km/óra
  2024.03.29., péntek  •  Aguszta napja
ESZ-kutatás
Udvardy elvesztette a döntő szettet, kiesett

Udvardy elvesztette a döntő szettet, kiesett

Udvardy kiesésével egyesben már nincs magyar versenyben Wimbledonban.

Udvardy Panna elvesztette a döntő szettet a belga Elise Mertens ellen, így egyesben a második fordulóban búcsúzott a wimbledoni teniszbajnokságtól. A WTA-rangsorban századik magyar játékos és az esélyesebb Mertens (31.) találkozója szerdán este sötétedés miatt félbeszakadt. Az első játszmát Udvardy nyerte, majd a rivális egyenlített úgy, hogy két meccslabdát is hárított, így csütörtökön kora délután a döntő szettet kezdték a felek.

 

Ebben Mertens azonnal elvette Udvardy adogatójátékát, a sajátját pedig hozta, így lépéselőnybe került. A folytatásban, 2:3-nál és 3:4-nél több bréklabdája is volt a magyar teniszezőnek, végül a hetedikkel sikerült élnie, ezzel egyenlítenie. A folytatásban adogatóként kilenc bréklabdát hárítva Udvardy kínkeservesen került 5:4-es előnybe, innentől azonban egyetlen játékot sem nyert, azaz a 3 óra 18 perces összecsapás végén Mertens örülhetett, aki a 2018-as bajnok, 15. helyen kiemelt német Angelique Kerberrel találkozik a harmadik fordulóban.

 

címkék
ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.
Vármegyei I. osztály: kilencgólos mérkőzést nyert meg Rábapatyon a Csákánydoroszló, de a másik három mérkőzésen is potyogtak a találatok
A Haladás a Vasvár, a Szarvaskend a Körmend ellen nyert hazai környezetben, a Táplán és a Szentgotthárd pedig megosztozott a pontokon.
legfrissebbek
Lírai korzó Nagy Ervinnel Szombathely belvárosában
Lírai korzóra várják az érdeklődőket április 11-én, csütörtökön a magyar költészet napján. A résztvevők a belvárosban Nagy Ervin Jászai Mari-díjas színművésszel sétálhatnak, olvasható a szervező, AGORA honlapján.
Április 1-től lehet napi e-matricát vásárolni
Április 1-től lehet napi e-matricát vásárolni, motorra kedvezményes áron lehet majd megvenni az új típusú jogosultságot - tájékoztatta az MTI-t a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ).
A gólyaudvarban erősödhet az út széléről mentett egerészölyv
Január végén a Szombathelyi Erdészeti Zrt. egyik munkatársa talált rá a sérült ragadozómadárra, azonnal a kőszegi Madárvédelmi Mentőközpontba vitte.
Melegebb időt hoz a nagypéntek, délután erős széllökések várhatók
Napos idővel indul a péntek, majd délután már gyakrabban zavarhatják felhők a napsütést.
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.