km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
Turisztikai rekordok dőltek meg 2021-ben

Turisztikai rekordok dőltek meg 2021-ben

Számos rekord született a hazai turizmusban 2021-ben, amikor Budapest, Siófok, Eger és Hajdúszoboszló vonzották a legtöbb vendéget. Idén minimum a 2019-es belföldi bruttó szoba árbevételt várják a Szallas.hu szakértői, nagyságrendileg 120-130 milliárd forint összegben. Az időarányos foglalási kedv már a tavalyi felett van.

 

Több, mint negyedével nőtt 2020-hoz képest a belföldi bruttó szoba árbevétel 2021-ben a Szallas.hu-nál, ugyanakkor 2019-hez képest körülbelül annak ötödével csökkent. Az átlagos kosárérték 65630 forint volt tavaly, ami 2020-hoz 15,4 százalékos gyarapodás, míg 2019-hez képest 31 százalékos növekedés.

 

Minden második foglalás 50 ezer forinttal megegyező vagy az alatti volt. Minden negyedik 50 és 100 ezer forint közötti értéket képviselt, minden tizedik pedig 100 és 150 ezer közötti értékű volt. Az egy főre eső éjszakánkénti szállásköltség 9988 forint volt, ami 13,3 százalékkal több, mint 2020-ban, és 20 százalékkal több, mint 2019-ben.

 

A legdrágább település Bikal, ahol az egy főre eső éjszakánkénti szállásköltség az országos átlag duplájánál is több volt, 22 770 forint. Ezzel szemben a legolcsóbb település Sellye, ahol 75,8 százalékkal kevesebbe került. „Érdekes, hogy mindkét leget Baranyában találtuk” – tette hozzá Trepess Beatrix, a Szallas.hu PR-menedzsere.

 

Régiók közül a Balaton térsége bizonyult a legdrágábbnak, az országos átlagnál 8,3 százalékkal drágább itt egy éjszaka egy főnek. Ugyanakkor a Tisza-tó térségében az országos átlagtól átlagosan 26 százalékkal kedvezőbb áron foglalhatunk.

 

A Szallas.hu által közvetített bruttó forgalom 28,44 milliárd forint volt 2021-ben, ami 2020-hoz képest 20 százalékos növekedés, 2019-hez képest pedig 10,1 százalékos bővülés.

 

A vendégek harmada hotelben hajtotta álomra a fejét utazásai alkalmával, negyedük apartmanban, ötödük vendégházban, 17 százalékuk panzióban és 6 százalékuk egyéb szálláshelyen. „A legnagyobb változást az apartmanoknál (+5,5 százalék) és a panzióknál (4,9 százalék) látjuk” – mondta a PR-menedzser.

 

Budapest egyre népszerűbb választás a magyarok körében

 

Minden ötödik foglalás a főváros szálláshelyeire érkezett be 2021-ben. Siófok, Eger, Hajdúszoboszló és Szeged sorakoznak mögötte, ők együttesen a Szallas.hu-n leadott foglalások 44,5 százalékát teszik ki. Pécs, Balatonfüred, Gyula, Hévíz és Zalakaros szerepelnek még a foglalási számok eloszlása alapján kirajzolódott toplistán. A foglalások negyede a Balatonra szólt, ötödük Észak-Magyarország településeire. A legnagyobb arányban azonban Budapest és vonzáskörzete iránt nőtt a kereslet, 2020-hoz képest 18,7 százalékkal több foglalást tettek meg ide.

 

A látnivalók közül a Nyíregyházi Állatpark, a Sárvári Gyógyfürdő és a Szigligeti Vár, események közül pedig a budapesti foci EB és a Szurkolói Zóna, az augusztus 20-ai ünnepi programok Budapesten és a Kecskeméti Repülőnap is népszerűek voltak.

 

A Szallas.hu-n a magyarok által 2021-ben megtett foglalások 98,5 százaléka belföldre szólt. A külföldre szóló foglalások kétharmada Horvátországba, 16 százaléka pedig Romániába szólt.

 

A félpanziós szűrőt 1,2 millió, az önálló házat 752 ezer, míg a medencét 640 ezer szálláskeresésnél használták. A reggeli szolgáltatást 607 ezer alkalommal, az OTP SZÉP-kártyás fizetést 540 ezer alkalommal keresték. A 100 százalék pénzügyi biztonságot jelentő előleg nélkül szűrőt 525 ezer szállásfoglalásnál, míg a lemondási díj nélkül opciót 385 ezer alkalommal használták. 2021-ben minden harmadik foglalást online fizetési móddal egyenlítettek ki. Tizenháromszor annyian kerestek tavaly kutyás szállást, mint macskásat.

 

Mi várható 2022-ben a hazai turizmusban?

 

A Szallas.hu szakértői minimum a 2019-es szintet várják, ami nagyságrendileg 120-130 milliárdos összeg a belföldi bruttó szoba árbevételt illetően. Ennek eléréséhez azonban elsősorban nem a foglalási darabszámok növekedése, sokkal inkább a hároméves árnövekedés indukál. Már a pandémia előtt is kialakulóban volt egy trend, amire a járvány csak ráerősített: a népszerű, kedvelt desztinációk és szálláshelyek felől eltolódik a kereslet a kisebb és tematikus úti célok és szállások irányába.

 

„Egyre népszerűbbek a nem hotel besorolású szálláshelyek és az utolsó pillanatos foglalások aránya is nőtt – mondta Trepess Beatrix. – A rugalmas kondíciók szinte már elvárásként jelennek meg vendég oldalon.” A szakember azt is elmondta, hogy az idei évben a külföldi utazások iránt is nő a kereslet, de első sorban inkább a kelet-közép-európai régión belül maradva.

 

„Bizakodásra ad okot, hogy a napi megtett foglalásokban jelenleg a tavalyi szint felett vagyunk, és az idei első, március 15-ei hosszú hétvégére nagyobb ütemű az előfoglalás, mint a korábbi években” – árulta el Trepess Beatrix.

 

Rekordok 2021-ben

 

Minden idők legtöbb foglalása 2021. július 5-én futott be a Szallas.hu-n. Augusztus 21-én közel 37 ezer vendég pihent olyan szálláson, amit a magyar szállásfoglaló oldalon talált. Ez 8 százalékkal több, mint a 2020.augusztus 20-ai vendégszám, és a duplája a 2019. 07. 20-ai rekordnak.

 

Kedvelt látnivalók 2021-ben:

 

  • Zalakarosi Fürdő
  • Gyulai Várfürdő
  • Harkányi Gyógyfürdő
  • Egri Vár
  • Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő
  • Nyíregyházi Állatpark
  • Hévízi-tó
  • Hungarospa Hajdúszoboszló
  • Miskolctapolca Barlangfürdő
  • Almásy-kastély
címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.