km/óra
  2023.09.21., csütörtök  •  Máté, Mirella napja
Több mint 62 ezer mintavétel a csoportos tesztelés harmadik körében, 1,97 százalékos pozitivitás

Több mint 62 ezer mintavétel a csoportos tesztelés harmadik körében, 1,97 százalékos pozitivitás

Több mint 62 ezer mintát vettek a célzott csoportos gyorstesztelés harmadik körében, és 1,97 százalék volt pozitív. Ebben a körben kormányhivatalok, járási hivatalok dolgozói voltak főként, de óvodai, szociális és egészségügyi dolgozók is - közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára hétfőn, megjegyezve: mind a három körben a vártnál alacsonyabb volt a részvétel és alacsony a fertőzöttség.

 

A koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján György István kiemelte: az operatív törzs javaslatára elrendelt országos, célcsoportos, meghatározott szakmacsoportokban végrehajtott tesztelés harmadik heti eredményei alapján a kormány- és járási hivatalokban dolgozók között volt a legkisebb a fertőzöttség aránya.


Közölte, a kormány- és járási hivatalokban dolgozók tesztelése 1,29 százalékban hozott pozitív eredményt. Úgy vélte, a korábban meghozott óvintézkedések - mint például az időpontfoglalás, a plexifalak, a maszkviselés, a fertőtlenítő pontok - meghozták eredményüket.


Az államtitkár kifejtette, hogy a csoportos tesztelés harmadik hetében 62 213 mintavétel történt, ami 1,97 százalékos pozitivitást mutatott. A szociális intézményekben 18 893 teszt készült, ennek 2,32 százaléka lett pozitív, az egészségügyben 24 691 tesztelést végeztek 1,99 százalékos pozitivitással.


György István emlékeztetett arra, hogy az országos, célcsoportos, meghatározott szakmacsoportokban végrehajtott tesztelés első két hetében bölcsődékben, óvodákban, oktatási, nevelési, valamint szociális és egészségügyi intézményekben végeztek tesztelést. A harmadik héten kormányhivatalokban, járási hivatalokban, az ügyfelekkel leginkább kapcsolatba kerülő kollégákat tesztelték ingyenesen és önkéntes alapon, de minden más hivatali dolgozót leteszteltek, aki jelentkezett, továbbá folytatták a szociális és egészségügyi intézmények, valamint néhány iskola és óvoda tesztelését.


Megjegyezte, hogy a három hétben összesen 429 862 tesztelést végeztettek el. A csoportos tesztelés első hetében 181 506 tesztet végeztek, ami 2,44 százalékos pozitív eredménnyel zárult. A második héten elvégzett 186 143 tesztből 1,98 százalék lett pozitív, vagyis a harmadik heti eredmények újabb, minimális csökkenést mutatnak. (MTI)

Savaria Fórum 32. évfolyam 32. szám - 2023.09.15.
Savaria Fórum 32. évfolyam 32. szám - 2023.09.15.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Így juthat el hétfőtől InterCityvel Budapestre
A MÁV közzétette a Biatorbágy-Szárliget vasúti fővonal felújítása miatt hétfőtől (09.18.) október 26-ig érvényes vágányzári menetrendet. Spoiler: vonat, busz Kelenföldig. Ez a három hónaposra tervezett vágányzár első üteme.
Jégesővel vonult át a vihar délután Vas vármegyén (fotók, videó)
Söpte-Vép-Táplán-Vasszécseny kapta a legtöbb jeget, a borsó nagyságútól a 2-3 centisig volt minden.
Zsoldos Báró Zoltán: Én zenéből vagyok
Ha Szombathely és blues, akkor Zsoldos Zoltán, közismert (a fehér garbóról ráragadt) nevén: Báró. Ha Báró, akkor egy zseniális zenész szinte transzállapotban a színpadon, lázba hozva közönségét. Papíron nyugdíjas hegedű- és gitártanár, a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar, a Capella Savaria egykori tagja. Most, 75. születésnapjára Bartók termi koncerttel készül barátaival. Az egykori Kőszegi utcai srácot otthonában, a Kőszegi-hegység lábánál látogattuk meg.
Vármegyei I. osztály: gólgazdag mérkőzésen nyerte a dobogósok csatáját Vasváron a Haladás, a Szarvaskend és a Rábapaty is idegenben tudott nyerni
A Király SE és a Szentgotthárd egyaránt egygólos hazai sikernek örülhetett a pontvadászat 5. fordulójában.
Ma indul a városi nagytakarítás!
Még 2020 júniusában fogadta el egyhangúlag Szombathely MJV képviselő-testülete a "Vigyázzunk együtt Szombathelyre!" szemléletformáló programot, mely 2023-ban is folytatódik. Szombathely MJV Önkormányzatának szervezésében a tavalyi év sikeres lebonyolításának folytatásaként idén ismét városi nagytakarítást tartanak a Vigyázzunk együtt Szombathelyre! program keretein belül.
legfrissebbek
Az élelmiszer-mentési akció több száz családnak nyújt segítséget Szombathelyen
A Magyar Élelmiszerbank Egyesületnek és partnereinek köszönhetően évről évre egyre többen jutnak hozzá a kereskedelmi szektorban feleslegessé vált ételekhez. Városunkban több segélyszervezet is együttműködik az élelmiszerbankkal. A Szombathelyi Egyházmegyei Karitász munkatársai a RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálatnál, a Hársfa Háznál és a Szikla Szociális Központban több száz családnak nyújtanak segítséget - heti rendszerességgel.
Közel 300 millió forintból korszerűsödött a Markusovszky kórházban a járóbeteg-ellátás
291,37 millió forint összegű vissza nem térítendő európai uniós támogatásnak köszönhetően korszerű, orvostechnikai műszerek beszerzése történt meg a Vas Vármegyei Markusovszky Egyetemi Oktatókórházban, melyek eredményeként tovább emelkedik a járóbeteg-ellátás színvonala, olvasható a lapunkhoz is eljuttatott sajtóközleményben.
Bemutatták dr. Czetter Ibolya könyvét
Leaszfaltozták a Hadnagy utcai járdát
A Szent Jobb országjárása: könyvbemutató volt a Smidt Múzeumban