km/óra
  2024.04.18., csütörtök  •  Andrea, Ilma napja
Új tulajdonosa van Savaria Szállónak: kilenc hónap után kifizette az ajánlattevő a 470 milliós vételárat

Új tulajdonosa van Savaria Szállónak: kilenc hónap után kifizette az ajánlattevő a 470 milliós vételárat

Kicsengette Krosnow Property Kft. a Nagyszálló vételárát, a cég tulajdonjogát be is jegyezték: ezzel előrelépés megtörtént az ikonikus, de nagyon rossz állapotban lévő szálloda régóta húzódó ügyében. A dolognak azért van pár szépséghibája, egyebek mellett az, hogy a várossal hónapokig nem állt szóba a felszámoló. 

Elsőként az ugytudjuk.hu szúrta ki az októberi közgyűlési anyagokban, hogy a másfél évtizede kiürített és omladozó hotelnek új tulajdonosa van október 1-től. Ahogy arról korábban  beszámoltunk, a tavaly decemberben hirdette meg liciten a felszámoló, az egyetlen jelentkező a 355 milliós árat megfejelve, több mint 470 milliót kínált az épületért. A több mint 100 millió forintos különbség több kérdést is felvetett, ugyanis  városnak elővásárlási joga volt az épületre. Ha ezzel élni kívánt volna, akkor az nem a kikiáltási, hanem az ajánlott áron kellett volna megvennie. 


Mivel dönteni kell az ügyben januárban, rendkívüli közgyűlésen Szombathely lemondott az elővételi jogáról. Az elállásnak több oka volt, leginkább anyagiak. Illetve az a tény is közrejátszhatott a döntésben, hogy vélhetően egy ellenzéki önkormányzat nehezebben jutna idegenforgalmi kormánytámogatáshoz, mint a NER szállodabizniszben utazó prominensei. Már akkor felvetődött – biztosat senki természetesen nem tudott -, hogy a tűzhöz közellévő személyek nézték ki a belvárosban álló épületet, azonban nem akarták, hogy a nevük már a vásárlásnál kiderüljön. Mivel a Nagyszálló esetleges megvásárlása a választási kampány során is szóba került az Éljen Szombathely! részéről, így akár politikai csapdát is lehetett sejteni a gyanúsan magasan ajánlat  mögött – az ajánlattevő cég nem tűnt tőkeerősnek a cikk végén olvasható nyilvános adatok alapján.  


 A közgyűlésen szombathelyi jobboldal azért a polgármester fejére olvasta, hogy nem teljesítette egyik ígéretét, de kívülállóként nem tűnt volna bölcs döntésnek a milliárdos nagyságrendű felújítást igénylő hotel megvásárlása. A döntés után a város vezetése megpróbálta felvenni a kapcsolatot az ajánlattevővel, hogy megismerjék szándékait, ez az azonban nem sikerült. Az önkormányzat a felszámolótól is megpróbált információkhoz jutni, hogy fizetett-e már az ajánlattevő, azonban nem érkezett semmiféle információ, sem a februári, sem pedig a nyári határidőig. 


Június végén kiderült, hogy a vevő tulajdonjog bejegyzése iránti kérelmét a Vas Megyei Kormányhivatal Földhivatali Főosztály Földhivatali Osztály második határozatban utasította el azzal, hogy a bejegyzési engedély megadására rendelkezésre álló 6 hónapos határidő június 23-án lejárt, olvasható az anyagban. Ezért dr. Nemény András  polgármester – a közgyűlés felhatalmazása alapján - csalás, illetve gazdasági csalás bűntettek elkövetésének gyanúja miatt feljelentést tett. A Vas Megyei Rendőr-Főkapitányság júliusban el is rendelte a nyomozást, majd október 13-án megszüntette, mivel, áll az előterjesztésben, az adatkérések, kényszerintézkedések, illetve tanúkihallgatás alapján kétséget kizáróan megállapítható volt, hogy a szóban forgó adásvétel nem volt színlelt. A nyomozás során megállapították  vevő ugyanis hosszabbítást kért a fizetési határidőre, az engedélyt megkapta és ki is fizette a vételárat. Nem elhanyagolható tényező, hogy minderről a felszámoló nem értesítette a várost, az önkormányzat a rendőrségi határozatból értesült a fejleményekről.


A vásárló Krosnow Propertynek idén év elején egy békéscsabai címmel rendelkező magánszemély volt (egy weblap szerint ingatlanokkal foglalkozik) a tulajdonosa (a cég mínuszos eredménnyel zárt tavaly), január közepén BK-West Invest Kereskedelmi Szolgáltató Kft. (a cégnek nem volt értékesítési árbevétele, mínuszos mérleget adott le) vette át - utóbbinak szintén a fenti békéscsabai illető a tulaja. A nyugat.hu szerint a szóban forgó személynek 19 cégben van érdekeltsége, illetve BK-Westen keresztül további vállalkozásokban is érdekelt. Innét indul tehát az új tulajdonos és a Savaria Szálló közös története, kíváncsian várjuk a fejleményeket. 

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Fesztivál a színházban: Határvonalak (Képgalériával)
A sokszínűség jegyében rendezi meg immár második alkalommal a Weöres Sándor Színház a Határvonalak Színházi Fesztivált május 30-tól június 2-ig (csütörtöktől vasárnapig).
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Egerbe látogat az SZKKA
Az NB/I B-s női kézibajnokság 25. fordulójában a listavezető Egerbe látogat szombaton. A meccs 18.00 órakor kezdődik.
Szarka Zoltánra emlékeztek, aki 244 bajnoki meccsen védte a zöld-fehér csapat kapuját
Megemlékezést tartottak Szarka Zoltán halálának 8. évfordulóján. A Haladás VSE olimpiai bajnok labdarúgója 2016-ban hunyt el, 73 éves korában. 244 bajnoki meccsen védte a zöld-fehér csapat kapuját, tagja volt a mexikóvárosi ötkarikás játékokon aranyérmet nyert válogatottnak.
Bokrétaünnep a Szedreskert Bölcsődében – 2025-ben megnyitja kapuit Szombathely új, zöldbölcsődéje
„Szerintem a város egyik legjobb bölcsődéje lesz” – mondta dr. Nemény András polgármester. Szombathely új bölcsődéje a kor igényeinek minden szinten megfelel, magas ágyásokkal, fűszerkerttel, tornáccal, napelemekkel várja majd a legkisebbeket és lesz benne minden, ami fontos és szükséges a gyerekek fejlődéséhez.