Trokán Péter 75. születésnapjára 

Huszonhárom évesen a Nemzeti Színház stúdiósaként kezdte a pályát. Élete első szerződését 1970-ben írta alá a Kecskeméti Katona József Színházban. Debrecen következett, újra Kecskemét, aztán a Népszínház, a Nemzeti, a József Attila Színház, Veszprém, Sopron. Megint a Nemzeti (közben „kevéske” Madách meg Budaörsi Színház), hogy végül minálunk eresszen gyökeret. Az itt töltött időszakról ekként vallott: „Nagyon szép és nagyon markáns emlék marad számomra, hiszen ’sínre tettük’ a szombathelyi színházat, és abban, szerénytelenség nélkül mondhatom, nekem is részem volt.” (csalad.hu)  

Őszinteség. Hűség. Hit. Hitelesség. Energia. Szenvedély. Maximalizmus. Mind-mind jellemzik. Akárcsak a folyamatos megújulási vágy és képesség. A nézők, a közönség megbecsülése, szolgálata (nem kiszolgálása). S talán mindenekfölött: a szeretet értékének, fényének csüggedetlen, dolgos őrzője.  

Országos ismertségét még az 1987 májusában indult Szomszédok című teleregénynek köszönheti, amiben Szelényi János erdőmérnök bőrébe bújt. 1999 decemberéig háromszáznál több /!/ részt sugárzott az akkortájt még közszolgálatot teljesítő állami televízió. A sorozat alkonyának idején a soproni Petőfi Színházban játszott, Mikó István direktor csapatában. Trokán Pétert csaknem valamennyi szerepében láthattam. Mindig a nehezebb utat választotta (sohasem a tévés szappanopera népszerűségében fürdőzött). Újabb és újabb színnel gazdagította a rá osztott figurákat. Magával ragadta az ottani publikumot (is). De hiszen ugyanezt élhettük át vele, általa a WSSZ-ben, egészen a tavalyi távozásáig. Azóta a székesfehérvári teátrum nézőinek nagy nyeresége.

Lét-karbantartó. Unokázik. Úszik. Horgászik. Figyel arra, mit, s mennyit eszik. Példaadóan épít lelket, szellemet. Mert hiszen még sokáig szükségünk van rá. Savariában is.  

Szenkovits Péter