km/óra
  2023.12.09., szombat  •  Natália napja
Suzuki Vitara Suzuki Castrum
Suzuki Swift Suzuki Castrum
Suzuki S Cross Suzuki Castrum
Újra 3 hétre módosul a Pfizer második oltásának ideje

Újra 3 hétre módosul a Pfizer második oltásának ideje

Péntektől ismét 3 hetes különbséggel kell beadni a Pfizer második oltását - közölte a koronavirus.gov.hu pénteken.

 

Az ezzel kapcsolatos szakmai protokollt minden, az oltásban részt vevő egészségügyi szolgáltató megkapja - tették hozzá. Felidézték: a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs a harmadik hullám kezdetén rendelte el, hogy a Pfizer-vakcinát az akkor aktuális alkalmazási előirat szerinti 21 nap helyett 35 napos különbséggel adják be annak érdekében, hogy az akkor még korlátozott mennyiségben érkező vakcinákból minél előbb minél többen megkapják az első oltásukat.


"Miután a tömeges oltási szakasz már véget ért, és vakcinabőség van Magyarországon, a továbbiakban már nem szükséges ezt a protokollt fenntartani" - fogalmaztak.


Ezért akik ezután kapják meg a Pfizer-vakcinából az első oltásukat, ismét 3 hét különbséggel számíthatnak a második oltásra. Akik már korábban megkapták az első oltásukat és már időpontot is kaptak a második oltásra, azok számára nincs változás - közölték.


Kitértek arra is, hogy a Pfizer-vakcinából heti rendszerességgel érkezik szállítmány, így a www.eeszt.gov.hu online időpontfoglalóban folyamatosan lehet Pfizer-oltást foglalni. Emellett a háziorvosok is kapnak Pfizert, ha ezt az igényüket a megyei oltási munkacsoport felé jelzik. Jelenleg kizárólag ezt a vakcinát lehet alkalmazni a 12-18 éves korosztály oltására - írták a kormányzati oldalon. (MTI)

Savaria Fórum 32. évfolyam 44. szám - 2023.12.08.
Savaria Fórum 32. évfolyam 44. szám - 2023.12.08.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
December 10-től a teljes szakaszon a MÁV közlekedteti a Szombathely-Budapest InterCityket
Több jelentős változás is ételbe lép a 2023/24. évi közforgalmú vasúti menetrend bevezetésével. Idén december 10-től a két személyszállítást végző vasúttársaság, a MÁV-START Zrt. és a GYSEV Zrt. is áttér a járat alapú közlekedésre, olvasható a GYSEV közleményében.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Itt vannak a 2023-as szombathelyi adventi vásár programjai
November 24-én nyílik meg a szombathelyi Fő téri 2023-as adventi vásár. Itt vannak a részletes programok.
Megnyílt 2023. adventi vására, amit minden szombathelyinek látnia kell
A Fő téren felgyúltak a fények, elindult az adventi kisvonat, és forralt bor illata száll: megnyílt Szombathely minden eddiginél látványosabb adventi vására.
Folytatódnak a pályaépítési munkák a szombathelyi vasútállomáson, módosulnak a menetrendek
Szombathely állomáson 2024. január 31-ig tovább folytatódnak a pályaépítési munkálatok. A vágányzár alatt a Szombathely állomásról induló és érkező vonatok többsége módosított menetrend szerint közlekedik, áll a GYSEV közleményében.