km/óra
  2021.09.17., péntek  •  Zsófia napja
Új lendületet vett a Közterület-felügyelet

Új lendületet vett a Közterület-felügyelet

Ágoston Sándor néhány hónapja vette át a szombathelyi közterület-felügyelet irányítását. Nehéz feladatra vállalkozott, hiszen a rendészeti egységnek egy nagy szervezeti átalakítás közben kellett idén új kihívásokkal is megbirkóznia. Lapunk megkérdezte az irodavezetőt, sikerült-e felvennie a kesztyűt szeptember óta?

 

Eredményesen zárul az első éve az új beosztásában?

 

Nagyon nagy lendülettel indultunk el, mind a kollégáimmal, mind a társszervekkel való közös együttműködéseink során, tehát igen. A közterület-felügyelet egy nagyon komplex rendészeti egység: az önkormányzat égisze alatt mi vagyunk a felelősei, hogy rendezett, tiszta és biztonságos város legyen Szombathely. A nap 24 órájában működik a közbiztonsági célú kamerarendszerünk, illetve a diszpécser, a járőr és a reagáló egységeink. Mellette dolgoznak a mezőőri, az állatvédelmi és ebrendészeti szolgálataink is. A terepen és a háttérmunkák során is számíthatunk a velünk együtt teljesítő rendőrségi szolgálatra, így nagyon fontos, hogy jó együttműködés legyen közöttünk.

 

Fontos célom volt, hogy a feladatainkhoz kapcsolódó többi társszervvel – köztük a SZOVA-val, SZOMHULL-lal, a SZOMPARK-kal és a polgárőrséggel – is a lehető legjobb, leghatékonyabb viszonyt építsem ki. S nem utolsósorban azzal is indítottam, hogy a kollégáimmal is meg tudjuk ismerni egymást, és meghallgassam az elképzeléseiket.

 

Hatékony lépés volt a szervezetüket beintegrálni a Polgármesteri Hivatalba?

 

Azt gondolom, hogy igen. Bár nincs viszonyítási alapom a korábbi időszakhoz képest, de csakis pozitív tapasztaltaim vannak mind az ügyintézések menetében, mind a kooperáció szempontjából azzal, hogy a városházához tartozunk. A hivatal, a jegyző és az osztályvezetőm mindig megadják a támogatást és a segítséget, amikor erre szükségünk van.

 

Ha már a jó szervezeti kapcsolatokról beszélünk: sikerült a személyes ismeretségeit a rendőrségen kamatoztatnia irodavezetőként is?

 

A „civil” életem előtt tizenhat évig hivatásos voltam, így a Szombathelyi Rendőrkapitánysággal, személyesen Dr. Gulyás Ferenc kapitány úrral adott volt a jó viszony. Sokkal rugalmasabb, sőt hathatósabb lett a közterület-felügyelet és a rendőrség együttműködése. Hatalmas segítség, hogy működik nálunk rendőri szolgálat egy együttműködési megállapodás alapján. Illetőleg, ha plusz segítségre, rendőri intézkedésre van szükségünk, bármikor elérhetőek a rendőrség munkatársai.

 

Ennek hála pillanatok alatt szokott érkezni járőr a segítségünkre. Volt rá példa, hogy egy hajléktalan személlyel szemben biztonsági intézkedés miatt hívtuk ki a rendőröket, akit végül a mentőknek kellett elszállítani, de volt nemrég olyan helyzet is, hogy térfigyelő kamerafelvételek alapján nagyon jól beazonosítottunk egy több héttel azelőtti kabátlopással kapcsolatosan egy személyt, akit a rendőrség előállított, majd elismerte, hogy ő követte el a lopást.


Szóval a térfigyelő kamerarendszer megkönnyíti a közrend fenntartását...

