km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
Szenzációs felfedezés, szakrális művek Tóth Csaba albumában

Szenzációs felfedezés, szakrális művek Tóth Csaba albumában

Képzőművészeti alkotások és tanulmányok szerepelnek Tóth Csaba festőművész frissen megjelent albumában, amelyben szakrális műveit ismerhetik meg az érdeklődők. A Munkácsy-díjas művész könyvének egyik fejezetében szenzációs felfedezéséről ír: egy eddig kevéssé ismert festményről bebizonyítja, hogy az Leonardo Da Vinci saját kezű alkotása.

 

A Szülőföld Könyvkiadó 2018 óta több művészeti albumot adott ki: Giczy János, Ferkovics József és Torjay Valter kötete után Tóth Csaba festőművész szakrális munkáit gyűjtötték egybe. Az Isten és a világ című reprezentatív kiadványról az SZTV Műhely című műsorában esett szó. 


Farkas Csaba, a Szülőföld Könyvkiadó ügyvezetője elmondta, hogy a kiadvány tematikus, mert kifejezetten szakrális művekkel foglalkozó album. Csabával már régóta ismerték egymást, mert 2012-ben a Híres szombathelyi nők sorozatban a 2. kötetben Ambrózy Teréz életét ő dolgozta fel, onnantól kezdve van munkakapcsolatuk. Úgy fogalmazott, mindig is nagy tisztelettel volt a művészete iránt, és ezért is kereste meg őt. 


A könyv 40 év mintegy 200 alkotását öleli fel - Tóth Csaba művészetében ugyanis már diákkora óta jelen van a hit gondolatköre. Korai, látványelvű korszakát a 80-as években az akciófestészet váltotta fel, majd 1991-től régebbi, ismert festmények újraalkotásával kezdett foglalkozni - ezzel új értelmezést is adva egy-egy korábbi műnek. A könyvben Tóth Csabával készült interjúk, róla szóló írások is olvashatók. Saját tanulmányai között kapott helyet a Mi sziklás Madonnánk című, amelyben a Szépművészeti Múzeum egyik festményéről tételesen bebizonyítja, hogy Leonardo saját kezű műve. A Mária gyermekével és a kis Keresztelő Szent Jánossal című alkotás minden apró részletét végigelemezte, és összefüggéseket keresett a reneszánsz művész egyéb munkáival.


Tóth Csaba festőművész így beszélt erről: „Arra jöttem rá, hogy azok a megfogalmazások, leonardoi karakterek, géntartomány, amit megfogalmaznak más művek esetében, az kivétel nélkül, mindegyik vonatkozik a Szépművészeti Múzeum munkájára. És itt tényleg az az érzésem, és ebben a könyvben azt bizonyítom, hogy itt egy fiatalkori, első komoly vállalkozásról van szó, egy befejezett vállalkozásról.”


A több mint 500 éves festményről eddig úgy vélték, Leonardo műhelyében született, de senki nem gondolt rá, hogy valódi Leonardo lenne. A szenzációs felfedezés a közeljövőben több helyen is nyilvánosságra kerül, és minden bizonnyal felkelti majd a kutatók érdeklődését. 


A Szülőföld kiadó 2021-ben Marosfalvi Antal és Vörös Ferenc művészeti albumának megjelentetését tervezi.

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.