásárlási_idősáv, koronavírus_veszélyhelyzet, koronavírus_veszélyhelyzet_megszűnése, koronavírus_üzletek_bezárás, koronavírus_üzletek_létszámkorlátozás, koronavírus_üzletek_újranyitás, KPSZ, krumpli, központi_szabályozás, liszt, Magyar_Kereskedelmi_és_Iparkamara, mezőgazdaság, mezőgazdasági_termék, mezőgazdasági_termékek, napraforgóolaj, olaj, orosz_agresszió_ukrajna_ellen_2022, orosz_támadás_ukrajna_ellen_2022, orosz_ukrán_háború, orosz_ukrán_háború_2022, Országos_Kereskedelmi_Szövetség, pénzbírság, pénzbüntetés, rendelet, sertés, sertéshús, Spar, Spar_Magyarország, szabad_verseny, szabályozás, szegedi_bíróság, szegedi_törvényszék, tej, tojás, újburgonya, ukrán_orosz_háború, uniós_bíróság
Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Meghalt hétfő reggel Ferenc pápa (frissítve)
A római katolikus egyház első latin-amerikai vezetője 88 éves korában hunyt el. A pápa halálhírét Kevin Farrell bíboros jelentette be a Vatikán televíziós csatornáján. A közlés szerint Ferenc pápát hétfő reggel 7 óra 35 perckor érte a halál.
Elhunyt dr. Márkus Imre
Életének 71. évében elhunyt dr. Márkus Imre, a Vasutasok Szakszervezetének korábbi elnöke. Sárváron született, a Nagy Lajos Gimnáziumba tanult.
Erdő Péter is ott van a pápaválasztás esélyesei között
Ferenc pápa halálát követően a világ figyelme a Vatikánra szegeződik, ahol a konklávé során a bíborosok új egyházfőt választanak. Ki lehet a következő pápa? A lehetséges jelöltek között a magyar Erdő Péter bíboros, esztergomi érsek neve is szerepel.​
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathelyi majális 2025: négy napos programsorozat az Emlékmű-dombon
Május 1. és 4. között - csütörtöktől vasárnapig - ismét benépesül Szombathelyen az Emlékmű-domb: a Városi Majális idén is változatos zenei és közösségi programokkal várja a látogatókat. Főzőverseny, koncertek, táncbemutatók és gyermekprogramok gondoskodnak arról, hogy minden korosztály jól érezze magát a négynapos ünnepen.