km/óra
  2021.09.22., szerda  •  Móric napja
Újabb enyhítéseket jelentett be Boris Johnson

Újabb enyhítéseket jelentett be Boris Johnson

A nagy-britanniai koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások további enyhítésének jegyében az egyedül élők és a kiskorú gyereküket egyedül nevelők szombattól Angliában már nem csupán a szabadban, hanem házon belül, saját, illetve ismerőseik, rokonaik otthonában is találkozhatnak egymással.

Johnson, aki a kormány szokásos napi sajtótájékoztatóját tartotta a Downing Streeten, elmondta, változatlanul teljesül az a feltételrendszer, amelytől a március végén elrendelt korlátozások fokozatos enyhítését függővé teszik.
    
A kormányfő által szerdán ismertetett újabb lépések alapján az egyedül élő felnőttek, illetve az olyan szülők, akik egyedül nevelik 18 éven aluli gyermekeiket, úgynevezett "buborékokat" alakíthatnak ki egy-egy másik háztartással, és ezeknek a tagjai úgy viselkedhetnek, mintha egy fedél alatt élnének. Ennek megfelelően az éjszakát is egymás otthonaiban tölthetik és nem kell kötelezően két méter távolságot tartaniuk egymástól. (MTI)

kapcsolódó cikkek
Brit belügyminiszter: hétfőtől érvénybe lép a beutazási karantén
Brit belügyminiszter: hétfőtől érvénybe lép a beutazási karantén
Jövő hétfőtől érvénybe lép az a már korábban bejelentett előírás, amelynek értelmében kéthetes karanténba kell vonulniuk a külföldről Nagy-Britanniába érkezőknek - jelentette be szerdán Priti Patel brit belügyminiszter.
Koronavírus: Negyvenezer felett a brit halálos áldozatok száma
Koronavírus: Negyvenezer felett a brit halálos áldozatok száma
Meghaladta péntekre a 40 ezret az új koronavírus okozta Covid-19-járvány nagy-britanniai halálos áldozatainak száma.

Savaria Fórum 30. évfolyam 33. szám - 2021.09.17.
Savaria Fórum 30. évfolyam 33. szám - 2021.09.17.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Dr. Vincze Magdolna szombathelyi gyermekorvos szerint: "Ritka, hogy ilyen sokan betegednek meg"
Jellemzően 4-8 gyerek hiányzik most az óvodás csoportokból és az iskolai osztályokból felsőlégúti megbetegedések miatt Szombathelyen.
Gól a Lövölde térről a mennyei megyeiben: kezdőrúgásból talált be a bucsui játékos
A második félidő elején elvégzett kezdőrúgásból talált be a hazai kapuba Podani Gábor, a vendégek játékosa a Balogunyom-Bucsu (4-2) megyei III. osztályú meccsen.
Orbán nem akar kötelező oltást
Lesz negyedik hullám, nem fog megállni a határoknál – jelentette ki Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország című műsorában.
Január elsejéig hosszabbítanák meg a veszélyhelyzetet
A kormány a delta-mutáns terjedése miatt tesz a hosszabbításra javaslatot a parlamentnek.
Megyei I. osztály: A Király nyerte a szombathelyiek csatáját, a Táplán háromgólos hátrányból fordított
A címvédő Sárvár hazai pályán szenvedett vereséget a Kőszegtől. A Celldömölk is négyig jutott a Szentgotthárd ellen, a Körmend és a Bük mérkőzésén pedig döntetlen született. A Jánosháza a Lukácsháza otthonából hozta el a pontokat.
legfrissebbek
Megyei II. osztály, északi csoport: kiütéses gércei és csepregi siker
Utóbbi a Söptével együtt továbbra is hibátlan mérleggel rendelkezik, így ez a két csapat foglalja el a tabella első két pozícióját. A Bozsok lendülete tovább tart, az Alsóújlak viszont zsinórban négy győzelem után ezúttal vereséget szenvedett. A Gencsapáti és a Szeleste megtorpant, a Kemenesalja pedig döntetlent játszott az Újperinttel.
Repülőrajtot vett a Falco, esélyt sem adott a PVSK-nak a bajnoki nyitányon
A szombathelyiek 20-2-es kezdéssel sokkolták a baranyaiakat, innen pedig már nem volt visszaút a vendégek számára.
Megérkezett a fővárosi állatkertbe Szása, a szibériai tigris
A 12 éves állat már látható a kifutójában.
WHO-szakember: Szerbia kezdetben sikeres volt, már nem az
Vb-selejtezők: Egy zárt kapus mérkőzés és pénzbüntetés a magyaroknak
Marco Rossi szövetségi kapitány együttese következő hazai összecsapását október 9-én az albánok ellen vívja.