km/óra
  2025.02.07., péntek  •  Tódor, Rómeó napja
Több új nyugat-magyarországi vasútvonal a GYSEV üzemeltetésébe kerülhet 2025-ben

Erről az Építési és Közlekedési Minisztérium sajtóirodája közölt információkat az Iho.hu közlekedési szakportál érdeklődésére. A GYSEV működtetheti jövőre a közlekedést a Székesfehérvár–Szombathely szakaszon, Bajánsenye–Zalaegerszeg–Ukk-Boba között, valamint dél-nyugaton egészen Nagykanizsáig.

Határozott célunk hogy a GYSEV 2025-ben érdemben részt vegyen a nyugat-magyarországi közösségi közlekedés működtetésében, válaszolta az Építési és Közlekedési Minisztérium sajtóirodája az Iho.hu-nak.

Lázár János építési és közlekedési miniszter októberben jelentette be, hogy lezárult az osztrák Strabag tulajdonrészének felvásárlása, azaz a magyar állam a GYSEV kétharmados többségi tulajdonosa lett. Ezzel a magyar államnak tulajdonképpen két vasútvállalata lett: a MÁV és a GYSEV.

A tervezett átalakítások szerint a GYSEV több, jelenleg a MÁV által üzemeltetett vonalat vehetne át. Az iho.hu információi alapján az átadás-átvétel május végéig történhet meg, és mintegy kilencszáz munkavállaló csatlakozhat a GYSEV-hez. 

Az érintett vasútvonalak közé tartozhatnak:

  • 20-as vonal (Székesfehérvár–Szombathely), amely a Bakonyon keresztül húzódik,
  • 11-es vonal (Veszprém–Győr),
  • 14-es vonal (Pápa–Csorna),
  • 25-ös vonal (Bajánsenye–Zalaegerszeg–Ukk–Boba),
  • 17-es vonal (Nagykanizsa irányába).

Konkrét döntés ugyanakkor még nem született, hogy mely vonalak üzemeltetését venné át a GYSEV. Ezt erősítette meg a Telexnek a minisztérium is, hozzátéve: valóban határozott céljuk hogy a GYSEV 2025-ben érdemben részt vegyen a nyugat-magyarországi közösségi közlekedés működtetésében akár a kérdésben szereplő vonalakon, vagy azok egy részén. 

A GYSEV-üzemeltetés fejlődésének kronológiája

Az Iho.hu felidézi, hogy a Győr–Sopron–Ebenfurti Vasút Zrt. vasútvonalainak a bővítése a Sopron–Szombathely viszonylat 2001-es MÁV-tól való átvételével kezdődött. A vasúttársaság területe 2006 decemberében tovább gyarapodott a Szombathely–Szentgotthárd vasútvonallal, majd az akkori Nemzeti Fejlesztési Minisztérium döntése alapján 2011. október 1-jétől az üzemeltetést, december 11-től pedig a közszolgálati személyszállítást vette át a Rajka–Hegyeshalom–Csorna-Répcelak–Porpác, a Porpác–Szombathely, a Szombathely–Kőszeg és a Szombathely–Zalaszentiván vasútvonalon. A GYSEV hálózata jelenleg az ausztriait is beleértve nem haladja meg a 440 kilométert, így plusz nyolcszázzal a társaság egy osztállyal feljebb léphet.

Fotó: iho.hu
 
kapcsolódó cikkek
Kivásárolná a Strabagot a GySEV-ből a magyar állam

Így lenne meg Magyarország kétharmados többsége a közös, osztrák-magyar vállalatban, értesült a Telex.hu.
GYSEV: Késéssel kell kalkulálni a vasi megyeszékhelyen

Szombathelyen részlegesen meghibásodott a biztosítóberendezés - közölte e GYSEV.
Felújította a GYSEV a szentgotthárdi vasútállomást és közvetlen környezetét

Átadták a teljesen megújult vasútállomás épületét Szentgotthárdon. A GYSEV Zrt. egy év alatt végezte el a nagyszabású munkálatokat: megújult és átalakult a váróterem, megtörtént a homlokzat felújítása és szigetelése, cserélték a nyílászárókat, emellett modernizálták az utastájékoztató rendszert. A felújítás érdekessége, hogy a szentgotthárdi váróterembe is került egy könyvszekrény, amelynek köteteit szabadon használhatják az utasok.
Kilenc új intercity villamos motorvonatot vásárol a GYSEV, Szombathelyen is találkozhatunk majd velük

A finanszírozáshoz kormánygaranciát kellett felmutatni a GYSEV-nek, ez elég sokáig váratott magára, de végül megjelent az erről szóló határozat.
Lázár: jó hír a magyar vasút minden utasának, teljesen átveszi az irányítást a GYSEV felett a magyar állam

Magyarország eddig is többségi tulajdonosa volt a GYSEV Zrt-nek, de a két kisebbségi tulajdonosnak, az osztrák államnak és a szintén osztrák Strabagnak vétójoga volt. Most a magyar állam megvásárolhatja Strabag tulajdonrészét, jelentette be Lázár János Építésügyi és Közlekedési miniszter.
Elkészült a GYSEV Oktatási Központ Szombathelyen

Átadták kedden a GYSEV Oktatási Központot Szombathelyen. A Sas utcában olyan középiskolás diákokat oktatnak, akik duális képzésben vesznek részt, azaz elméleti oktatás mellett a GYSEV Zrt.-nél gyakorlati ismereteket is szereznek, olvasható a vasúttársaság közleményében.
címkék

Savaria Fórum 34. évfolyam 3. szám - 2025.02.07.

tematikus oldalak