km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
Tour de Hongrie: Véglegesítették az idei programot

Tour de Hongrie: Véglegesítették az idei programot

Magyarország legnagyobb országúti kerékpáros versenye, a Tour de Hongrie az esztergomi Bazilikától rajtol, és a királyetap végén a Kékestetőn ér véget a véglegesített program szerint.

 

Eisenkrammer Károly, a Tour de Hongrie főszervezője a viadal csütörtöki hírlevelében elmondta, az új időpont miatt szükséges volt néhány változtatást eszközölni az eredetileg májusra tervezett útvonalban, a döntést sok fontos szempont figyelembevételével hozták meg.
    

A magyar körversenyre eredetileg május 13. és 17. között került volna sor, de a koronavírus-járvány miatt elhalasztották, így végül kissé szokatlan módon augusztus 29-én, szombaton rajtol, és szeptember 2-án, szerdán ér véget.
    

A közlemény szerint az egyetlen jelentős változás, hogy az Esztergom környéki körpályán zajló szakasszal kezdődik majd a körverseny, ez a nap jó lehetőséget kínál a fővárosi és a környéken élő kerékpárosok számára, hogy hétvégi napon szurkolhassanak a Pilisi Parkerdőben, a dobogókői emelkedőkön. Az eredeti programban az esztergomi etappal zárult volna az ötnapos viadal, a módosítás miatt viszont ezzel indul. A szakasz 156 helyett 118 kilométer hosszú lesz, három kört tesz majd meg a mezőny, a bringások pedig 1963 méternyi szintemelkedést küzdenek le.
    

"A program ettől kezdve csak apróságokban tér el az eredetileg tervezettől: a második etap Debrecenből indul és Hajdúszoboszlón ér célba, a harmadik napon Karcag és Nyíregyháza között teker a mezőny, a negyedik napon Sárospatak és Kazincbarcika között kell teljesíteni a távot" - olvasható a hírlevélben, amely jelzi, a királyetapon, Miskolc és Kékestető között 188 kilométer lesz a táv, a versenyzőknek pedig kétszer is fel kell tekerniük Magyarország legmagasabb pontjára, így összesen 3259 méternyi szintemelkedést vár rájuk.
    

A 41. Tour de Hongrie-n a tervek szerint 20 csapat 120 versenyzője áll majd rajthoz. A szervezők célja, hogy teljesítsék a Pro Series nevű sorozatba kerülés egyik fontos kritériumát, amihez legalább tizennégy World Tour- és Pro Team-együttesnek kell rajthoz állnia. Szilasi László versenyigazgató szerint ezt sikerülhet, az előzetes egyeztetések alapján várhatóan öt World Tour csapat mellett tíz Pro Team istálló indul.

 

    

A Tour de Hongrie programja:

 

1. szakasz, augusztus 29., szombat: Esztergom-Esztergom, 118 km


2. szakasz, augusztus 30., vasárnap: Debrecen-Hajdúszoboszló, 158 km


3. szakasz, augusztus 31., hétfő: Karcag-Nyíregyháza, 182 km


4. szakasz, szeptember 1., kedd: Sárospatak-Kazincbarcika, 171 km


5. szakasz, szeptember 2., szerda: Miskolc-Gyöngyös-Kékestető, 188 km

 

(MTI)

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Második lett a szombathelyi Kelemen Alex a 7-8. évfolyamosok országos történelemversenyén
Hétvégén tartották a verseny döntőjét az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központban.
legfrissebbek
Kosárlabda: a harmadik Honvéd elleni mérkőzést is nagyon simán húzta be, így söpréssel jutott elődöntőbe a Falco! (képgalériával)
A szombathelyi sárga-feketék 94-60-ra diadalmaskodtak és lezárták a budapestiek elleni negyeddöntős párharcukat.
Minden eddiginél több alkotást neveztek a Savaria Filmszemlére
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg április 24. és 26. között a Savaria Filmszemlét, amelyre minden eddiginél több, csaknem kétszáz művet neveztek a Kárpát-medencében és távolabbi országok magyar közösségeiben élő filmes alkotók - közölte az MTI-vel a Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke.
Fidesz kampánynyitó: Brüsszel az új Moszkva
A Fidesz Választási Manifesztummal rúgta be a választási kampányát. A Millenárison tartott pénteki kampánynyitón csak hárman szólaltak fel: Szijjártó Péter külügyminiszter, Deutsch Tamás EP-listavezető és Orbán Viktor miniszterelnök.
Huszonöt éves a közgazdász képzés Szombathelyen
Huszonöt éve indult el az akkori Berzsenyi Dániel Főiskolán a közgazdász képzés, ma pedig már az ELTE Savaria Egyetemi Központ Társadalomtudományi Karához tartozó Közgazdaságtudományi Intézetben négy alap- és egy mesterszakon 230 diák tanul, amit egy igazi sikertörténetnek tartanak az intézményben. A jubileumra emlékeztek ma, volt és jelenlegi hallgatókkal, oktatókkal, vezetőkkel.
Programajánló – Szombathely: táncbajnokság, művészet és kiállítás, virágköltemények
Az április 20-21-ei hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők. A jövő hét is tartogat érdekességeket.