km/óra
  2023.09.26., kedd  •  Jusztina napja
Több készítmény eltűnhet a gyógyszertárak polcairól a kormány új rendelete miatt

Több készítmény eltűnhet a gyógyszertárak polcairól a kormány új rendelete miatt

A most bevezetett 40 százalékos extra adóval a generikus gyógyszerek szegmense kerül a legnagyobb veszélybe, olvasható a Népszava cikkében.

 

Érzékenyen érintheti a betegek ellátását a kormány szerdán kihirdetett rendelete, amely megváltoztatta a gyógyszercégekre kivetett extra adóztatás szabályait, írja a Népszava. Eszerint a támogatott, 10 ezer forintot meg nem haladó termelői áras gyógyszerek után 20 százalék, az ennél drágábbak után az eddig 28 százalék helyett 40 százalék extraadót kell a gyártóknak és forgalmazóknak befizetni július elsejétől.


A lépés következményeiről egyelőre nem beszéltek a lapnak a nemzetközi gyártók, vélhetően a cégközpontok döntésére várnak, hogy az érintett készítményeket ilyen feltételekkel is tovább forgalmazzák-e a magyar piacon vagy inkább kivonják őket. Ha az utóbbi történik, annak komoly következményei lehetnek.


Ha nem vonul ki cég, de olyan készítménye van, amelynek gyártása bármi okból akadozik, azaz előfordulnak időleges ellátási zavarok, akkor az ilyen termékekből elsősorban oda szállítanak, ahol a magyarországinál kedvezőbbek a forgalmazási feltételek, tették hozzá.


A modern gyógyszerek közül már most előfordulnak időszakos hiányok például az egyes inzulinokból, véralvadásgátló szerekből, daganatos betegnek adható tápszerekből. De az extraadó miatt ez lista jelentősen bővülhet és listára kerülhetnek például olyan életmentő készítmények is, mint a súlyos allergiás rohamra használatos néhány tízezer forintos adrenalin autoinjektor.


Ha pedig egy gyógyszeripari világcég meghozza a döntést, hogy kivonul a magyar piacról, az gyakorlatilag visszavonhatatlan szokott lenni. Például az inzulinnal élő betegeket nem is lehet könnyen más gyógyszerre átállatni, de plusz mennyiséget sem lehet egyik pillanatról a másikra beszerezni.


Ám nemcsak a legmodernebb készítmények tűnhetnek el a gyógyszertárakból, hanem a generikus (utángyártott) orvosságok, melyek között már vannak biológiai gyógyszerek is, például a sok ízületi gyulladás, s különböző vérképzőrendszeri megbetegedések terápiái.


A lapnak nyilatkozó gyógyszerpiaci elemző szerint a most bevezetett 40 százalékos extra adóval ez a szegmens kerül a legnagyobb veszélybe, ugyanis ebben a körben számos hatóanyagból már csak generikus létezik, amit, ha nem éri meg majd forgalmazni, akkor az a hatóanyag nem lesz elérhető. A szakember hozzátette azt is, hogy az innovatív készítményekből származó profit sem biztos, hogy elbírja ezt a 40 százalékos elvonást, de az utángyártottak árában biztosan nincs benne, hiszen az utóbbiaknál az elmúlt évtizedben meglehetős volt az árverseny és gyakorlatilag csak a legolcsóbb maradhatott a piacon.

címkék
Savaria Fórum 32. évfolyam 33. szám - 2023.09.22.
Savaria Fórum 32. évfolyam 33. szám - 2023.09.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Teljes útzár lesz a Rohoncin!
Szeptember 26-28. között rendezi meg a XII. Szakmai Közlekedési Verseny országos döntőjét, ennek helyszíne a forgalmas útszakasz, erről posztolt dr. Czeglédy Csaba (független) önkormányzati képviselő.
Jégesővel vonult át a vihar délután Vas vármegyén (fotók, videó)
Söpte-Vép-Táplán-Vasszécseny kapta a legtöbb jeget, a borsó nagyságútól a 2-3 centisig volt minden.
Szívfacsaró történetek: két előadást hoz Szombathelyre Pintér Béla és Társulata
Az ország legrangosabb, legnépszerűbb független színházi csapata, Pintér Béla és Társulata kétszer is vendégszerepel az ősszel az AGORA Művelődési és Sportházban. Megrendítőek s egyben felemelőek, erőt is adóak a produkcióik.
Halálos baleset történt Sorokpolánynál
Egy gépkocsivezető vesztette életét abban a balesetben, amely a 8704-es számú úton történt a Sorokpolány térségében - adta hírül a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Értelemmel épül a világ: 50 éves a Pedagógus Kórus
Baráti énekkarokkal, a Bartók Termet betöltő közönséggel és persze sok-sok muzsikával ünnepelte fennállásának ötvenedik évfordulóját a Szombathelyi Pedagógus Kórus.
legfrissebbek
Hatból hat: újabb zöld-fehér futsalsiker, a Kecskemét is meghajolt a Haladás előtt
A szombathelyiek 5-0-s győzelemmel tartották itthon a három bajnoki pontot.
Világsztárok az MSH színpadán
A jubiláló Művelődési és Sportház dicsőséges éveket, évtizedeket élt meg a rockzenében is. Ha valaki a nyolcvanas éveket böngészi, szinte hihetetlen dolgokra lel. Az elzárt határvárosban meghatározó lett a minőségi rockzene, világsztárok adták egymásnak a kilincset. Hihetetlen, kiket hallhatott és láthatott élőben egy mezei rocker.
Temetői séta lesz október elején
Orvosok és gyógyszerészek síremlékeit tekinthetik meg az érdeklődők a Szent Márton utcai temetőben október 5-én délután. A Szombathelyi Szépítő Egyesület rendezvényén a sétát Orbán Róbert vezeti.
SZEDIK: Tanuljunk együtt, egymástól, egy-másért!
Intézményünk fogyatékkal élő lakói és a Reményik Sándor Evangélikus Általános Iskola 4. osztályos tanulói egy közös participációs programban vesznek részt, melynek célja a társadalmi elfogadás és befogadás erősítésén alapszik, írja közösségi oldalán a Szombathelyi Evangélikus Diakóniai Központ.
Ötven vaddisznót lőttek ki a vadászok Szombathelyen
Augusztus 31-ig hat ütemben összesen 50 belterületen élő vaddisznót lőttek ki Szombathelyen, írja a szeptemberi közgyűlésre készült anyag.