km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
Ukrán vasút: öt ukrajnai vasútállomást lőttek az orosz erők

Ukrán vasút: öt ukrajnai vasútállomást lőttek az orosz erők

Az orosz erők folytatják az ukrajnai vasúti infrastruktúra módszeres lerombolását, hétfő reggel egy óra alatt öt vasútállomást ért támadás az ország középső és nyugati részében, a csapásoknak halálos áldozatai is vannak - közölte Olekszandr Kamisin, az ukrán állami vasúttársaság igazgatótanácsának elnöke a Telegram üzenetküldő alkalmazáson.

 

A tisztségviselő szavai szerint a támadásoknak halálos áldozatai és sebesültjei is vannak, a számukat azonban még ellenőrzik. Hozzátette, hogy legalább 16 személyvonat késik az orosz csapások miatt.


Makszim Kozickij, a nyugat-ukrajnai Lviv megyei katonai adminisztráció vezetője a Telegramon arról számolt be, hogy az orosz támadások következtében robbanás történt, majd tűz ütött ki a megyeszékhelytől keletre fekvő krasznei pályaudvar vontatási alállomásán.


Szerhij Borzov, a szintén nyugat-ukrajnai Vinnicja megye katonai adminisztrációjának vezetője megerősítette, hogy a régióban két városra, Zsmerinkára és Kozjatinra mértek az oroszok rakétacsapást. "Az ellenség a létfontosságú infrastrukturális létesítményekre próbál csapást mérni. Sajnos, vannak halottak és sebesültek" - írta a Telegramon. Később a megyei ügyészi hivatal közölte a Facebookon, hogy a két település közelében lévő vasúti infrastruktúra elleni rakétatámadásokban öten esztették életüket és tizennyolcan sérültek meg.  


A keleti országrészben lévő Harkiv megyében lévő Derhacsi melletti Bezruki faluban hárman haltak meg az orosz csapatok hétfői tűzérségi támadása következtében - közölte a kistérség önkormányzatának vezetője.  


Az Enerhoatom ukrán állami atomipari vállalat pedig az állítja, hogy az orosz erők ismételten veszélyeztették a nukleáris biztonságot: két szárnyasrakétájuk repült el a hmelnickiji atomerőmű fölött.


Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfői videoüzenetében kijelentette, hogy "az orosz megszállók, akik a legnagyobb ortodox ünnepen ontják az ukránok vérét, bebizonyították, hogy a humanizmus és a keresztény erkölcs nem róluk szól". "Oroszországnak húsvéti tűzszünetet ajánlottunk fel. Az ortodox világ azonban láthatta, hogy a húsvét semmit sem jelent az orosz megszállóknak. Számukra ez csak egy pirosbetűs dátum a naptárban, amihez külön szavak, különleges viselkedés kell, de nem az, amit hitnek hívnak, és nem az, amit keresztény jóságnak neveznek. Az orosz hadsereg ezt a húsvétot nemcsak a naptárban tette pirossá, hanem vérvörösre festette. A keresztények nem tennék ezt, ha lehetőségük lenne békét teremteni. Gyertyát tartani a kezünkben a templomban még nem jelenti azt, hogy keresztények vagyunk. A húsvéti ételt minden évben megszenteltetni kevés ahhoz, hogy embernek, kereszténynek tartsuk magunkat" - fogalmazott az államfő, kiemelve, hogy húsvét vasárnap Ukrajna egész területén légiriadók voltak.


Irina Venegyiktova ukrán főügyész az Interfax-Ukrajina hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, hogy hivatala adatai szerint eddig 3818 civil vesztette életét és több mint négyezren sérültek meg az Oroszország által Ukrajna ellen indított háborúban. Megjegyezte, hogy az ügyészség rendelkezésére álló adatok éppúgy hiányosak, mint az ENSZ statisztikájában lévők, mivel nem szerepelnek bennük azok, akik a körbezárt Mariupolban estek áldozatul, illetve Kijev megye azon helyein, ahová hivatalának munkatársai még nem tudtak eljutni.
Szerhij Hajdaj, a Donyec-medencei Luhanszk megye kormányzója ismételten felhívta a régió lakóit: mielőbb meneküljenek biztonságos ukrán területre, nehogy erőszakkal vigyék őket Oroszországba.


Ruszlan Sztefancsuk ukrán házelnök az Ukrajinszka Pravda hírportálnak adott interjújában kijelentette, hogy a parlamenti apparátusnak három olyan képviselőről van tudomása, akik ellen merényletet terveztek orosz szabotőrcsoportok. Neveket nem árult el, sem egyéb részleteket, de hozzátette, hogy a rendfenntartók gondoskodtak az érintett képviselők személyi védelméről.


A kijevi vezérkar legfrissebb, hétfői összesítése szerint eddig hozzávetőlegesen 21 900 orosz katona esett el, mintegy ezer került fogságba. Az ukrán erők megsemmisítettek 181 orosz repülőgépet, 154 helikoptert, nyolc hadihajót, 884 harckocsit, 2258 páncélozott harcjárművet, 411 tüzérségi és 69 légvédelmi rendszert, valamint 149 rakéta-sorozatvetőt.


Az ukrán légierő keleti parancsnoksága közölte, hogy az előzetes információk szerint Harkiv megye fölött lelőttek hétfőn egy Szu-34-es orosz vadászrepülőgépet. (MTI)

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Második lett a szombathelyi Kelemen Alex a 7-8. évfolyamosok országos történelemversenyén
Hétvégén tartották a verseny döntőjét az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központban.
legfrissebbek
Kosárlabda: a harmadik Honvéd elleni mérkőzést is nagyon simán húzta be, így söpréssel jutott elődöntőbe a Falco! (képgalériával)
A szombathelyi sárga-feketék 94-60-ra diadalmaskodtak és lezárták a budapestiek elleni negyeddöntős párharcukat.
Minden eddiginél több alkotást neveztek a Savaria Filmszemlére
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg április 24. és 26. között a Savaria Filmszemlét, amelyre minden eddiginél több, csaknem kétszáz művet neveztek a Kárpát-medencében és távolabbi országok magyar közösségeiben élő filmes alkotók - közölte az MTI-vel a Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke.
Fidesz kampánynyitó: Brüsszel az új Moszkva
A Fidesz Választási Manifesztummal rúgta be a választási kampányát. A Millenárison tartott pénteki kampánynyitón csak hárman szólaltak fel: Szijjártó Péter külügyminiszter, Deutsch Tamás EP-listavezető és Orbán Viktor miniszterelnök.
Huszonöt éves a közgazdász képzés Szombathelyen
Huszonöt éve indult el az akkori Berzsenyi Dániel Főiskolán a közgazdász képzés, ma pedig már az ELTE Savaria Egyetemi Központ Társadalomtudományi Karához tartozó Közgazdaságtudományi Intézetben négy alap- és egy mesterszakon 230 diák tanul, amit egy igazi sikertörténetnek tartanak az intézményben. A jubileumra emlékeztek ma, volt és jelenlegi hallgatókkal, oktatókkal, vezetőkkel.
Programajánló – Szombathely: táncbajnokság, művészet és kiállítás, virágköltemények
Az április 20-21-ei hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők. A jövő hét is tartogat érdekességeket.