 

Nagyon nagy segítséget kaptunk az önkormányzattól azzal, hogy támogatták a kamerarendszer telepítését. A Bűnmegelőzési, Közbiztonsági és Közrendvédelmi Bizottság elnökének, Kelemen Krisztiánnak főleg hálásak vagyunk, hogy teljes mellszélességgel kiállt a fejlesztés mellett. A több mint 80 városi kamera és a mobil kültéri eszközök nélkül aligha tudtuk volna eredményesen felvenni a harcot az illegális hulladéklerakók ellen. Ez volt egyébként az eddigi irodavezetői működésem legkardinálisabb feladata. Hírhedt a városban, hogy sajnos a Parkerdő volt korábban a szemetelés egyik fő gócpontja. Első körben feltérképeztük a biztonsági partnercégünkkel, hogy hova lenne érdemes kamerákat telepíteni. A mobil eszközök nagy előnye, hogy egy-egy készülék telepítési helyszínét folyamatosan tudjuk változtatni, így nem könnyű kijátszani minket.

 

A személyes adatok védelme érdekében nem mehetek bele konkrét részletekbe, de az biztosan beszédes, hogy az első kameratelepítés után már pár órával tettenérésünk volt. Egy „fogásnak” az a menete, hogy az élő kameraképeket figyelő közterület-felügyelő és rendőr kollégáknak először észlelnie kell a cselekményt, majd a felvételek alapján eldöntjük, hogy milyen eljárást szükséges indítanunk.

 

A jövő év elejétől tilos lesz a lomb- és zöldhulladék elégetése. Jelent ez majd plusz kihívást az illegális hulladéklerakók elleni harc terén?

 

Biztos vagyok benne. Első körben látnunk kell az új jogszabályt, hogy tudjuk, mi lesz a hatáskörünk, és hogy a törvény szerint mit kell majd betartatnunk.

 

Elégedett a kollégáival?

 

Abszolút, egyre jobban. Nagyon sok mindent átbeszéltem velük, építek a véleményükre. Nem az a fajta vezető vagyok, aki eldönt valamit, majd lebeszélhetetlenül tűzön-vízen keresztülviszi az akaratát – meg lehet győzni alátámasztott és szakmai elképzelésekkel. Számíthatok rájuk a közterület-felügyelet megerősítésében és minőségi fejlődésében.

 

