Trill Zsolt: idő s türelem, megbékélés, elfogadás

 – Hatéves koromban, 1978-ban jártam először Budapesten a szüleimmel. A mozaikok csak később álltak össze bennem. Sárosorosziban, a szülőfalumban (Beregszász és Nagyszőlős között) magyar környezetben éltem, magyarul beszéltem. Iszonyatos tortúrával jöttünk át a határon. Akik útközben fölszálltak a vonatra, ugyanúgy beszéltek, ahogy mi. Akárcsak Budapesten. Tehát nem váltottam közeget. 

– Nekünk az természetes volt, hogy mivel mi magyarnak születtünk, magyar az anyanyelvünk. Néha, mikor bementünk Beregszászba, tömegével találkoztunk oroszul beszélőkkel. Részint természetesnek vettük ezt, részint fölmerültek kérdések. S ezekre csak lassan, ahogy nőttünk föl, kaptunk válaszokat. Nem az iskolában. Otthon, mikor a szüleinkkel esténként ültünk az asztalnál. Elő-előfordult, hogy nem volt áram, s nem tudtuk nézni a magyar televíziót, hallgatni a magyar rádiót. Amúgy ez a kettő volt a közvetlen kapocs az anyaországgal. Később „indult be” a Barátság („Drúzsba”) nevű könyvhálózat. Kárpátaljára, Kijevbe, Moszkvába meg máshová is érkeztek a könyvesboltokba magyar és világirodalmi alkotások.

 – De azoknak a bizonyos mozaikoknak az összerakását legfőképpen a szüleink elbeszélései segítették. Tőlük értesültünk arról a tragédiáról is, ami apai nagyapámmal esett meg, akit kuláknak bélyegeztek. Cséplőgépe, asztalosműhelye volt a falunkban, lovakat tartott. A tőlünk nem messzire lévő Újlak egyik kocsmájában kártyázott. Egyszer csak azt mondja nagyapám, hogy Sztálinnak az egyik karja lebénult. Ami tény. És beárulta, földobta valamelyik saját falubelije: magyar ember. (Akinek problémája akadhatott vele. Hiszen akinek van valamije, dolgozik, s tesz érte, sok esetben, gondolom én, szerez magának ellenséget...) Nagyapámat elvitték. Nagyanyám mindent eladott, ami még megmaradt, hogy pénzzel kihozza, és úgy is volt, hogy kiengedik, de aztán valaki utánanyúlt. Soha többé nem hallottak felőle.

 – Számomra félelmetes ilyen „egyszerű” történeteken keresztül látni a nagy történelmi eseményeket… Mert mondjuk, mi van akkor, ha nincs Trianon, és egyben marad az ország? Mi van akkor, ha… Akkor egészen más történetek születnek. Egészen más az érzés az országban. Nem ez lenne a sorsunk. Iszonyatosan nagy negatívuma és fájdalma van Trianonnak. De, azt hiszem, meg kell békülni ezzel, el kell tudni fogadni. Ha nem tudjuk, akkor saját magunkat pusztítjuk el. Sok mindent az időre kell bízni. A tragédiáktól kezdve a pozitív eseményekig csomó minden megtörténik újra és újra a történelemben. Hogyha kivárjuk – nehogy félreértse, és nehogy félreértsék az olvasók: én nem várok visszarendeződést –, szóval csak azt mondom, hogy mi van akkor, ha türelmesek vagyunk itt és most. Meg azok lesznek az utánunk jövők. Mert a világban folyamatosan változik minden. Itt van számunkra az 1989-es példa. Addig nem is mertünk gondolni arra, hogy valamikor a határok meg fognak nyílni…

 – Biztos, hogy lesznek változások Európa-szerte. Mint ahogy vannak is. Tehát ha ezt – türelemmel s mondjam így: becsülettel – kivárjuk, lehet, hogy egyszer, talán megint újra a helyükre kerülnek a dolgok. Megbékélés, elfogadás kell ehhez, miközben az is jár az agyamban, hogy az anyaországi magyarok is békéljenek meg. Fogadjuk el ezt a helyzetet. Ne acsarkodjunk egymásra. Akik segíteni tudnak, akarnak, azokat hagyjuk, hadd segítsenek. Az anyagiaktól kezdve az egyszerű gesztusokig; „elmegyek az elcsatolt részekre, s megnézem őket”. De aki nem akarja ezt, azzal sincs baj. Nem kell erőltetni. Lehet, egyszer azt mondja, most szétnézek. Bármi megtörténhet. Ám erre csak akkor van esély, hogyha mi magunk nem vagyunk egymásnak ellenségei. Ezért mondom: az időnek meg a türelemnek és az elfogadásnak óriási jelentősége van. Nem azoknak a „nagy” embereknek az oldalán állok, akik verik a mellüket, hogy mi magyarok vagyunk, hanem azokén, akik nem beszélnek, de tesznek. Nem kell szeretni egymást, hanem csak tenni. Akár a szeretetért is.
 

Szenkovits Péter 

Borítókép: Trill Zsolt Törőcsik Marival A szarvassá változott fiúban, Vasváron (archív felvétel) – Fotó: Benkő Sándor