km/óra
  2025.05.13., kedd  •  Szervác, Imola napja
Több mint kétszeres kapacitással dolgozik a rendőrség nyáron a Balatonnál

Több mint kétszeres kapacitással dolgozik a rendőrség nyáron a Balatonnál

A nyári szezonban több mint kétszer annyi rendőr teljesít szolgálatot a Balatonnál, mint év közben – közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn Tihanyban.

Rétvári Bence hangsúlyozta: a kormánynak kiemelten fontos, hogy minden turista biztonságban érezze magát a Balatonnál és minden más kiemelt turisztikai területen. Ezért a Balatonnál nyáron nagyobb a rendőri jelenlét a bűncselekmények megelőzése, a közlekedés biztonságának fenntartása és az emberek védelme érdekében – tette hozzá.

Közölte: százezer lakosra vetítve Ausztriában kétszer, Németországban két és félszer annyi bűncselekmény történik, mint Magyarországon. Ez azt mutatja, hogy sokkal nagyobb biztonságban van egy külföldi turista is, ha Magyarországra érkezik nyaralni – mutatott rá az államtitkár.

Rétvári Bence tájékoztatása szerint a nyári szezonban átlagosan több mint 150 rendezvényt biztosít a rendőrség. Ezek között van például a Balaton Sound, a Strand Fesztivál, az EFOTT, az O.Z.O.R.A, a Kékszalag vitorlásverseny vagy a Művészetek Völgye, amelyek mind több tízezer embert vonzanak a térségbe.

Kiemelte: tavaly is eredményes volt a fokozott rendőri jelenlét a Balatonnál, hiszen 880 embert fogtak el, 1360 előállítás történt, és sikerült csökkenteni a halálos balesetek számát is. Emellett a vízirendészet hajóival több mint 300 embert mentettek ki a tóból tavaly nyáron – ismertette.

Vitályos Eszter kormányszóvivő a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: Magyarországon fontos szerepet kap a turizmus, a szektor százezer kis- és középvállalkozásnak, mintegy 400 ezer családnak biztosít megélhetést.

Örömét fejezte ki, hogy a turizmus mértéke tavaly már megközelítette, sőt néhány mutatóban meg is haladta a 2019-es csúcsévet. Az idei év első száz napjában pedig 15 százalékos turisztikai növekedés volt, a belföldi vendégek száma 12, a külföldieké 20 százalékkal bővült – jelentette ki.

Vitályos Eszter jelezte, turisztikai szempontból fontos az is, hogy mennyire biztonságos egy-egy térség, és a nyaralási célpontok kiválasztásakor a turistáknál a második helyen áll a közbiztonság.

Vancsura Miklós alezredes, balatonfüredi rendőrkapitány elmondta: az 1991-ben alakult Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság a turisztikai idényben a Balaton régióba tartozó négy megye – Fejér, Somogy, Veszprém és Zala – rendőri tevékenységét hangolja össze június 1. és szeptember 15. között, idén a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság irányításával.

Tájékoztatása szerint a rendőrség munkáját a Vízimentők Országos Szakszolgálata, a katasztrófavédelem, a meteorológiai szolgálat, polgárőr-egyesületek, számos horgászszövetség, valamint az önkormányzatok is segítik.

A közbiztonság erősítése érdekében gyalogos, lovas, kutyás, kerékpáros és motoros járőrök is szolgálnak a parton, folyamatosan ellenőrizve a frekventált területeket – emelte ki.

A kommunikáció fontosságát hangsúlyozva Vancsura Miklós jelezte: a police.hu oldalon és a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság Facebook-oldalán is folyamatosan frissülő hírekkel segítik a nyaralókat.

 

Fotó: Pixabay

Savaria Fórum 34. évfolyam 11. szám - 2025.05.05.
Savaria Fórum 34. évfolyam 11. szám - 2025.05.05.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Történelem érettségi 2025: hidegháború, Rákosi-korszak, Hunyadi Mátyás
A 2025-ös középszintű történelemérettségi első részében a Tanácsköztársaságról, Hunyadi Mátyásról, a hidegháborúról, a Rákosi-korszakról, az ókori római és görög építészetről és az iszlám vallásról is kaptak kérdéseket a diákok.
Érettségi 2025: megkezdődtek a német nyelv írásbeli vizsgák
Megkezdődtek a német nyelv írásbeli érettségi vizsgák pénteken 9 órától – közölte az Oktatási Hivatal (OH) délelőtt az MTI-vel.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Erdő Péter is ott van a pápaválasztás esélyesei között
Ferenc pápa halálát követően a világ figyelme a Vatikánra szegeződik, ahol a konklávé során a bíborosok új egyházfőt választanak. Ki lehet a következő pápa? A lehetséges jelöltek között a magyar Erdő Péter bíboros, esztergomi érsek neve is szerepel.​
Pápaválasztás 2025: vége az első szavazásnak, fekete füst szállt fel a Vatikánban
Meglehetősen hosszú volt az első szavazás, 3 órán át tartott, ennek egyik oka, hogy még soha nem szavaztak ilyen sokan konklávén: jelenleg 133 a pápaválasztó és pápává választható bíborosok száma. Ahhoz, hogy valakit pápává válasszanak, a szavazatok kétharmadát kell megszerezni.
legfrissebbek
Máhr Vi: a Virtuózokban szerepelt a bolyais diák
A Virtuózok című országos komolyzenei tehetségkutató legutóbbi adásában egy bolyais tanuló, Máhr Vi is bemutatkozott. A fiatal zongorista nemcsak iskolai közösségét nyűgözte le eddigi teljesítményével, hanem a nemzetközi versenyeken is figyelemre méltó eredményeket ért el.
Új KRESZ készül, középpontjában a közlekedésbiztonság áll
Készülőben van egy, a kerékpárosok számára is számos újítást tartalmazó új KRESZ, amelynek középpontjában a közlekedésbiztonság áll - közölte Bói Loránd helyettes államtitkár a Bringázz a munkába! program keretében megrendezett Bringás reggeli V. kerületi, Kossuth téri helyszínén.
A férfi súlyemelőknél 98 helyett 94 kilogrammos lesz az új súlycsoport
A Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) június elsejétől új súlycsoportokat léptet életbe, de ezek közül egy kategóriát máris módosított.
Magyar-kínai gazdasági fórum Szombathelyen: hogyan kössünk üzletet?
A Vas Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (VMKIK), a ChinaCham Hungary Magyar-Kínai Gazdasági Kamara és a CECZ Közép-európai Kft. együttműködésében Magyar-Kínai Gazdasági Fórumot rendeztek a szombathelyi Király Sportlétesítményben. Az eseményen, melyen Bokányi Adrienn, Szombathely önkormányzatának tanácsnoka is részt vett, a kínai piacra lépés lehetőségei mellett az üzleti kultúrák közötti különbségek áthidalása és a két ország gazdasági kapcsolatainak jövője került terítékre, de még a 2010-es évek egyik meghiúsult helyi nagy projektjéről, a Vát-porpáci repülőtérről is szó esett.
Bo Rudgaard: Élvezetes meccset láthattak a nézők
Fontos két pontot szerzett szombaton este az SZKKA az Alba ellen. A meccs után a szombathelyiek vezetőedzője értékelt.