CsA

kapcsolódó galéria
kapcsolódó cikkek
KÖZREND: új műsor a Szombathelyi Televízióban
KÖZREND: új műsor a Szombathelyi Televízióban
A Szombathelyi Televízió decembertől új, városi közbiztonsági és bűnmegelőzési műsort indít.
Harc az illegális hulladéklerakás ellen
Harc az illegális hulladéklerakás ellen
A város zéró toleranciát hirdetett az illegális hulladéklerakókkal szemben, akik a 208 hektáros Parkerdőben is régóta problémát jelentenek. A fellépés keretében a Bűnmegelőzési Bizottság akciótervet dolgozott ki, amit még a nyáron a gyakorlatba is ültetett: feltérképezték a gócpontokat, mobil térfigyelő kamerákat szereltek fel, és gyakori járőrszolgálatokat szerveztek.
Online megbeszélést tartott a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum
Online megbeszélést tartott a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum
Megtartotta az év utolsó ülését a szombathely Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF) a városházán, - a járványügyi helyzet miatt most online formában, áll a város honlapján.
kapcsolódó cikkek
KÖZREND: új műsor a Szombathelyi Televízióban
KÖZREND: új műsor a Szombathelyi Televízióban
A Szombathelyi Televízió decembertől új, városi közbiztonsági és bűnmegelőzési műsort indít.
Harc az illegális hulladéklerakás ellen
Harc az illegális hulladéklerakás ellen
A város zéró toleranciát hirdetett az illegális hulladéklerakókkal szemben, akik a 208 hektáros Parkerdőben is régóta problémát jelentenek. A fellépés keretében a Bűnmegelőzési Bizottság akciótervet dolgozott ki, amit még a nyáron a gyakorlatba is ültetett: feltérképezték a gócpontokat, mobil térfigyelő kamerákat szereltek fel, és gyakori járőrszolgálatokat szerveztek.
Online megbeszélést tartott a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum
Online megbeszélést tartott a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum
Megtartotta az év utolsó ülését a szombathely Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF) a városházán, - a járványügyi helyzet miatt most online formában, áll a város honlapján.
Savaria Fórum 30. évfolyam 32. szám - 2021.09.10.
Savaria Fórum 30. évfolyam 32. szám - 2021.09.10.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Lecsapnak az oladi autórongálókra
A rendőrség, a közterület-felügyelet és a polgárőrök már a kezükbe vették az oladi városrészen elterjedt autórongálások ügyének megoldását.
Új intézkedéseket vezetnek be szeptember közepétől Ausztriában
Szeptember 15-től a be nem oltottak számára lépcsőzetes terv léphet érvénybe. Az emelkedő fertőzési adatokra a válasz a védőoltás és nem a zárlat kell, hogy legyen – mondta ma Sebastian Kurz kancellár, amikor bemutatta a következő hónapokra vonatkozó CoV-intézkedéseket, olvasható az orf.at-n.
M86: más nyomvonalat javasoltak
Az M86-os gyorsforgalmi Szombathely és Körmend közötti szakaszának tervezésére 2019-ben írt ki közbeszerzési pályázatot a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. A nyertes konzorcium tanulmánytervében három változat szerepelt a nyomvonalra és Körmend felé a becsatlakozásra. A befutó terv nem minden településnek nyerte el a tetszését. Egy olyan változat mellett döntöttek, ami a meglévő M86-ost a Vép–Szombathely közötti szakaszon egy új, különszintű csomópont kialakításával viszi el déli irányba Szombathely és Táplánszentkereszt között.
Megyei I. osztály: háromgólos hátrányból állt fel a Sárvár a forduló rangadóján
A Celldömölk továbbra is tartja jó formáját, a Körmend pedig első győzelmét szerezte az idei kiírásban. A Bük a Szentgotthárd ellen tudott nyerni, míg a Répcelak Jánosházáról hozta el a három pontot. A Kőszeg és a Lukácsháza megosztozott a pontokon.
Akik a korukat is legyőzték: nyugdíjas sportnapot tartottak Szombathelyen
Darts, medicinlabda, golf, kapura rúgás – játékos sportvetélkedőt tartottak a szombathelyi Sportligetben a Vas megyei idősklubok tagjai. Vépről, Szentgotthárdról és Kőszegről is érkeztek résztvevők a nyolc pályán zajló vetélkedőre.
legfrissebbek
Jóváhagyták Magyarország uniós támogatási térképét
Az Európai Bizottság az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályok alapján jóváhagyta Magyarország 2022 és 2027 közötti időszakra vonatkozó regionális támogatási térképét, amely meghatározza a regionális állami beruházási támogatásra jogosult, leghátrányosabb helyzetben lévő magyar régiókat, valamint a támogatható régiókra vonatkozó maximális támogatási intenzitásokat.
Fontos egészségpolitikai döntést hozott az Európai Parlament
Az Európai Parlament (EP) elfogadta az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) hatáskörének kiterjesztésére irányuló javaslatot, az uniós betegségmegelőzési és járványügyi rendszer megerősítésére – közölte az uniós parlament csütörtökön.
Csütörtök este lecsap a hidegfront
Csütörtök este hidegfront érkezik, hatására csapadékosabb és kissé hűvösebb lesz a hétvége: vasárnap néhol már csak 5 fokot mérhetnek hajnalban, és helyenként a 20 Celsius-fokot sem éri el majd a csúcshőmérséklet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat legfrissebb előrejelzéséből.
Talpra állt a magyar turizmus
A vendégéjszakák 74 százalékát belföldiek töltötték el.
EU: kinyitnák a kapukat a diplomás bevándorlók előtt
Az új szabályok könnyítik a bevándorlást és a családegyesítést is a magasan képzett unión kívüli dolgozók számára. A döntés életbe lépéséhez még az Európai Unió Tanácsának áldása is szükséges.