km/óra
  2025.05.19., hétfő  •  Ivó, Milán napja
Több tízmilliárd forintból vesz új kukásautókat a MOHU

Több tízmilliárd forintból vesz új kukásautókat a MOHU

Az első új járművek 2025-től állnak forgalomba az ország különböző pontjain; a beruházás célja, hogy 2027-ig a jelenleg forgalomban lévő, elavult járműveket lecseréljék, az átlagos járműéletkort 10 év alá csökkentsék – közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.

Hozzátették, hogy nagyságrendileg 1000 csúcstechnológiás jármű beszerzését tervezi a vállalat, első körben 165 ilyen jármű érkezik Magyarországra.

Az első új, Mercedes típusú járművek alvázait Németországban, a rajtuk lévő hulladékgyűjtő felépítményt pedig Magyarországon alakították ki. Az új – az EU-s irányelveknek és biztonságtechnikai szabványoknak megfelelő – járművek üzemeltetési költsége jelentősen alacsonyabb lehet, mint az idősebb változatoké.

Az országban jelenleg működő mintegy 2000 hulladékszállító jármű átlagosan 13 éves, 40 százalékuk azonban 15 évnél is idősebb, ami komoly műszaki és gazdasági kihívásokat jelent.

Kiemelték, hogy az új kukásautók beszerzése is része annak a több százmilliárd forint értékű beruházás-sorozatnak, amelynek célja a hazai hulladékgazdálkodás fejlesztése, hogy teljesítsék az Európai Unió által előírt 10 százalékos lerakási, és 65 százalékos újrahasznosítási célokat.

A beruházások közül példaként említették a 83 új, modern hulladékudvar építését, egymillió új kuka beszerzését és ingyenes biztosítását a lakosságnak az elkülönített hulladékgyűjtés segítése érdekében, valamint a visszaváltási rendszer bevezetését, amelynek köszönhetően már pár hónap alatt több mint 700 millió palack, üveg és alumíniumdoboz hulladékát gyűjtötték vissza.

 

Fotó: Facebook/MOHU Miskolc Kft.

Savaria Fórum 34. évfolyam 11. szám - 2025.05.05.
Savaria Fórum 34. évfolyam 11. szám - 2025.05.05.
tematikus oldalak
legfrissebbek
Sulyok Tamás meghívta Magyarországra XIV. Leó pápát
Sulyok Tamás köztársasági elnök vatikáni találkozójuk során arra kérte XIV. Leó pápát, hogy amint teheti, látogasson el ismét Magyarországra – közölte a Sándor-palota vasárnap az MTI-vel.
Agresszív prosztatarákot diagnosztizáltak Joe Bidennél
A korábbi amerikai elnök múlt héten kereste fel doktorait húgyúti tünetek nyomán. Szervezetében csomót találtak, amelyről pénteken állapították meg, hogy prosztatarákról van szó.
NAV: még egy napig lehet módosítani az szja-bevallási tervezetet
Május 20-ig lehet átnézni, elfogadni, módosítani és kiegészíteni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által készített szja-bevallási tervezetet, és rendelkezni az adó 1+1 százalékáról, aki nem módosít a tervezetén, annak – az őstermelőket, az áfás magánszemélyeket és az egyéni vállalkozókat kivéve – a kiajánlott tervezete lesz az érvényes bevallása – közölte a hivatal hétfőn az MTI-vel.
Nem ébredt túl jól a forint ezen a hétfőn
Vegyesen alakult a forint árfolyama hétfő reggel a főbb devizákkal szemben a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hitetek és örömötök szolgája akarok lenni – A békéért imádkozott XIV. Leó pápa a szolgálatának kezdetét jelentő szentmise után
Vasárnap tartották a XIV. Leó pápa péteri szolgálatának kezdetét jelentő szentmisét a vatikáni Szent Péter téren, a mise után mondott Regina caeli elimádkozása előtt a békéért imádkozott az új egyházfő.