km/óra
  2025.05.24., szombat  •  Eszter, Eliza napja
Új külsőt kapott a zsidó temető ravatalozója

Új külsőt kapott a zsidó temető ravatalozója

Megújult a szombathelyi zsidó temető ravatolozója. Szigetelték a lábazatot, vakolták és festették az épület külsejét. A felújítás a Mazsihisz támogatásával valósult meg. A későbbiekben a ravatalozó belső tereit és a temető kerítését és rendbe hozatná a Szombathelyi Zsidó Hitközség.

 

Új külsőt kapott a zsidó temető ravatalozója. Nagy szükség volt a felújításra, mert a falak vizesedése miatt az épület állapota az utóbbi évtizedekben sokat romlott.


Sugár Judit, a Szombathelyi Zsidó Hitközség elnöke elmondta, már évek óta probléma volt az épület állapota, kívülről le volt verve a vakolat, hogy száradjon. A nedvesedés és egyéb amortizáció miatt tönkrement az épület, nagy örömükre szolgál, hogy sikerült ezt megvalósítani, igaz egyelőre csak kívülről, de szép állapotba került az épület.


Szeptemberben kezdődött a felújítás, korszerű és időtálló technológiával szigetelték a lábazatot. A falat teljesen átvágták, a teljes keresztmetszet kapott egy vízszigetelést, ami örök életű anyag, soha nem fog tönkremenni, és védi innentől a kapillárisokon keresztül felszívódó víztől az épületet, ami mindig száraz marad. A külső falakat újravakolták és lefestették, felújították a kapubástyát és akadálymentesítették a bejáratot, így már kerekesszékkel is megközelíthető a temető. 


A zsidó sírkert 1828-tól dokumentálhatóan létezik, már akkor állhatott itt egy kisebb ravatalozó. Az épület egy ötven évvel későbbi helyszínrajzon már szerepel. Később kertészlakkal bővítették, itt lakott a temető gondnoka. A második világháború alatt bombatalálatot kapott az épület, 1947-ben helyreállították, és azóta nem történt komolyabb felújítás. Temetéskor ma is használják. Odabent régi sírkövek sorakoznak a falak mentén, némelyiken alig olvasható már a héber nyelvű felirat, és a díszítések is megkoptak.


Mayer László levéltáros visszautalt arra, hogy több bombakrátert lehetett látni a korabeli légifelvételeken, több sír is megsérült. Valószínű, hogy a légnyomástól elmozdult, feldőlt régi sírkövekből mentettek párat, és ebben az épületben helyezték el. Ez a vallási előírásoknak nem biztos, hogy megfelel, de a megőrzésében nagy szerepet játszott.


A felújítás a Mazsihisz támogatásával, Gáspár Péter és Sólyom Miklós építészek hathatós közreműködésével valósulhatott meg. A munka ezzel nem ért véget: a tervek között szerepel az épület belső renoválása és a kerítés megújítása is - az itt parkoló vonóhorgos autók több helyen is lyukat ütöttek rajta.  

 


 

Forrás: SZTV

Savaria Fórum 34. évfolyam 12. szám - 2025.05.19.
Savaria Fórum 34. évfolyam 12. szám - 2025.05.19.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Elkezdődött a Kossuth téri tüntetés az ellehetetlenítési törvényjavaslat ellen (cikkünk frissül)
Tüntetést szervezett egy magánszemély vasárnap délutánra a fővárosi Kossuth térre, a Parlament épülete elé, hogy az összegyűltekkel együtt tiltakozzon a Fidesz új, „a közélet átláthatóságáról” szóló törvényjavaslata ellen.
Szedd magad eper Szombathely 2025: helyszínek, árak a földeken, leszedve és a kereskedőknél
A hűvös tavasz miatt a vártnál lassabban ugyan, de a héten elindultak a Szedd magad eper akciók Szombathelyen és más Vas megyei ültetvényeken is. Cikkünkben a 2025-ös eper árak a városkörnyéki földekről, összehasonlítva a termelő által szedett és a kereskedőknél látott árakkal. Honnan éri meg a legjobban beszerezni?
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Nyert és előzött a Haladás!
Az NB/III Észak-nyugati csoportjának 29. fordulójában a Hali a Gyirmót II. együttesét fogadta. A vasiak a hajrában vitték be a győztes találatot.
legfrissebbek
Késes támadás a hamburgi főpályaudvaron: többen megsérültek
Péntek este késes támadás történt a hamburgi főpályaudvaron, amelyben legalább 12 ember sérült meg. Három sérült életveszélyben van, további három súlyosan, hatan pedig könnyebben sérültek meg. A szövetségi rendőrség egy nőt elfogott a támadással kapcsolatban.
Kosárlabda: a döntő harmadik mérkőzését is a Szolnok nyerte, bajnoki ezüstérmes a Falco
A Tisza-partiak 98-79-es győzelmükkel összességében kilencedszer, 2018 óta először emelhették magasba a trófeát.
Művészeti 50 – jubileumi kiállítással és nosztalgiakoncerttel indult az ünnepi hétvége Szombathelyen (képgalériával)
Egész hétvégén ünnepel a Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium és Technikum, idén ünnepli ugyanis fennállásának 50. évfordulóját az intézmény.
Összművészeti látomás utassal és holdvilággal: Magyar Bori és Prieger Zsolt a Savaria moziban
Felvillanó képek, vetített filmkockák, olasz dalok, napló- és regényrészletek, fiktív dialógusok áramlanak valami közös ritmusra a Savaria mozi nagytermében: Magyar Bori és Prieger Zsolt egyórás Szerb Antal-fantáziája úgy hat, mintha egy tudatfolyamba lépnénk – szóból, hangból, képből, asszociációkból világlik fel a kétszemélyes előadás üzenete.
Vasi karate eredmények itthonról és a határon túlról
A hétvégén két különböző helyszínen is bizonyítottak a vasi karatékák: nemzetközi porondon Szardínián, míg hazai pályán Zalaegerszegen értek el kimagasló eredményeket vármegyénk sportolói.