km/óra
  2024.03.29., péntek  •  Aguszta napja
ESZ-kutatás
Tokió 2020: négy továbbjutó magyar egység a kajak-kenu pályán

Tokió 2020: négy továbbjutó magyar egység a kajak-kenu pályán

A pénteken rajthoz állt öt magyar egység közül négy kiharcolta a középdöntős folytatás lehetőségét kajak-kenuban a tokiói olimpián.

 

Az ötkarikás lebonyolítás szerint az előfutamból nem lehet egyből a döntőbe kvalifikálni, az első, illetve második hellyel azonban megspórolható az úgynevezett reményfutam. A pénteken kezdődött számokban szombaton rendezik majd a középfutamokat és a döntőket.


Elsőként a győriek többszörös világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok kettősét, Balla Virágot és Takács Kincsőt szólították a rajthoz, s a rutinos páros az ukránok friss Eb-győztes kettősével, Ludmila Luzannal és Anasztaszija Csetverikovával "kéz a kézben", a második helyen beérkezve egyből bekerült a középdöntőbe.


"Nagyon hasznos volt, hogy elindultunk egyesben, szerintem látszott is a mostani rajtunkon, ami nagyon jól sikerült. Én egyáltalán nem is izgultam a start előtt és koncentráltan tudtam most evezni" - mondta Balla Virág.


A férfi kenu egyeseknél, 1000 méteren Adolf Balázs remekül mutatkozott be, többek között a kétszeres címvédő és háromszoros olimpiai bajnok német Sebastian Brendelt is megelőzve a csehek menője, Martin Fuksa mögött másodikként ért célba, azaz már készülhet a szombati folytatásra.  


"Nagyon kellett nyomni, de örültem, hogy a rajt után nem mentek el tőlem, lőtávolban maradtam. Ki-kikacsintottam balra, és nagyon jó érzés volt látni, hogy végig meccsben vagyok. Nagy volt a tét, és az utolsó százon mindent beleadtam, hogy sikerüljön. Örülök, hogy nem kell még egy pályát lehúznom ma, bár a maratoni múltam miatt jól bírom a sorozatterhelést. Holnapra próbálom kipihenni magam" - nyilatkozott fáradtan, de boldogan az 5000 méteren világbajnoki ezüstérmes Adolf.


A szám másik magyarja, a Tokióba kisebb betegséggel érkezett Fejes Dániel előbb hatodik, majd a reményfutamban ötödik lett, így ő befejezte olimpiai szereplését.


Ami a kajaknégyeseket illeti, a kétszeres címvédő női egység - ezúttal Kozák Danuta, Csipes Tamara, Kárász Anna, Bodonyi Dóra összeállításban - már első pályáján összekerült a nagy riválisnak tartott új-zélandiakkal és fehéroroszokkal, s velük is vívott nagy csatát a továbbjutásért. A táv nagy részében a háromszoros tokiói bajnok Lisa Carrington vezette új-zélandiak vezettek, de aztán a hajrában a rákapcsoló magyarok elhúztak mellettük és viszonylag magabiztos előnnyel ők értek elsőként a célba.


"Nagyon oda kellett koncentrálni a rajtra, mert tudjuk, hogy az új-zélandiak gyorsak, de ez nem kétszáz méter. Náluk Lisán kívül a másik három lány nem nagyon bírja végig az ötszázat" - értékelt az MTI-nek Csipes Tamara. - "Nálunk mind a négyen végig bírjuk, úgyhogy az utolsó kétszáz méteren szeretnénk eldönteni ezt a versenyt. És nagyon akarjuk!"


A férfiak - Nádas Bence, Béke Kornél, Csizmadia Kolos és a K-1 200 méter aranyérmese, Tótka Sándor - az előfutamban 250 méter után tudatosan visszavettek a tempóból, így mentek még egy pályát, és a reményfutamot már magabiztosan nyerték, így ők is továbbjutottak.


A szombati lesz az utolsó nap a tokiói kajak-kenu versenyen, a magyar csapat eddig két-két arany- és ezüst-, valamint egy bronzérmet gyűjtött a Sea Forest pályán. (MTI)

 

A magyarok szombati programja:
középfutamok:
9.30 (2.30): női C-2 500 m (Balla Virág, Takács Kincső)
9.44 (2.44): férfi C-1 1000 m (Adolf Balázs)
10.07 (3.07): női K-4 500 m (Magyarország)
10.21 (3.21): férfi K-4 500 m (Magyarország)
DÖNTŐK:
11.37 (4.37): NŐI C-2 500 M (Balla Virág, Takács Kincső?)
11.53 (4.53): FÉRFI C-1 1000 M (Adolf Balázs?)
12.19 (5.19): NŐI K-4 500 M (Magyarország?)
12.37 (5.37): FÉRFI K-4 500 M (Magyarország?)

 

Fotó: Balla Virág (b) és Takács Kincső a női kenu párosok 500 méteres versenyének előfutamában. A magyar kenu kettes futamában második lett és bejutott a középfutamba. MTI/Kovács Tamás

címkék
ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: kilencgólos mérkőzést nyert meg Rábapatyon a Csákánydoroszló, de a másik három mérkőzésen is potyogtak a találatok
A Haladás a Vasvár, a Szarvaskend a Körmend ellen nyert hazai környezetben, a Táplán és a Szentgotthárd pedig megosztozott a pontokon.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.