km/óra
  2024.03.29., péntek  •  Aguszta napja
ESZ-kutatás
Törökországban ismét 1600 közelébe ugrott az új fertőzöttek napi száma

Törökországban ismét 1600 közelébe ugrott az új fertőzöttek napi száma

Törökországban hétfőn három és fél hónap után ismét 1600-hoz közeli értékkel, 1587-tel emelkedett a koronavírus-járvány újonnan azonosított fertőzöttjeinek napi száma.

 

Törökországban hétfőn 44-en vesztették életüket a fertőzés szövődményeiben. A halálos áldozatok száma ezzel 6370-re emelkedett. A halálesetek napi száma május végétől egészen múlt csütörtökig 14 és 30 között ingadozott, majd pénteken meghaladta a 30-at, azóta pedig napról napra nő. A szombati adat 39, a vasárnapi 42 volt.
    

Az elmúlt 24 órában a súlyos betegként nyilvántartottak száma tovább emelkedett, 945-ről 961-re. A gyógyultak száma 1087-tel 244 926-ra nőtt, ez a napi adat azonban immár három hete alulmarad az új fertőzöttek számával szemben.
    
Általános érvényű korlátozás jelenleg nincs érvényben, ugyanakkor a 81 tartomány mintegy háromnegyedében kötelező közterületen a maszk viselése. A szabály megszegése 900 líra (mintegy 36,5 ezer forint) pénzbüntetést von maga után.
    

A 65 évnél idősebbekre és a krónikus betegekre az ország mintegy felében vonatkoznak tiltások. A rendelkezések eltérőek, de általánosságban a reggeli és az esti órákat illető kijárási korlátozást, valamint különböző eseményektől és helyszínektől - például esküvőktől és piacoktól - való távolmaradási kötelezettséget fogalmaznak meg.
    

Törökországban hétfőn távoktatással kezdődött meg a 2020/2021-es tanév. Az oktatási minisztériumnak az a célkitűzése, hogy a diákok a negyedik tanítási héttel kezdődően, szeptember 21-étől fokozatosan vissza tudjanak térni az iskolapadokba. (MTI)
 

címkék
ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: kilencgólos mérkőzést nyert meg Rábapatyon a Csákánydoroszló, de a másik három mérkőzésen is potyogtak a találatok
A Haladás a Vasvár, a Szarvaskend a Körmend ellen nyert hazai környezetben, a Táplán és a Szentgotthárd pedig megosztozott a pontokon.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.
legfrissebbek
Ferenc pápa a mai világban megalázott Krisztusokról írt a nagypénteki meditációkban
Az elnyomástól és igazságtalanságtól megalázott Krisztusok, a háború őrültsége miatt mosolyukat vesztett gyermekek és a bántalmazást elszenvedő nők a főszereplői a nagypéntek esti keresztút állomásain elhangzó meditációknak, melyeknek szövegét első alkalommal Ferenc pápa írta.
Amszterdam 100 ezer eurót fizet kártérítésként a város villamosvállalatának holokausztban játszott szerepéért
Amszterdam önkormányzata 100 ezer eurót fizet kártérítésként amiatt, hogy a város a második világháború alatt a villamosjegyekből származó pénzből 48 ezer zsidó embert szállított a náci haláltáborok felé - írta a DutchNews hírportál pénteken.
Vitályos Eszter a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, egyben kormányszóvivő lesz
A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent határozat szerint Vitályos Esztert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkárát a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkárává nevezték ki április 1-jei hatállyal.
Szerdán és csütörtökön ezekben az utcákban nem lesz víz
Április 3-án és 4-én 8-tól 16 óráig.
Geszti jubileumi koncertet ad jövőre az Arénában
Geszti Péter előadóművész, dalszövegíró hatvanadik születésnapja alkalmából jövő év elején, január 25-én jubileumi koncertet ad Budapesten Geszti Sixty Aréna Show címmel - áll a szervezők közleményében.