km/óra
  2024.04.16., kedd  •  Csongor napja
Továbbjutott a Magyar Kupában a Király SE

Továbbjutott a Magyar Kupában a Király SE

Az NB III. Nyugati-csoportjában két forduló után hibátlanul álló Veszprém ellen harcolta ki a továbbjutást a MOL Magyar Kupa országos főtáblájának első fordulójában a Király SE, miután Halmosi és Velekei góljaival 2-0-ra felülmúlta a bakonyiakat szombaton.

 
A kiralysportegyesulet.hu tudósítása szerint Tapgatózó játékkal telt az első tíz perc, amelyben előbb Bakos tesztelte Királyt, majd a másik oldalon Reseterits lövését védte bravúrral Bonnnyai. Az NB III-as bajnokságot két 2-0-ás győzelemmel kezdő, a volt Haladás-játékost Iszlai Bencét is a soraiban tudó Veszprémnél volt többet a labda, a bakonyiak keresték a rést a KSE védelmén, de a sárga-szürke retesz remekül zárt, nem hagyott egyetlen lehetőséget sem a vendégeknek. Sőt, formás kontrák után több szögletet is elvégezhetett Hegyi László csapata, ezek egyikéből Halmosi Péter érintés nélkül tekert a hosszú sarokba a 19. percben, a viharos szél sem könnyítette Bonnyai dolgát (1-0).

Tíz percre rá Schimmer a másik oldalról majdnem megismételte Halmosi mutatványát, de ez esetben a veszprémi kapust kisegítette a felső léc. Ment előre rendületlenül a Veszprém, de a tizenhatosnál nem jutott tovább, mert a Király fegyelmezetten, szervezetten futballozott, nem adott teret, a hazai ellentámadások pedig mindig veszélyt jelentettek Bonnyai kapujára.

A szünetben Pető Tamás hármat is cserélt, nem lehetett elégedett az első negyvenöt percben látottak, de ettől sem változott meg gyökeresen a játék képe, nem lett veszélyesebb a vendégcsapat. A második félidő elején főleg a fizikalitás dominált, daráltak a csapatok, de a kapuk csak ritkán forogtak veszélyben. A 64. percben Molnár Balázs csapta be egy csellel a jobb oldalon Kiss Krisztiánt, beadását Gálfi ollózta a kapu fölé. A 73. percben megduplázta előnyét csapatunk: egy pontrúgást követően Németh Gergő nyeste vissza a labdát a hosszú sarokra, az érkező Halmosi fejesét még ki tudta ütni Bonnyai, a kipattanó azonban Velekei elé került, aki a kapuba bombázott (2-0).

A hajrában nyomott a Veszprém, de hiába: körbe adogatták a tizenhatost, de a beadásoknál vagy a védők tisztáztak, vagy Király húzta le magabiztosan a labdákat. A KSE hálóőre a 82. percben Kovács Dániel veszélyes, rövid sarokra tartó fejesénél egy bravúrt is bemutatott, a 87. percben pedig Gálfi nagy helyzetben lőtt fölé. Összességében csapatunk fegyelmezetten, tudatosan játszott és megérdemelten jutott tovább a MOL Magyar Kupa országos főtáblájának második fordulójába.
 

Király SE-Practical VLS Veszprém 2-0 (1-0). - Király Sportlétesítmény, 200 néző, MOL Magyar Kupa mérkőzés, országos főtábla, első forduló, vezette: Horváth M.

Király SE: Király M. - Takács D., Schimmer, Kiss K., Vigh P. - Reseterits, Horváth A. - Kudron (Velekei az 56. p.), Csákvári, Németh G. (Kovács A. a 79. p.) - Halmosi. Edző: Hegyi László.

Veszprém: Bonnyai - Sarok (Kovács D. a 46. p.), Dobsa, Balogh M., Horváth H. (Dömötör M. a 76. p.) - Végh, Iszlai, Varga M. - Ulbert (Molnár B. a 46. p.), Gálfi, Bakos (Krebsz a 46. p.). Edző: Pető Tamás.

Gólszerzők: Halmosi a 19., Velekei a 73. percben.

(kiralysportegyesulet.hu)

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Már tudják, hol mérnek a vasi rendőrök a Speedmarathonon
A vasi rendőrök száznál is több javaslatot kaptak az itt élőktől, hogy hol mérjenek majd április 19-én.
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.