km/óra
  2025.04.23., szerda  •  Béla napja
Újabb premier lesz vasárnap a Mesebolt Bábszínházban

Újabb premier lesz vasárnap a Mesebolt Bábszínházban

Újabb premierre készül a Mesebolt Bábszínház. Móra Ferenc klasszikus verses meséjét, A didergő királyt állítja színpadra Varsányi Péter rendező, aki először dolgozik a szombathelyi társulattal. Az örökérvényű üzenetet hordozó darab középpontjában a kislány áll, aki szembe mer szállni a folyton reszkető, hidegszívű királlyal, és ezzel az egész birodalom életét megváltoztatja.

 

Nagy bánata van Nevenincs királynak: fázik, egyre csak didereg. Kivágják és eltüzelik a birodalom szinte összes fáját a kandallóban, de ez sem segít rajta. Egy kislány panaszkodni megy a királyhoz, hogy már a tetőt is lebontották a fejük fölül, mert kellett tüzelőnek. Erre meglágyul a király szíve. Nem didereg többé, birodalma pedig Meseországgá válik. Móra Ferenc verses meséje 1911-ben jelent meg. Azóta klasszikussá nemesedett, mondanivalója örökérvényű.


Csató Kata, a Mesebolt Bábszínház igazgatója elmondta, nagyon sokat kellene beszélni erről, pláne a gyerekeknek, hogy mennyire fontos a szeretet, az elfogadás, a nyitottság és mindazok az emberi értékek, amelyek nem csak Móra korában, hanem azóta is örök értéket képviselnek.


A didergő király - bár van szerzője - számos népmesei elemet felvonultat. Alapmű, a kollektív tudatunk része. A fiatal rendező, Varsányi Péter először dolgozik a szombathelyi társulattal. Gyerekkorában meghatározó élmény volt számára ez a történet, és szeretné, ha az újabb generációkhoz is eljutna az üzenete. Móra gondolatiságát megőrizve alakította át a mesét.


Varsányi Péter rendező hozzátette, bővíteni kellett ezt az univerzumot. A történet a didergő király univerzumában játszódik, de nem csak a Móra által írt történetet követi. Móránál a didergő király a címszereplő, aki statikus figura. Azonosulási pontot a gyermek nézőknek a kislány tud adni, aki a mese tetőpontján betoppan a királyhoz. Az ő udvari bolonddal való közös utazását írták meg.


A színpadon nemcsak a király didereg, hanem a birodalom minden lakója, az erdők, a folyók, az állatok. A kislány, Rizskása előbb elmenekül, majd mégis úgy dönt, hogy szembeszáll az uralkodóval.


Varga Bori bábszínész elmondta még, Móra verses meséjében nem sok minden derül ki a kislányról, aki előidézi, hogy a királynak megmelegszik a szíve.  Annyit tudnak, hogy egy kislány, akinek van egy babája, egy bábuja. Az ő történetükben sokkal jobban kibontakozik, mi a kötődése ehhez a bábuhoz, mit gondol a világról, hogyan áll az egész történethez. Jobban belelátnak az útjába, hogyan jut el odáig, hogy elmegy a királyhoz.


A darabhoz Tarr Bernadett teremtett izgalmas zenei világot, dramaturgja Veres András, tervezője Lázár Helga. A premier vasárnap 10 órakor kezdődik a bábszínház Gazdag Erzsi-termében.

 

Forrás: SZTV
Fotó: Mesebolt Bábszínház/Facebook

Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Tiltakozás a Pereszteg mellett elásott szarvasmarhák miatt: rengeteg rendőr a helyszínen
Nemcsak a peresztegiek, hanem a környékbeli települések lakói is tiltakoznak az ellen, hogy a ragadós száj- és körömfájás vírussal fertőzött és kényszervágásra ítélt rábapordányi szarvasmarhákat és sertéseket az itteni, állami tulajdonban levő ATEV-telepre szállítsák. 
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Erdő Péter: Jézus az utolsó vacsorán a végsőkig elmenő szeretet példáját hagyta ránk
Jézus az utolsó vacsorán a végsőkig elmenő szeretet példáját hagyta ránk - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az esztergomi bazilikában nagycsütörtök este.
Kamionok vonultak Peresztegre, itt földelik el a Rábapordányban leölt állatok tetemét
Pénteken kezdik meg a legújabb azonosított, rábapordányi fertőzött szarvasmarha állomány, és a nem fertőzött, de kényszervágásra ítélt sertésállomány tetemeinek szállítását a Soprontól három falura lévő Peresztegre - írja a Telex.
Itt vannak a Herényi Virágút 2025 programjai
Április utolsó hétvégéjén ismét megtelik élettel Szombathely herényi városrésze: április 26–27-én rendezik meg a 21. Herényi Virágutat, ahol a virág- és dísznövényvásár mellett változatos, színes programok várják a látogatókat. A rendezvény idén is a család minden tagja számára kínál élményt, szórakozást és inspirációt – a kertbarátoktól a legkisebbekig.