km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
Több helyen elmarad az éjféli mise és a karácsonyi istentisztelet

Több helyen elmarad az éjféli mise és a karácsonyi istentisztelet

Több helyen elmarad december 24-én az éjféli mise, illetve 25-én az ünnepi istentisztelet, máshol regisztrációhoz kötik a részvételt, illetve korlátozzák a hívek számát a templomokban a koronavírus-járvány miatt.

 

Tóth Tamás, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkára az MTI-nek elmondta: a kijárási korlátozás karácsonyi feloldása lehetőséget ad az éjféli szentmisék megtartására, ennek ellenére azokat sok helyen nem vagy csak online tartják meg. Nem lesz éjféli mise például Székesfehérváron, Debrecenben, Pécsen, mert ezekben a nagyvárosi székesegyházakban olyan sok hívő szokott részt venni a szertartáson, hogy lehetetlen lenne betartani a járványügyi szabályokat - mondta. Kitért arra: a váci székesegyházban regisztrációhoz kötött a részvétel az éjféli misén, amelyet a Duna televízió élőben közvetít. Sok helyen előesti, úgynevezett vigília szentmisét tartanak, illetve karácsony első és másodnapján lesznek szertartások - ismertette az MKPK titkára. Tóth Tamás azt kérte, mindenki tájékozódjon a helyi egyházközség szertartásairól.


Hangsúlyozta, a karácsonyi ünnep idején sok mise közül választhatnak a hívek, 25-én és 26-án általában több szertartást is tartanak a katolikus templomokban. Azt kérte, hogy akik veszélyeztetettek, esetleg betegnek érzik magukat, válasszák inkább a televíziós közvetítést vagy valamelyik online szertartást.


A templomokban kötelező a maszkhasználat és a távolságtartás a nem egy háztartásban élők között - mondta, hozzátéve, az elmúlt hónapokban kialakult a szentmisék biztonságos megtartásának a rendje, az emberek értik és betartják a szabályokat.    


A Magyarországi Református Egyház (MRE) kommunikációs szolgálata azt közölte: az istentiszteletek megtartásáról a helyi lelkészek döntenek, a hívek tőlük kérhetnek, illetve a gyülekezetek honlapján találhatnak tájékoztatást az ünnepi szertartások rendjéről. Az MRE zsinatának elnöksége azt kérte a gyülekezetektől, hogy csak azokban a templomokban tartsanak istentiszteletet, ahol eleget tudnak tenni a járvány miatt bevezetett előírásoknak. A szertartásokat csak fertőtlenített, kiszellőztetett templomban lehet megtartani, a híveknek kötelező maszkot viselniük és négyméteres távolságot tartaniuk egymástól. Az elnökség azt is javasolta, hogy csak előzetes regisztrációval engedjenek be híveket a templomba. Azokat a gyülekezeteket, amelyek nem tudják biztosítani a biztonságos kereteket, arra kérték, hogy tartsanak szabadtéri vagy online istentisztelet.


Az Evangélikus Információs Szolgálat tájékoztatása szerint az istentiszteletek megtartásáról az evangélikus egyházban is a gyülekezeti elnökségek döntöttek. Az evangélikus gyülekezetekben  24-én több helyen a templom előtt tartják a szertartást, de olyan közösség is van, amelyik erdőben. Karácsony első és másodnapján sok templomban regisztrációhoz kötik a részvételt az istentiszteleten, máshol online szertartást tartanak. Több nagyvárosban, például Győrben vagy olyan nagyobb közösségekben, ahol nem tudják garantálni a biztonságos részvételt a szertartásokon, zárva lesznek a templomok a ünnepek alatt. A hívektől az evangélikus egyház is azt kéri, hogy tájékozódjanak a szertartásokról a gyülekezet honlapján, közösségi oldalán. (MTI)

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Második lett a szombathelyi Kelemen Alex a 7-8. évfolyamosok országos történelemversenyén
Hétvégén tartották a verseny döntőjét az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központban.
legfrissebbek
Mikve: pénteken premier lesz a Weöres Sándor Színházban
Pénteken mutatják be a Weöres Sándor Színházban a Mikve című darabot, amelyben az összefogás ereje és a szabadság iránti vágy próbál utat törni magának a hagyományok és szabályok zárt világában. A mikve egy rituális fürdő - az ortodox zsidó közösségben élő nők hónapról hónapra itt találkoznak egymással.
Ráküldték a Szuverenitásvédelmi Hivatalt Magyar Péterre
Külföldi finanszírozási kísérlet gyanúja miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal egy csütörtöki lapinformáció nyomán, a célpont Magyar Péter jogász, és az EP-választásokon induló Tisza Párt.
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő. A képeket Wágner Levente tartalékos mérnök hadnagy 1942. szeptember 10. és 1943. február 19. között készítette a doni front hátországában a 2. magyar hadsereg katonájaként. A tiszt naplóját a szerző unokája, Rózsahegyi Barnabás 280 oldalon most közösségi finanszírozásból adja ki, benne az egyedülálló fotókkal.
Lázár János is nagyon szeretné tudni, miért kapott kegyelmet K. Endre
Ezt az építési és közlekedési miniszter a 444-nek adott interjújában mondta, az is elhangzott tőle: Varga Judit volt igazságügy miniszter tévedett vagy hülyeségeket beszélt a Magyar Péter által nyilvánosságra hozott hangfelvételen.
Fesztivál a színházban: Határvonalak (Képgalériával)
A sokszínűség jegyében rendezi meg immár második alkalommal a Weöres Sándor Színház a Határvonalak Színházi Fesztivált május 30-tól június 2-ig (csütörtöktől vasárnapig).