km/óra
  2025.02.07., péntek  •  Tódor, Rómeó napja
Túlteljesített tervről beszélt a MÁV vezérigazgatója, miután kicseréltek párszáz talpfát a Keletinél

A november elején ígért, feszes határidőt tartották, és egy kicsit túl is teljesítették a tervet: több mint kétszáznegyven talpfa cseréjét végezték el a Keleti-program előrehozott fázisában. Erről a MÁV-csoport vezérigazgatója beszélt szombaton a közösségi oldalára feltöltött videójában.

Hegyi Zsolt az MTI-ben megjelent közlemény szerint hozzátette: jövőre fogják végrehajtani a több mint 4 milliárd forint költségű programot, abban megújítják a váltókörzeteket, a biztosítóberendezéseket, az áramellátást, és a felsővezetéki hálózatot.

Ez a munka tervezett volt, de a kisiklásos balesetek hatására az első fázist már idén elvégezték - mondta. Azért tudtak az előretervezettnél gyorsabban haladni, mert októberre befejeződött a MÁV-FKG Kft. integrációja, így az ottani kollégák segítségével, megkettőzött erőforrásokkal tudtak a Keleti-pályaudvaron dolgozni. A munkát éjszaka végezték, az utasforgalmat nem zavarva - jelezte.

Közlése szerint a program oroszlánrésze még előttük van, jövőre folytatják a felújítást. A most kicserélt aljak azonban már hozzájárulnak ahhoz, hogy a Keleti biztos pontja legyen a hazai vasúti közlekedésnek, az onnan induló vagy oda érkező vonatok pedig pontosabbak legyenek.

A vezérigazgató köszönetet mondott minden munkatársának az összehangolt, profi munkáért, amire jövőre is számít.

Borítókép: Facebook/Hegyi Zsolt vezérigazgató, MÁV-csoport

kapcsolódó cikkek
MÁV: Ma délután a Kék Hullám késik
MÁV: Ma délután a Kék Hullám késik
Ezúttal is érdemes lesz tájékozódni, mielőtt elindulunk az állomásra.
Fakidőlés miatt 100 percet késik a vonat Szigetvár és Szombathely között

Megint késik az egyik Pestre tartó InterCity

Járműhiba miatt ezúttal.
Műszaki hibával indítja a hetet a MÁV, késések a Keleti pályaudvaron

Műszaki hiba miatt a Keleti pályaudvaron 15-20 perces késésekkel közlekedhetnek egyes vonatok – közölte a Mávinform hétfő reggel Facebook oldalán.
Csaknem 100 vasúti kocsi felújítása kezdődött el

Csaknem 100 vasúti kocsi felújítása kezdődött el, hogy mihamarabb ismét forgalomba állhassanak – közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) közlekedésért felelős államtitkára a közösségi oldalán.
A MÁV és a Volán járatain is lehet majd ingyen kutyát és biciklit szállítani

Lázár János építési és közlekedési miniszter támogatja a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetőjének kezdeményezését, hogy ingyen lehessen kutyát és biciklit szállítani a MÁV és a Volán járatain is.
Havazás: fennakadások, késések a vasúti közlekedésben is

Ha pedig mindez még nem lenne elég, még a jegyvásárlással is problémák vannak.
Mávinform: felsővezeték-szakadás miatt jelentősek a késések több vasútvonalon

Felsővezeték-szakadás miatt jelentős késésekre, fennakadásokra kell számítani a győri, a székesfehérvári és a pusztaszabolcsi vasútvonalon - közölte a Mávinform péntek délután a honlapján. A tájékoztatás szerint késések várhatók a csatlakozó vonalakon is, így az oroszlányi, a dél-balatoni, a tapolcai, a szombathelyi és a veszprémi járatok esetében is.
MÁV: Most az informatikai rendszer omlott össze

Délután a Déli pályaudvarnál adódtak problémák, most az informatikai rendszer mondott csődöt.
címkék

Savaria Fórum 34. évfolyam 2. szám - 2025.01.31.

tematikus oldalak
legfrissebbek
Két év börtönre ítéltek egy vállalkozót keszthelyi uniós projektekkel kapcsolatos csalás miatt
Két év börtönbüntetésre ítélt a Zalaegerszegi Törvényszék egy vállalkozót, aki a felesége nevén működtett céggel két, európai uniós finanszírozású projekttel is csalást követett el Keszthelyen - tájékoztatta a törvényszék szóvivője az MTI-t.
Lakberendezési adománygyűjtési akció a Zanati úti hajléktalanszálló javára
A Fogyatékkal Élőket és Hajléktalanokat Ellátó Közhasznú Nonprofit Kft. (FÉHE) idei egyik kiemelt célja a Zanati úti hajléktalanszálló elhasználódott bútorainak és használati eszközeinek megújítását.
Felhős, száraz, hideg idő várható a hétvégén
Csendes, jellemzően felhős-borult, de száraz, hideg idő várható a hétvégén – derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
Farsangi lázban égnek a szombathelyi ovisok
Javában zajlik a farsangi készülődés az óvodákban, iskolákban. Az AGORA Kézműves Kuckója is színes programokkal várja a gyerekeket a maszkabálok szezonjában. Csütörtökön különleges csavart fánkot készítettek a Donászy Magda Óvoda kis ovisai.
Felvette a harcot a hőséggel az AGORA, klimatizálják a sportházat
Nagyteljesítményű klímaberendezést telepítenek az AGORA Művelődési és Sportház tetejére. A mintegy 30 millió forint értékű sajáterős beruházás révén idén nyáron már kellemesebb hőmérséklet várja a nagyterem közönségét. A kültéri egységeket daruval emelték a helyükre csütörtökön délelőtt, a szerelési munkák várhatóan márciusban fejeződnek be.