km/óra
  2025.03.18., kedd  •  Sándor, Ede napja
Új szakmai társelnököt választott a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum Szombathelyen

Múlt pénteken tartotta ülését a szombathelyi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF), amelyen új szakmai társelnök megválasztására is sor került. A szakmai fórum tagjai Némethné dr. Zsigó Zita r. alezredest, a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának Bűnmegelőzési Alosztályának vezetőjét választották meg erre a tisztségre.

Némethné dr. Zsigó Zita tapasztalt szakember a bűnmegelőzés területén, munkáját tavaly az Ifjúságért-díjjal is elismerte a város a Szent Márton Gálán. Az új társelnök tovább kívánja erősíteni a KEF drogprevenciós és koordinációs tevékenységét, valamint a tagszervezetek közreműködésével nagyobb hangsúlyt fektet a fiatalok körében végzett megelőző munkára.

A leköszönő szakmai társelnök, Tóth Balázs szociálpolitikus, szociális munkás, szenvedélybetegeket segítő szakember 2021 januárjától töltötte be a tisztséget. Kelemen Krisztián, elnök és a fórum tagjai megköszönték eddigi munkáját és elkötelezettségét a helyi drogprevenció fejlesztésében.

A Kábítószerügyi Egyeztető Fórum továbbra is meghatározó szerepet tölt be Szombathelyen a kábítószer-fogyasztás megelőzésében, a segítő szervezetek közötti együttműködésben és a szakmai párbeszéd előmozdításában.

kapcsolódó cikkek
Kábítószerügyi Fórum: a legfontosabb feladat a gyermekek védelme az online térben is

A fórumot követően a KEF támogatásával az Agora Savaria Filmszínházban levetítették a városban szociális területen és gyermekvédelemben dolgozó, valamint az ifjúsággal foglalkozó szakembereknek a „Csapda a neten” című cseh dokumentumfilmet, olvasható a város honlapján.
Kábítószerügyi Egyeztető Fórum: látogatás a fővárosban

Szakmai kiránduláson vett részt a Szombathelyi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF) a múlt pénteken.
Múlt héten ülésezett a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum

A Szombathelyi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF) múlt héten pénteken tartott szakmai tanácskozást.
Drogprevenciós programok és előadások – ülésezett a Szombathelyi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum

Értékeltek és terveztek.
címkék

Savaria Fórum 34. évfolyam 7. szám - 2025.03.10.

tematikus oldalak