km/óra
  2024.04.18., csütörtök  •  Andrea, Ilma napja
Túszul ejtették az ápolókat az oltásellenesek

Túszul ejtették az ápolókat az oltásellenesek

Egy guatemalai faluban, Maguilában túszul ejtették és hét óráig fogva tartották azokat az ápolókat, akik azért érkeztek oda, hogy beadják a vakcinát.

 

A BBC szerint körülbelül 500 falubeli vonult fel az ápolók ellen és elfogták őket. Az ápolókat verbálisan és fizikailag is bántalmazták, az autójuknak kilyukasztották a kerekét, a vakcinát tároló dobozokat pedig megrongálták. 

 

A helyszínre a rendőrök nagy erőkkel vonultak ki és a túsztárgyalóknak végül sikerült elérniük, hogy a falusiak elengedjék az ápolókat. A túszejtők körülbelül 50 dózisnyi vakcinát is megsemmisítésettek. A hatóságok az esettel kapcsolatban közölték, hogy az interneten a vakcinákról terjedő hamis információk okozták a falubeliek zendülését – áll az Index szemléjében.

 

A helyi médiumok szerint a lakosok attól tartottak, hogy kötelező jelleggel beadják nekik az oltást, ezt pedig azért nem szerették volna, mert az egyik falubelinél erős mellékhatások jelentkeztek az oltás után.

 

Gabriel Sandoval, a falut magába foglaló régió egészségügyi igazgatója azt mondta: korábban már volt példa arra, hogy a falubeliek tiltakoztak az oltás ellen, de ez volt az első alkalom, hogy tettlegesséig fajult a dolog. Rengetegen nem hisznek a koronavírus okozta betegségben, gyakorlatilag kultúrák csapnak össze – mondta az oltást felvevőkre és azt ellenzőkre utalva.

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.