km/óra
  2024.04.18., csütörtök  •  Andrea, Ilma napja
Zarándokhellyé vált a velemi ház, ahol egykor Törőcsik Mari otthonra talált

Zarándokhellyé vált a velemi ház, ahol egykor Törőcsik Mari otthonra talált

Zarándokhellyé vált Törőcsik Mari háza, sokan jönnek az ország minden tájáról Velembe, hogy egy szál virággal, mécsessel emlékezzenek a Nemzet Színészére. A Kossuth- és Jászai-díjas színésznő hosszan tartó, súlyos betegség után április 16-án hunyt el, 85 évesen. A velemiek nagyon szerették, tisztelték őt. A faluban utcát neveznének el Törőcsik Mariról, és szobrot is állítanának neki.

 

Virágok, mécsesek, fotók sorakoznak Törőcsik Mari velemi háza előtt. Szinte zarándokhellyé vált ez a hely, sokan jönnek, hogy leróják kegyeletüket. Itt élt a színésznő a 70-es évek óta. Akkoriban férjével, Maár Gyulával nagyon szerettek kirándulni, kedvelték a hegyeket, a csendet, a jó levegőt. Előbb Zsirán akartak házat venni, aztán mégis Kőszeg-hegyalján keresgéltek, előbb Bozsokon. Végül Velemben rátaláltak erre a házra.


Horváth Miklós, Velem korábbi polgármestere az SZTV érdeklődésére elmondta, attól kezdve Mari hazájaként tekintett a településre. Hozzátette, mindig büszkék voltak rá, szeretettel vették körül, első pillanattól kezdve veleminek érezte magát, beilleszkedett, és nem művésznőként élt itt, hanem egy vidám, mindenkivel beszélgető, boldog emberként szeretett párjával, Maár Gyulával együtt.


Velem egykori polgármestere Törőcsik Marinak jó barátja volt. Azt mondja, vendégszerető és barátságos emberként ismerték, mindenkihez volt egy jó szava. Részt vett a falunapokon, a közösségi eseményeken. Ő kezdeményezte a háza előtti híd megújítását. Az önkormányzat adta a faanyagot, a velemi népművészeti stúdió tagjai pedig elvégezték a munkát.


A háznál már a halála napján megjelentek az első virágok és gyertyák. A falu mostani polgármestere, Bakos László azt tervezi, hogy utcát neveznének el Törőcsik Mariról, amennyiben ehhez a gyermekei hozzájárulnak, továbbá mellszobrot is készíttetnének róla, így állítanának neki méltó emléket.

 

Krizsán Zsuzsanna

Fotó: Nagy Jácint
 

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Már tudják, hol mérnek a vasi rendőrök a Speedmarathonon
A vasi rendőrök száznál is több javaslatot kaptak az itt élőktől, hogy hol mérjenek majd április 19-én.