km/óra
  2021.09.21., kedd  •  Máté, Mirella napja
Trump: Igazam volt a vírussal kapcsolatban

Trump: Igazam volt a vírussal kapcsolatban

Kínának 10 000 milliárd dolláros kártérítést kellene fizetnie a koronavírus miatt – írta közleményében Donald Trump volt amerikai elnök.

A volt elnököt az ANI indiai hírügynökség idézte, a közlemény Trump hivatalos oldalára még nem került fel. 

"Most már mindenki, még az »ellenség« is elismeri, hogy Trumpnak igaza volt azzal kapcsolatban, hogy a kínai vírus a vuhani laboratóriumból származik" – írta az elnök az Index szemléje szerint. Donald Trump már 2020 márciusában is direkt „kínai vírusként” emlegette a koronavírust, miközben azzal vádolta meg Kínát, hogy szándékosan okozott világjárványt.

Az elnök emellett arról is beszélt, hogy szerinte Kínának 10 billió dolláros kárpótlást kellene fizetnie Amerikának és a világnak.

A közleményben a volt elnök dr. Anthony Fauci amerikai járványügyi tanácsadó levelezéseire is bizonyítékként hivatkozott, melyet a napokban tették közzé. A szakértő egyébként ezzel kapcsolatban nemrég úgy nyilatkozott, hogy szerinte a levelezését félreértelmezték. 

kapcsolódó cikkek
Pompeo szerint több jelentős bizonyíték van arra, hogy a vírus egy vuhani laborból ered
Pompeo szerint "több jelentős bizonyíték" van arra, hogy a vírus egy vuhani laborból ered
"Több jelentős bizonyíték" van arra, hogy az új koronavírus egy vuhani laboratóriumból ered - jelentette ki Mike Pompeo amerikai külügyminiszter vasárnap az ABC televízió szokásos heti politikai vitaműsorának adott interjújában.
Orvosi igazolástól a Covid-igazolványig
Orvosi igazolástól a Covid-igazolványig
Digitális Covid-igazolvány lesz az európai vakcinaútlevél hivatalos neve. Ez biztosíthatja az uniós polgárok szabad utazását júliustól. A részletekről júniusban hoz végleges döntést az Európa Tanács. A magyar védettségi igazolványt ugyan egyre több, de egyelőre csak néhány ország fogadja el. Szomszédaink közül Horvátországba, Szlovéniába, a Cseh és a Szerb Köztársaságba utazhatunk vele korlátozás nélkül, de a plasztikkártya mellett kérik az oltás alkalmával kiállított papír alapú dokumentumot is, amelyen szerepel a dátum és a vakcina típusa. Ausztriába viszont kizárólag angol vagy német nyelvű orvosi igazolással léphetnek be az oltottak.Dokument van?
címkék

Savaria Fórum 30. évfolyam 33. szám - 2021.09.17.
Savaria Fórum 30. évfolyam 33. szám - 2021.09.17.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Lecsapnak az oladi autórongálókra
A rendőrség, a közterület-felügyelet és a polgárőrök már a kezükbe vették az oladi városrészen elterjedt autórongálások ügyének megoldását.
Dr. Vincze Magdolna szombathelyi gyermekorvos szerint: "Ritka, hogy ilyen sokan betegednek meg"
Jellemzően 4-8 gyerek hiányzik most az óvodás csoportokból és az iskolai osztályokból felsőlégúti megbetegedések miatt Szombathelyen.
Január elsejéig hosszabbítanák meg a veszélyhelyzetet
A kormány a delta-mutáns terjedése miatt tesz a hosszabbításra javaslatot a parlamentnek.
122 osztály került karanténba Bécsben a tanév első hetében
A 2021/22-es tanév első hetében 270 tanuló és 39 pedagógus koronavírus-tesztje lett pozitív Bécs iskoláiban. Így 122 intézményben került legalább egy osztály karanténba. Christoph Wiederkehr oktatási tanáncsnok szerint minden a várakozások szerint alakul, olvasható az orf.at-n.
Ausztriában emelkedik a koronavírus-fertőzés miatt kórházban ápoltak száma
Ausztriában a napi új koronavírusos megbetegedések számának emelkedése - késleltetve ugyan, de - magával hozta a kórházban ápoltak és az intenzív kezelésre szorulók számának növekedését is - derül ki az egészségügyi hatóságok legfrissebb, hétfőn nyilvánosságra hozott adataiból.
legfrissebbek
NKK: növekszik a szennyvíz koronavírus-koncentrációja
Lassan, de továbbra is növekszik a szennyvíz koronavírus-koncentrációja - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a legfrissebb adatokat ismertetve hétfőn a honlapján.
Gól a Lövölde térről a mennyei megyeiben: kezdőrúgásból talált be a bucsui játékos
A második félidő elején elvégzett kezdőrúgásból talált be a hazai kapuba Podani Gábor, a vendégek játékosa a Balogunyom-Bucsu (4-2) megyei III. osztályú meccsen.
Futsal: remek mérkőzésen vette el a DEAC veretlenségét a Haladás
A rendkívül kiélezett, sok fordulatot hozó találkozón a szombathelyiek hátrányból tudtak fordítani, a győztes találatot Henrique szerezte.
Elegük lett a montenegrói vendéglátósoknak
Tiltakoznak a montenegrói cégtulajdonosok, mert a kormány bevezette, hogy a vendéglátóhelyek mellett a plázákba lépéskor is oltási igazolást kell felmutatni – adta hírül az MTI.
Húsz fok alatt marad a keddi hőmérséklet
A közepesen és erősen felhős időszakok között rövidebb napos időszakok lesznek a jellemzőek.