km/óra
  2024.03.28., csütörtök  •  Gedeon, Johanna napja
ESZ-kutatás
Tombol a vírus, sok a hiányzó a szombathelyi iskolákban

Tombol a vírus, sok a hiányzó a szombathelyi iskolákban

Tombol a koronavírus, az eddigi legnagyobb esetszámot rögzítették az elmúlt hétvégén. 1658 esetben igazolták a fertőzöttséget. A covid mellett azonban más betegségek is megjelentek, például sok kisgyermeket visznek orvoshoz szüleik hasmenéses, hányásos tünetekkel.

 

A Gothard Iskolában január 26-tól 28-ig tanítás nélküli munkanapokat rendelt el az intézmény vezetője. Felmerült, hogy a diákok és a tanárok körében is sok lehet a hiányzás, ezért volt szükség erre az intézkedésre. A tankerület viszont nem erősítette meg ezt az információt, de nem is cáfolta. A tanulóknak gyermekfelügyeletet biztosítottak.


A horvát óvodában és iskolában viszont alig van hiányzás. Az igazgatónő szerint nagy hangsúlyt fordítanak az immunerősítésre, és a higiéniára. Bár a betegség nem kerüli el az intézményt, a 103 gyermek és 17 pedagógus közül csak néhányan estek ki.


Paukovicsné Horváth Edit, a Mate Meršić Miloradić Horvát Óvoda és Általános Iskola igazgatója az SZTV érdeklődésére elmondta, hogy volt 3 napig karanténban az egyik óvodai csoportuk, ott az egyik óvónéni betegedett meg. 1-1 esetük van, ahol inkább a szülők pozitívak, nem a gyerekek, illetve most egy kis óvodásról tudnak, de ő már otthon van a szülei betegsége miatt.


Puszit küldenek a bölcsődések azoknak a kis csoporttársaiknak, akik éppen betegek, hogy mielőbb gyógyuljanak meg. A kicsik sok időt töltenek a szabadban, és rendszeresek a fertőtlenítések, mégis a szombathelyi bölcsődékben az 530 kisgyermekből most csak 235-en vannak, és a dolgozók 28 %-a is kiesett. Az Egyesített Bölcsődei Intézmény vezetője szerint soha nem volt még ekkora a hiányzás mértéke.


Sebestyén Bianka, a Szombathelyi EBI intézményvezető hangsúlyozta, elsősorban azt kérik, ha bármilyen tünetet észlelnek a gyereken, ami valamilyen légúti betegségre utal, vagy fertőző betegség gyanúja felmerül, akkor, ha megtehetik, legyenek kedvesek, tartsák otthon a gyermekeket, illetve amennyiben akár a szülőnél igazolódik egy fertőzés, pl. covid, a gyermek is maradjon otthon.


Dr. Pölöskey Péter gyermekorvos megerősítette, hogy most a leggyakoribb az amúgy szokásos légúti tünetek, nátha, köhögés, rossz közérzet, illetve van egy része a gyerekeknek, elsősorban az óvodások és a kisiskolások között, akiknél vannak gasztrotünetek, tehát hasmenés, hasfájás is. Ezek azok, amik most uralják a kórképeket.


A koronavírus járvány 5. hullámában leginkább a gyermekek, szüleik, és a velük foglalkozó pedagógusok fertőződnek meg, a házi gyermekorvos szerint a praxisok január második hetétől egyre terheltebbek. Fontos, hogy a karanténban lévő, de nem beteg iskolások, óvodások után nem jár táppénz a szülőknek. A doktor szerint sokat segíthetnek a munkáltatók, ha ilyenkor – amelyik munkakörben megoldható – engedik az otthoni munkavégzést.

 


 

ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 11. szám - 2024.03.22.
Savaria Fórum 33. évfolyam 11. szám - 2024.03.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Lomtalanítás: házhoz mennek idén is a lomokért Szombathelyen
Elkezdődött a lomtalanítási akció. A korábbi évekhez hasonlóan a SZOVA idén is bejelentéses és házhoz menő rendszerben is szállítja a hulladékot a tavaszi időszakban a keleti városrészen, ősszel pedig a társasházas övezetekben.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.
legfrissebbek
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Dr. László Győzőnek hála megújult a Vajdahunyad téri játszóter
Saját fizetésemből újult meg a Vajdahunyad téri játszótér, lakossági megkeresés nyomán, osztotta meg a hírt közösségi oldalára feltöltött videóban dr. László Győző alpolgármester.
Virágba borult a Körmendi út és Szent Gellért utca körforgalma
Virágoznak a tavaly elültetett évelő növények a Körmendi út és Szent Gellért utca körforgalmában, osztotta meg a hírt közösségi oldalán a Szompark.
Azzal fenyegette a kalauzt egy férfi Szombathely felé, hogy kitekeri a nyakát
Halálos tűz volt egy ökörítófülpösi szociális intézményben
Tűz ütött ki a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Ökörítófülpösön az idősek otthonában csütörtök reggel, az intézmény egyik szobájában egy férfi holttestét találták meg a tűzoltók, huszonhat ember füstmérgezést szenvedett - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője.