km/óra
  2022.07.05., kedd  •  Emese, Sarolta napja
Újraindult az ellenzéki előválasztás

Újraindult az ellenzéki előválasztás

A szombati leállás után hétfőn reggel 7-kor újraindult az előválasztás. Bár az online előregisztráció nem működött még reggel, 10 órára helyreállt a rendszer. Az eredeti tervek szerint az előválasztás első fordulóját két nappal, vagyis szeptember 28-án 20 óráig meghosszabbítják a leállás miatt.

Mint ahogy arról mi is beszámoltunk, az előválasztás szombaton reggel indult, nem sokkal ezután túlterheltség miatt leállt az informatikai rendszere. Először úgy tűnt, csak sokan akartak szavazni, és néhány óra alatt helyreállítható a hiba, később viszont már terheléses támadásról beszéltek a szervezők, és kiderült, a rendszer talpra állítása és védelmének erősítése a tervezettnél több időt vesz majd igénybe. Végül úgy döntöttek, hogy két nappal meghosszabbítják az előválasztás első fordulóját.

Hétfő reggel 7 órára ígérték, ám 9-kor még mindig nem működött az online előregisztráció, tudósított a Telex. Mint írták, a közterületi szavazósátrakban azonban már lehetett szavazni. „Nagyon nagy az érdeklődés az online szavazás iránt, és folyamatosan bővítjük a kapacitást. Ahogy ez halad előre, úgy válnak ismét elérhetővé szabad időpontok, ezen folyamatosan dolgozunk" - nyilatkozta a portálnak Hajdú Gergő, az informatikai hátteret biztosító aHang munkatársa. 

Később a probléma megoldódott, és 10 órától már gond nélkül lehet időpontot foglalni az előregisztrációs felületen.

Bedő Dávid, az Országos Előválasztási Bizottság momentumos tagja korábban a Telexnek elmondta, több terheléses tesztet is lefuttattak a pártok és az aHang szakemberei vasárnap, ezek során megbizonyosodtak, hogy működik majd a rendszer hétfőn, ami egy teljesen új háttérkörnyezetben fut majd, így a jövőben ki tudják védeni a mostanihoz hasonló, komplexebb támadásokat is. A tömeges terhelés okainak, módjának és származási helyének vizsgálatába bevonták Frész Ferencet, a Cyber Services Zrt. szenior kibervédelmi szakértőjét, aki korábban az Európai Unió Tanácsával és a NATO-val is együtt dolgozott.

Bedő „nagyon valószínűtlennek” nevezte, hogy konkrét, kézzelfogható bizonyítékot találjanak arra nézve, hogy a kormány áll a támadás mögött, de a pártok szakemberei biztosak abban, hogy ez történt. A momentumos politikus szerint egyedül a kormánynak állt érdekében, hogy leálljon az előválasztás.

Annyit már sikerült kideríteniük, hogy a támadás Kínából jöhetett.

Fotó: archív/Nagy Jácint

kapcsolódó galéria
kapcsolódó cikkek
Ellenzéki előválasztás 2021: a vártnál nagyobb érdeklődés miatt délelőtt két órára felfüggesztették a szavazást
Ellenzéki előválasztás 2021: a vártnál nagyobb érdeklődés miatt délelőtt két órára felfüggesztették a szavazást
Szombaton reggel megkezdődött az ellenzéki előválasztás: szeptember 26-ig lehet szavazni a jelöltekre. Szombathelyen nagy volt az érdeklődés, a Domusnál sokan álltak sorban, délelőtt azonban az egész országban leállt a szavazás, a magas részvétel miatt a technikai erőforrásokat bővíteni kell.
Ellenzéki előválasztás: összetett támadás érhette a rendszert, hétfőn folytatódik a voksolás - Közös közleményt adtak ki a szombathelyi jelöltek
Ellenzéki előválasztás: összetett támadás érhette a rendszert, hétfőn folytatódik a voksolás - Közös közleményt adtak ki a szombathelyi jelöltek
Úgy tűnik, nemcsak a szavazók érdeklődtek nagy számban az előválasztás után, hanem mások is: az Országos Előválasztási Bizottság szerint ismeretlen eredetű, terheléses támadás érte a rendszert, amely szombat délelőtt leállt. A szervezők leállították a voksolást, az hétfő folytatódik. A három szombathelyi jelölt közös közleményben reagált.
címkék

Savaria Fórum 31. évfolyam 25.szám - 2022.07.01.
Savaria Fórum 31. évfolyam 25.szám - 2022.07.01.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
legfrissebbek
Elektronikai hulladékgyűjtéset szervez júliusban és szeptemberben a SZOMHULL
Ismét sok újszülöttet köszönthetünk Szombathelyen
Legfrissebb anyakönyvi hírek:
Telt házzal indult a Nyitott Városháza Teraszkoncert-sorozat
Szent László napot tartottak Zanaton, a városrész templomának védőszentje tiszteletére
Újév napján bántalmazott egy ápolónőt a Markusovszky kórházban
A Szombathelyi Járásbíróság előkészítő ülésen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt 60 nap elzárásra ítélt egy büntetett előéletű nőt, közölte a Szombathelyi Törvényszék.