km/óra
  2024.03.28., csütörtök  •  Gedeon, Johanna napja
ESZ-kutatás
Többfelé havazásra, hófúvásra figyelmeztetnek

Többfelé havazásra, hófúvásra figyelmeztetnek

Vas megyére a hófúvás veszélye miatt adtak ki szintén elsőfokú figyelmeztetést. 

Több megyében is havazásra, hófúvásra figyelmeztet a meteorológiai szolgálat. A közútkezelő azt kéri, mindenki tájékozódjon az útviszonyokról, és csak a téli közlekedésre felkészített járművekkel induljon el. Az Országos Meteorológiai Szolgálat szombat reggel az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzése szerint Fejér, Győr-Moson-Sopron, Vas és Veszprém megyére a további havazás miatt elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.

 

Emellett Budapestre, Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Komárom-Esztergom, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Vas és Veszprém megyére a hófúvás veszélye miatt adtak ki szintén elsőfokú figyelmeztetést. Mint kiemelték: a déli órákig a Dunántúlon, a Duna vonalában, Bács-Kiskun nyugati, délnyugati részein több centiméter hó várható. Öt centimétert meghaladó friss hóréteg elsősorban a Dunántúl középső és nyugati területein, a Dunántúli-középhegységben valószínű, itt helyenként 8-10 centiméter körüli hó is hullhat.

 

Felhívták a figyelmet, hogy az élénk, erős északnyugati szél hordhatja a havat. Hófúvásos útszakaszok elsősorban a Dunántúli-középhegység térségében fordulhatnak elő. A meteorológiai szolgálat azt írta: napközben nyugat és dél felé visszaszorulva fokozatosan szűnik meg a havazás, ugyanakkor északkeleten (Borsod, Szabolcs, Hajdú) délután, kora este hózáporok várhatók, lokálisan pár centiméter hóval. Zemplén, Szabolcs térségében az erős északi, északnyugati szél délutántól szintén helyenként hófúvást eredményezhet.

 

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. közleményében azt írta: a folyamatos közlekedés feltételeinek biztosítása érdekében előfordulhat, hogy biztonsági okokból egyes útszakaszokon a 7,5 tonnánál nehezebb járművek mozgását is korlátozzák majd, megelőzve az esetleges baleseteket és az azzal járó torlódásokat, hogy a közútkezelő gépei is folyamatosan tudjanak majd dolgozni. A szakemberek felhívták a figyelmet arra is, hogy folyamatos munkavégzésük mellett is, amíg az erősebb széllökések nem csillapodnak, több útszakaszon időszakosan télies útviszonyok mellett közlekedhetnek majd az autósok, mivel a burkolatról letakarított havat a viharos szél percek alatt visszahordhatja az úttestre.

 

Azt is megjegyezték, hogy már 30-40 kilométer/órás széllökések felett a hófogó rácsok is csak kisebb mértékben tudják tompítani a hóátfúvást, mivel az erős szél nyomán azok is megtelnek hóval, ezért a friss havat is át tudja fújni rajtuk egy-egy erősebb széllökés. Így a hóeltakarítás után is szinte rögtön újra havas lehet a burkolat, mindaddig, amíg a szél nem áll el vagy nem mérséklődik. A hófúvással érintett területeken található közutas mérnökségeknél ezért hómarókat is beüzemelnek - közölték.

címkék
ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Lomtalanítás: házhoz mennek idén is a lomokért Szombathelyen
Elkezdődött a lomtalanítási akció. A korábbi évekhez hasonlóan a SZOVA idén is bejelentéses és házhoz menő rendszerben is szállítja a hulladékot a tavaszi időszakban a keleti városrészen, ősszel pedig a társasházas övezetekben.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Programajánló - Szombathely: Bing nyuszi show, húsvéti tojáskeresés, nyuszisimogatás, locsolóversek
A húsvéti hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők: pénteken fellép Bing nyuszi a sportházban és kinyit a játszóház is. Hétvégén minden a húsvétról szól majd, lesz nyuszisimogatás, tojáskeresés, kutyasétáltatás, kézműves foglalkozás, locsolóversmondó verseny. Lesznek még színházi előadások, a zenerajongóknak koncertekkel kedveskednek, s sporttal is készültünk. A jövő hét is tartogat érdekességeket, sokféle program várja az érdeklődőket.
Átveszi a zanati Füvészkert utcáit a város
Egyhangúlag elfogadta Szombathely MJV közgyűlése az előterjesztést: 22 éves történet záródott le ezzel, 123 család örömére. Megoldódik a csapadékvíztározó ügye és kijavítják a sérült járdarészeket is. Összesen 35 millió forintot fordít a város még a végleges megoldásra, osztotta meg a hírt közösségi oldalán Putz Attila képviselő.
A Mikve színésznőit hívta érzékenyítésre a helyi zsidó hitközség
Érzékenyítésre hívta a Weöres Sándor Színház színészeit a helyi zsidó hitközség. A szombathelyi zsidóság életéről szóló “Szemtől szembe” kiállítás tárlatvezetésén a teátrum Mikve című darabján dolgozó színésznők és a stáb tagjai vettek részt. A zsidók rituális fürdőjében játszódó történet emberségről, szabdságvágyról, alapértékekről szól. A művészek éppen a színházi világnap alkalmából tekintették meg a tárlatot. A világnap idei mottója: “A művészet béke”.
Újabb öt évig Baráthné Molnár Mónika vezeti a Berzsenyi Könyvtárat