km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
Több mint 20 milliót csaltak ki 206 vásárlótól az interneten

Több mint 20 milliót csaltak ki 206 vásárlótól az interneten

Az internetes hirdetési csalással több, mint 200 sértettet megkárosító vádlottak elleni vádemelésről a Szombathelyi Járási Ügyészség üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett csalás miatt emelt vádat azzal a férfival és két bűnsegédével szemben, akik 2019 júniusától 2020 májusáig terjedő időben 206 sértettnek okoztak összesen 20,8 millió forintot meghaladó kárt, olvasható az ügyészség közleményében.

 

A vád szerint a vádlott megállapodott két bűnsegédével, hogy mindketten saját nevükön bankszámlákat nyitnak, amelyre érkező, a bűncselekmények elkövetéséből származó összegeket felveszik és a vádlottnak vagy az általa küldött személyeknek átadják, amiért a számlára érkezett pénz mintegy 10%-át megtarthatják.  A számlák megnyitását követően a számlaszámokat a két férfi a vádlott tudomására hozta, aki ismeretlen személyek közreműködésével több internetes portálon adott fel hirdetéseket, melyekben kedvező áron eladásra kínált különböző használt árucikkeket, többek közt autót, mobilházat, kerti traktort, medencét, műszaki cikkeket, elektromos kézi szerszámokat. A vádlott és ismeretlen társai a hirdetésre jelentkező sértettekkel telefonon keresztül megállapodtak, hogy miután a megvásárolni kívánt termék vételárát, illetve előlegét a megadott számlára utalják, a jóváírást követően a megrendelt árut megküldik. A vádlott a sértetteket tévedésbe ejtette, az általuk megrendelt és kifizetett vagy megelőlegezett ingóságokat nem küldte meg nekik, hanem az utalások után elérhetetlenné vált.


A sértettek által a bankszámlákra befizetett összegeket a vádlott bűntársai felvették és az előzetes megállapodás szerinti személyeknek átadták. A vádlottnak már a hirdetés feladásakor sem állt szándékában az árucikkeket megküldeni, a hirdetéseket csak azért tette közzé, hogy pénzhez jusson.


A Szombathelyi Járási Ügyészség a más ügyben szabadságvesztését töltő, többszörös visszaeső vádlottal szemben fegyházbüntetés, két bűnsegédével szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozta.
 

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Második lett a szombathelyi Kelemen Alex a 7-8. évfolyamosok országos történelemversenyén
Hétvégén tartották a verseny döntőjét az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központban.
legfrissebbek
Mikve: pénteken premier lesz a Weöres Sándor Színházban
Pénteken mutatják be a Weöres Sándor Színházban a Mikve című darabot, amelyben az összefogás ereje és a szabadság iránti vágy próbál utat törni magának a hagyományok és szabályok zárt világában. A mikve egy rituális fürdő - az ortodox zsidó közösségben élő nők hónapról hónapra itt találkoznak egymással.
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő. A képeket Wágner Levente tartalékos mérnök hadnagy 1942. szeptember 10. és 1943. február 19. között készítette a doni front hátországában a 2. magyar hadsereg katonájaként. A tiszt naplóját a szerző unokája, Rózsahegyi Barnabás 280 oldalon most közösségi finanszírozásból adja ki, benne az egyedülálló fotókkal.
Lázár János is nagyon szeretné tudni, miért kapott kegyelmet K. Endre
Ezt az építési és közlekedési miniszter a 444-nek adott interjújában mondta, az is elhangzott tőle: Varga Judit volt igazságügy miniszter tévedett vagy hülyeségeket beszélt a Magyar Péter által nyilvánosságra hozott hangfelvételen.
Fesztivál a színházban: Határvonalak (Képgalériával)
A sokszínűség jegyében rendezi meg immár második alkalommal a Weöres Sándor Színház a Határvonalak Színházi Fesztivált május 30-tól június 2-ig (csütörtöktől vasárnapig).
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.