km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
Trianoni emlékhelyet alakítanának ki, hogy erősítsék az összetartozás érzését

Trianoni emlékhelyet alakítanának ki, hogy erősítsék az összetartozás érzését

Nemzeti Összetartozás Emlékhely létrehozását kezdeményezi 7 civil szervezet Szombathelyen. A város és a megye támogatása mellett adományokra is számítanak - a gyűjtés már elkezdődött. A tervek szerint június 4-én, a trianoni döntés 100. évfordulóján lerakhatják az emlékhely alapkövét.

A trianoni évfordulón évek óta a Szent István parkban, az I. világháborús szobornál gyűlnek össze az emlékezők. A városban nem készült olyan köztéri alkotás, amely az 1920-ban elszenvedett veszteségre hívná fel a figyelmet, pedig a trianoni béke Vas vármegyét különösen sújtotta: területének és lakosságának mintegy 40 százaléka került a határon túlra. A tragédiában szinte minden család érintett, ezért egy emlékhely létrehozása az összetartozás érzését erősítené a kezdeményezők szerint.


Gregersen-Labossa György , a Honderű Asztaltársaság Egyesület alapító tagjának szinte minden felmenője, tehát a nagyszüleitől fölfelé az egykori történelmi Magyarországról származnak, a Felvidékről, Erdélyből, illetve az Őrvidékről is, és ezzel nagyon sok magyar ember így van. Szerinte nagyon fontos az, hogy tudjuk, hol vannak a gyökereink, hova nyúlik vissza egy sors, hiszen a családok, az emberi életek teszik össze egy nemzetnek az életét. 


A trianoni emlékmű gondolata nem újkeletű Szombathelyen, többször is szerepelt már a közgyűlés napirendjén. 2017-ben a képviselők úgy határoztak, hogy a Jókai parkban a szökőkút helyére kerüljön egy köztéri alkotás. A tervpályázat akkor elmaradt, de a helyszínt a mostani kezdeményezők is elfogadhatónak tartják. 


Breznovits István, a Polgárok a Városért Egyesület alelnöke elmondta, hogy pozitív kisugárzású dologra gondoltak, ami inkább arról szól, hogy az emberek itt pihenhessenek, használják ezt a helyet, teret, elgondolkodnak azon és esetleg információhoz jutnak arról, hogy mi történt a múltban. 


A szervezetek hangsúlyozzák: nem emlékművet, hanem emlékhelyet szeretnének, amelyre tervpályázatot írnak ki. A helyszínről és a megvalósítás formájáról pedig a szombathelyiek véleményét is kikérik. Addig is támogató aláírásokat és adományokat gyűjtenek. A Honderű Asztaltársaság, a Polgárok a Városért, a Szülőföld, a Vas Megyéért és a Klapka György Egyesület, valamint a Polgári Egyesület Szombathelyért és Rákóczi Szövetség helyi szervezete a képernyőn az alábbi számlaszámon várja a magánszemélyek és a vállalkozások támogatását.


Nemzeti Összetartozás Emlékhely: 59501211-16536117
 

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.