km/óra
  2024.03.28., csütörtök  •  Gedeon, Johanna napja
ESZ-kutatás
Tőzsde: Emelkedő forgalom mellett mérséklődött a BUX a héten

Tőzsde: Emelkedő forgalom mellett mérséklődött a BUX a héten

Mérséklődött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe az elmúlt héten, a BUX 34 046,13 ponton zárt pénteken, 750 ponttal, 2,16 százalékkal alacsonyabban előző heti záróértékénél.

 

A részvénypiac forgalma meghaladta az 53,49 milliárd forintot az előző héten elért 49,72 milliárd forint után. A vezető részvények árfolyama gyengült, a legrosszabb teljesítményt az OTP nyújtotta 4,32 százalékos csökkenésével.

   

Az Equilor Befektetési Zrt. az MTI-nek elküldött elemzésében emlékeztet a Magyar Telekom szerdán publikált jelentésére. A telekommunikációs cég minimális növekedésről számolt be a bevétel, az EBIT és EBITDA (kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredmény) soron, és az elemzők profitcsökkenési várakozásait is alulmúlva adózott eredménye váratlan veszteségbe fordult. A menedzsment nem vonta vissza a korábbi 2020-as és 2021-es pénzügyi terveket, és megerősítették a 20 forintos osztalékfizetési terveket.

   

Szintén szerdán jelentett a Rába, amely gyenge első negyedévet zárt. Az első három hónap árbevétele 11,9 milliárd forintot tett ki, ami közel 20 százalékkal maradt el a tavaly értéktől. A legjelentősebb, 6,6 milliárd forgalmú futómű üzletág bevétele mérsékelten nőtt éves alapon, az alkatrészgyártó szegmens forgalma viszont 19 százalékkal, a járműüzletágé pedig 60 százalékkal esett vissza tavalyhoz képest. A járműgyártás gyenge eredménye a belföldi értékesítés csökkenésére, azon belül is a honvédségi értékesítések elmaradására vezethető vissza. Az elemzés szerint a gyenge eredmény azért is aggasztó, mert a visszaesés egyelőre kevésbé írható a koronavírus számlájára, inkább a tavaly második félévtől megfigyelhető gazdasági lassulással magyarázható.

   

A héten céláramelést adtak ki a Richterre: a JPMorgan 7900 forintról 8200 forintra emelte a gyógyszergyártó vállalat 12 havi célárfolyamát, az ajánlást semlegesről felülsúlyozásra javította.

   

Pénteken tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a magyar GDP első negyedéves növekedéséről szóló előzetes számait, amely szerint 2,2 százalék volt a bővülés. Bár a tavalyi 4,5 százalékos eredménytől elmarad az idei növekedés, az elemzői konszenzus 2,1 százalékos várakozásait így is sikerült felülmúlnia a hazai gazdaságnak. A koronavírus gazdasági hatásai mélyebben a második negyedéves eredményekből lesznek láthatók majd. Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint a GDP-adatoknak nem volt különösebb hatásuk a pénteki kereskedésre, a nap végén romlott el a hangulat BÉT-en is a Kína és az Egyesült Államok között ismét felerősödő kereskedelmi háborús hangulat miatt.

   

A héten az OTP-részvények ára 4,32 százalékkal csökkent, pénteken 8850 forinton zártak, heti forgalmuk 26,92 milliárd forintot tett ki.

   

A Richter 0,43 százalékkal gyengült, a hét utolsó kereskedési napján 6875 forinton zárt, heti forgalma több mint 11,96 milliárd forint volt.

   

A Mol ára 2,30 százalékkal esett a héten, pénteken 1995 forinton fejezte be a kereskedést, heti forgalma meghaladta a 8,84 milliárd forintot.

   

A Magyar Telekom árfolyama 1,53 százalékkal csökkent, pénteki záróára 385 forint volt, heti forgalma több mint 821 millió forintot tett ki.

   

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3320,85 ponton zárt pénteken, az előző héthez képest 32,62 ponttal, 0,99 százalékkal magasabban. (MTI)

 

ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 11. szám - 2024.03.22.
Savaria Fórum 33. évfolyam 11. szám - 2024.03.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Lomtalanítás: házhoz mennek idén is a lomokért Szombathelyen
Elkezdődött a lomtalanítási akció. A korábbi évekhez hasonlóan a SZOVA idén is bejelentéses és házhoz menő rendszerben is szállítja a hulladékot a tavaszi időszakban a keleti városrészen, ősszel pedig a társasházas övezetekben.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.
legfrissebbek
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Halálos tűz volt egy ökörítófülpösi szociális intézményben
Tűz ütött ki a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Ökörítófülpösön az idősek otthonában csütörtök reggel, az intézmény egyik szobájában egy férfi holttestét találták meg a tűzoltók, huszonhat ember füstmérgezést szenvedett - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.
Jövő kedden megkezdődik a Bartók körútnál lévő parkoló felújítása
A Bartók Béla körút 40. - Rohonci út 5-7. - Perintparti sétány 1. házak közötti nagy parkoló felújítása jövő hét kedden, április 2-án elkezdődik, Facebook-oldalán osztotta meg a hírt dr. Czeglédy Csaba, a körzet képviselője.
Óvodások díszítették fel a Fő téri tojásfákat
KSH: a bruttó átlagkereset 605 100 forint volt januárban
Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt. A bruttó átlagkereset 14,6, a nettó átlagkereset 14,5, a reálkereset pedig 10,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest a fogyasztói árak 3,8 százalékos növekedése mellett - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).