km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
Trokán Péter 75. születésnapjára 

Trokán Péter 75. születésnapjára 

Hatvankét esztendősen (2008-ban) érkezett a budapesti Nemzeti Színházból Szombathelyre Trokán Péter, aki most (július 4-én) tölti be a 75. életévét. A Weöres Sándor Színház egyik alapítójaként – rangidős teátristájaként – pontosan tucatnyi esztendőt töltött el Savariában. Kitörölhetetlenül beleírta nevét városunk színháztörténetébe.

 

Huszonhárom évesen a Nemzeti Színház stúdiósaként kezdte a pályát. Élete első szerződését 1970-ben írta alá a Kecskeméti Katona József Színházban. Debrecen következett, újra Kecskemét, aztán a Népszínház, a Nemzeti, a József Attila Színház, Veszprém, Sopron. Megint a Nemzeti (közben „kevéske” Madách meg Budaörsi Színház), hogy végül minálunk eresszen gyökeret. Az itt töltött időszakról ekként vallott: „Nagyon szép és nagyon markáns emlék marad számomra, hiszen ’sínre tettük’ a szombathelyi színházat, és abban, szerénytelenség nélkül mondhatom, nekem is részem volt.” (csalad.hu)  


Őszinteség. Hűség. Hit. Hitelesség. Energia. Szenvedély. Maximalizmus. Mind-mind jellemzik. Akárcsak a folyamatos megújulási vágy és képesség. A nézők, a közönség megbecsülése, szolgálata (nem kiszolgálása). S talán mindenekfölött: a szeretet értékének, fényének csüggedetlen, dolgos őrzője.  


Országos ismertségét még az 1987 májusában indult Szomszédok című teleregénynek köszönheti, amiben Szelényi János erdőmérnök bőrébe bújt. 1999 decemberéig háromszáznál több /!/ részt sugárzott az akkortájt még közszolgálatot teljesítő állami televízió. A sorozat alkonyának idején a soproni Petőfi Színházban játszott, Mikó István direktor csapatában. Trokán Pétert csaknem valamennyi szerepében láthattam. Mindig a nehezebb utat választotta (sohasem a tévés szappanopera népszerűségében fürdőzött). Újabb és újabb színnel gazdagította a rá osztott figurákat. Magával ragadta az ottani publikumot (is). De hiszen ugyanezt élhettük át vele, általa a WSSZ-ben, egészen a tavalyi távozásáig. Azóta a székesfehérvári teátrum nézőinek nagy nyeresége.


Lét-karbantartó. Unokázik. Úszik. Horgászik. Figyel arra, mit, s mennyit eszik. Példaadóan épít lelket, szellemet. Mert hiszen még sokáig szükségünk van rá. Savariában is.  

 

Szenkovits Péter

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Ketten meghaltak egy balesetben Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető szakaszán, a Billentyű utcánál, a vétkes sofőr elmenekült, ezért hajtóvadászatot indítottak utána - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu oldalon.
Mikve: pénteken premier lesz a Weöres Sándor Színházban
Pénteken mutatják be a Weöres Sándor Színházban a Mikve című darabot, amelyben az összefogás ereje és a szabadság iránti vágy próbál utat törni magának a hagyományok és szabályok zárt világában. A mikve egy rituális fürdő - az ortodox zsidó közösségben élő nők hónapról hónapra itt találkoznak egymással.
Ráküldték a Szuverenitásvédelmi Hivatalt Magyar Péterre
Külföldi finanszírozási kísérlet gyanúja miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal egy csütörtöki lapinformáció nyomán, a célpont Magyar Péter jogász, és az EP-választásokon induló Tisza Párt.
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő. A képeket Wágner Levente tartalékos mérnök hadnagy 1942. szeptember 10. és 1943. február 19. között készítette a doni front hátországában a 2. magyar hadsereg katonájaként. A tiszt naplóját a szerző unokája, Rózsahegyi Barnabás 280 oldalon most közösségi finanszírozásból adja ki, benne az egyedülálló fotókkal.
Lázár János is nagyon szeretné tudni, miért kapott kegyelmet K. Endre
Ezt az építési és közlekedési miniszter a 444-nek adott interjújában mondta, az is elhangzott tőle: Varga Judit volt igazságügy miniszter tévedett vagy hülyeségeket beszélt a Magyar Péter által nyilvánosságra hozott hangfelvételen.